Destiny [✔]

Negyvenkettedik fejezet

Jakal

Amikor megláttam, már tudtam, hogy ő lesz az. Hogy ő a kiválasztott, de nem hitte el. Hogyan vehetném rá, hogy elhiggye? Sóhajtva könyököltem az asztalra.
 - Sikerült? - fejemet ráztam, és felnéztem Erinre. - Figyeltem, ahogy kilép innen, elég feldúltnak tűnt.
 - Kiakadt, teljes mértékben kiakadt - sóhajtva túrtam a hajamba. - Valahogy el kell vele hitetni.
 - És ha használná az erejét? - felnéztem rá. Mosolyogva állította fel a széket, amit még ő borított fel. Bólintottam, és mindketten kisétáltunk, hogy megkeressük őt, de elég rossz légkörbe léptünk be. Jabal és a menyasszonya beszélgettek, de Jabal szemei tele voltak dühvel. Erin megfogta a kezem, mire ránéztem, egy irányba mutatott. Oda nézve megláttam őt, tűz előtt ült és Zarral beszélgetett, de ő körülötte szinte látni lehetett a düh auráját.
 - Vajon mi történhetett közöttük? - értetlenkedett Erin. Fejem kapkodtam köztük.
 - Nos, Zar azt mondta, hogy Jabal hátulról rá támadt. Tehát lehet ezen vitatkoztak össze - válaszoltam bizonytalanul.
 - Hm.. - Erin nem mondott semmit, csak mosolyogva indult el Zar felé. Fejemet rázva követtem őt, de félszemmel Jabalt néztem. Nem viselkedett másképp a menyasszonyával, mégis mintha megváltozott volna valami rajta, csak nem jöttem rá, hogy mi.
 - Szia - Erinre kaptam a tekintetem. - Én Erin vagyok, ennek a törzsnek a törzsfőnök felesége.
 - Desmond Tiny - Desmond? Összeráncolt szemöldökkel léptem közelebb hozzájuk.
 - Elegem van! - Jabal kiáltására mindenki ránézett, de ő Desmond felé lépdelt, majd egy szó nélkül felrántotta, és elhúzta. Pislogva néztem utánuk.
 - Ez mi volt? - Zar feltűnően csendben itta a vizét. - Zar? - Mellkasom előtt összefont kezekkel álltam, és néztem rá, de ő elfordította a fejét. - Zar, mit tudsz?
 - Elején túl gorombán bánt vele, hiszen még a másik törzs új tagjával is normális szokott lenni. Nekem már itt szokatlan volt valami, de azt mondtam magamnak, hogy mert más külsejű és azért viselkedik vele úgy - bólintottam. - De én elküldtem őket, hogy Jaballal repüljön, el is mentek. De Desmond kissé pirult arccal, és feldúltan jött vissza, egyedül. Jabal csak később csatlakozott hozzánk.
 - Vagyis történt köztük valami míg repültek - most ő bólintott.
 - De amikor megtudta, hogy Jabal a törzsfőnök örököse, csak még idegesebb lett, majd el is viharzott innen. Jabal pedig utána ment.
 - És én rajta kaptam őket - Zar Kain szavaira bólintott.
 - Mármint min kaptátok rajta őket? - felváltva néztem Zarra és Kainra. Kain elnézett rólam, és nagyot nyelt.
 - Nos.. - köszörülte meg a torkát. - Olyanon, amit nő és férfi szokott tenni. - Szavaira elkomorultam, és utánuk mentem, de ők nem tettek mást, csak kiabáltak.
 - Te nem vagy normális! - Desmond háttal állt nekem, Jabal egy fának dőlve őt nézte, de a szemeiben nem düh volt. Soha egy nőre nem nézett úgy, mint Desmondra. - Mit képzelsz, hogy csak úgy elrángatsz ezért?
 - Ugyan már, mit vagy felháborodva? Nem tettem semmit, csak elhoztalak ide - Jabal egész nyugodtan tűrte, ahogy kiabáltak vele. Egy fa törzse mögé bújva figyeltem őket.
 - Mit vagyok felháborodva? Hallod te magadat?
 - Komolyan azt hitted, mert te azt mondtad, - Desmond hátrálni kezdett, amint Jabal közeledett felé. - hogy hagyjalak békén, én hallgatni fogok rád? - Amióta az eszét tudja, csak a nők után futott. Erre huszonhat esztendőjére egy másik férfihoz vonzódik? Rendben, hallottam már ilyenről, hisz másik törzsekben is láttam, de azt sose hittem, hogy az én fiam fog olyan lenni.. Imádom a fiamat, de reméltem tudja, hogy azt, amit tesz, abból ő csak rosszul fog kijönni.
  Hátat fordítva nekik vissza sétáltam, és leültem Erin mellé, aki a vállamra döntötte a fejét.

Desmond

Nagyot nyeltem, ahogy közeledni kezdett felém. Én reménykedtem benne, hogy komolyan mondta, hogy nem fog semmit se tenni. De már akkor rosszat sejtettem, amikor felkiáltott, és felém lépdelt, majd a kezemet megfogva felrántott a földről, és húzott maga után.
 - Még mindig menyasszonyod van - nyögtem ki.
 - Még mindig nem érdekel - ingatta a fejét mosolyogva
 - Mint mondtam, nekem párom van, és igen is fontos, hogy ne csaljam meg őket. Még, ha más világban is vagyok.
 - Őket? - megtorpant, és összeráncolta a szemöldökét. Sóhajtva hunytam le a szemeimet.
 - Igen, őket. Nem egy párom van, hanem három.
 - Akkor megcsalod őket.
 - Nem érted - ingattam a fejem, és felnéztem rá, de ugyan olyan értetlen volt. - Ők tudnak egymásról, velük együtt élek, velük együtt mutatkozok. Érted?
 - Mint az egyik törzsfőnök - most én néztem rá értetlenül. - Tíz felesége van. - Legyintett.
 - Oh, értem. Akkor ja, olyan - bólintottam, és hátat fordítottam neki, hogy elmehessek a közeléből. Most már kezdett elegem lenni belőle, és a törzsből is. Rendben kedvesek velem, és tényleg befogadtak engem, amikor bajba kerültem. De ettől függetlenül még ez a világ nem az én otthonom, ahogy közöm sincs hozzá. Attól mert úgy nézek ki, mint az a férfi a könyvben, még nem jelent semmit. Igen a fűzfa előtt ébredtem fel, de ezzel miért azt akarták bizonyítani, hogy én valami isten leszármazottja vagyok?
 - Várj már! - kezeit összekulcsolta a csípőm körül, és magához húzott. Dermedten néztem magam elé. Hirtelen bőre érintésére a szívem vadul dobogott. Olyan közel állt hozzám, hogy a hátam hozzá ért a mellkasához, amitől csak még inkább zavarban éreztem magam. - Sajnálom, oké? - Hazug, francokat sajnálja. Akkor nem érne hozzám, amit elég sokszor elmondtam neki, hogy ne tegye, de ő még a fülembe is suttogott.
 - Hazudsz - fülem mellett kuncogott, és erősített a kezei szorításán.
 - Lehet - suttogta, és puszit adott a fülem mögé. Összezártam a szemeimet, és kiakartam szabadulni a kezei közül, semmit nem engedett.
 - Engedj el - kértem halkan.
 - Nem - alsó ajkamba kellett harapnom, amint megéreztem az egyik keze vándorlását a felsőtestemen. Végig simított a hasamon, közben végig csókolta a vállamat
 - Jabal, engedj el! - kértem határozottabb hangon. Most először hívtam a nevén, de már nem tudtam hogyan szabadulni tőle. Hát, szép remény volt.
 - Most hívtál először a nevemen - suttogta rekedt hangon a fülembe. - Túl jó hallani a te ajkaidról. - Alsó ajkam már véresre haraptam, de nem érdekelt, nem fogok hangot hallatni, még ha legszívesebben beledőlnék az ölelésébe.
 - Én nem akarom! - sziszegtem.
 - Egyszer úgy is te fogsz jönni hozzám - kuncogott, és levette rólam a kezeit.
 - Álmaidba, de addigra már otthon leszek - vigyorogtam rá gúnyosan, de amikor a huncut csillogású szemei helyett komorság volt, lelohadt a vigyorom. - Hiába próbálkozol. Tudod, hogy én nem ide tartozom, nekem nem ez az otthonom.
 - Pedig lehetne - suttogta. Megfogta a kezemet, s összekulcsolta az ujjainkat. - Itt is maradhatnál. - Fejemet ráztam.
 - Nem lehet. Engem várnak. Szeretem őket, szívemből - keze lassan lecsúszott a kezemről, és hátrébb lépett tőlem. Őszintén sajnálatot éreztem iránta. Olyannal kell együtt le élnie az életét, akit nem szeret, egyedül a törzse végett.
 - Átfogom venni a helyüket! - ezzel a kijelentéssel elviharzott mellettem, de én dermedten álltam egyhelyben. Döbbenettől még az ajkaim is elnyíltak. Átfogja venni a helyüket? Ez nem normális! Nem igaz, hogy nem tudja felfogni, hogy én nem akarok tőle semmit, és nem is fogok. Szeretek három fiút, és nekem csak ők kellenek, senki más. Egyébként is elfogok innen menni, akkor, hogy akarhatná elérni?
  Sóhajtva túrtam a hajamba mindkettő kezemmel, és leguggoltam. Mibe kevertem magam? Csak azért kerültem ide, mert meg akartam arról bizonyosodni, hogy valóban hozzám kapcsolódik-e a fa. Erre mi történik? Egy másik világba kerülök, ahol találkozok egy törzzsel, akiknek az örököse kinézett magának. De még ennél is jobb legyen valami istenség leszármazottja vagyok. Jön még valami?!
  Fejemet rázva sétáltam vissza a faluba, de amit ott láttam, ledöbbentett. Bew a hátán feküdt, dorombolt, a hülye is látta, hogy mennyire megkedveltette magát vele. Jabal mellette ült, és a hasát vakargatta, de engem nézett, szemeibe nézve tisztán kitudtam olvasni a kimondatlan szavait.
Te következel.