Destiny [✔]

Huszonnegyedik fejezet

Desmond

Három fiú csak állt, és nézték a férfit, ami kezdett aggasztani. Ha most kiverik a balhét, annak még rossz vége is lehet.
 - Tehát... - kellett megszólalnom. Wonho arca eltorzult, és már a pisztolya ott volt a kezében.
 - Mit jelentsen ez, Des? - szűrte a fogai közt. - Ide hozod az ellenséget a helyett, hogy megölnéd? - Nem nézett felém, így is tudtam most mindhárman csalódtak bennem.
 - Ha meghallgattok megértitek - besétáltam elé, amitől láttam a szemeiben a döbbenetet. - Nyugodjatok meg, mindhárman. Elmondok mindent, de sorjában. - Aprót bólintottak. Wonho elrakta a pisztolyát, de amikor mosolyogva sétáltak felém rosszat sejtettem. - Mire készültök? - nem válaszoltak, csak a kezemnél fogva húzni kezdtek maguk után. Hátra néztem a vállam felett, Rick az én táskámat hozta, férfi pedig mellette sétált.
  Hoseok és Wonho a kezemet fogták, előttem Jackson, ugrált kezeit háta mögött tartva. Félszemmel Hoseokra néztem, mosolygott. Wonhora is ránéztem, de ő még a kezemet is lóbálta, ajkain mosoly volt. Valamire készültek, csak nem tudtam, hogy mire is.
  Ahogy haladtunk a bejárat felé úgy ismertem fel az embereket, és állataikat, akik felém futottak. Fájdalmas nyögés szakadt fel belőlem Yamaze, és Gaia súlyától, Corn csak csüngött a nyakamon.
 - Hello főnök - Son hangjára, csak intettem nekik. Két farkas lemászott rólam, és már Bewitchert zaklatták, aki egész jól tűrte. Jackson segítségével fel tudtam állni így köszönthettem a három férfit. Nos, igen, csak ők voltak, akik vártak rám, még egy személyt vártam, hogy kijön. De ő nem jött.

~***~

Reptér parkolójában sétáltunk az autók felé. Seejun kétkedve nézte a mellettem lépdelő férfit, bár mindenki úgy nézett rá. Megdöbbentő talán Hope volt, aki a tigris fején ült.
 - Egyébként.. - férfi, Woozinak kellene már hívnom. - Hogy hívják? - Rám nézett, majd az állatára.
 - Lukrécia - bólintottam. Corn a fejét az arcomnak dörgölte, amin elmosolyodtam, egy ujjammal cirógattam a kobakját.
 - Azt ugye tudod, hogy lesz miről beszélnünk - értetlenül néztem DaeHyunra. - Valamit elfelejtettél mondani, főnök.
 - Holnap nem ér rá? Fáradt vagyok - néztem rá, de a szemeiből tudtam, hogy bizony nem lehet belőle halasztás. Sóhajtva nyitottam ki az autóm hátsó ajtaját, mire Bew, és Lukrécia beugrottak. - Ott találkozunk. - Bólintott, és elindult a saját autójuk felé. Seejun a többiekkel ment, velem jött Rick, Woozi és persze Corn.

~***~

Fogalmam se volt, hogy mi lesz ebből, és hogyan lesz. Félek elfognak ítélni mert nem öltem meg, hisz miatta halott Jimin. De engem is értsenek meg. Lehet elfogadtam, hogy maffia főnök vagyok, de még mindig ódzkodok ettől az egésztől. Eddigi életemben, csak lézengtem akár egy lélektelen test, most pedig annyi mindenre kellett figyelnem, hogy egyáltalán nem éreztem másképp magam. Soha nem cserélném el ezt az életet, de kezd sok lenni a súly a vállamon. DaeHyun és Son segítettek, ahol csak tudtak, de a súly egyre nehezebb és nehezebb lett, hogy összefogok roppanni alatta. Tudom meg kellene valakivel ezt beszélnem, de kivel?
  Kivel beszélhetném ezt meg? Családtagokkal nem akarom, nem akarok gyengének tűnni, aki még a saját családtagjait sem tudja megvédeni. Nagymama, bárcsak élnél még, te biztosan meghallgatnál...
  Sóhajtva indítottam el az autót, a szemem sarkából láttam Woozi felém nézett. Nem kérdezett semmit, csak megpaskolta a térdemet. Mintha tudná mikre gondolok, hogy mi nyomja a vállaimat. Végül csak kijutottam a parkolóból, és követtem Son autóját.
  Míg vezettem senki nem szólalt meg, egyedül a rádió halk nesze zavarta meg a csendet. De, amikor meg láttam a házat, és a sok autót, görcsölni kezdett a hasam. Izgultam, és féltem egyszerre. Bekanyarodtam a kapun egy üres hely felé vezetve.
  Woozi felé néztem, aki látszólag is ideges, nem csodálkoztam. Mindenki ellenségként fog rá tekinteni. Lassan kiszálltunk az autóból, és beindultunk a házba, de még köszönni se tudtam DaeHyun a kezemnél fogva húzott a lépcső felé, egyenesen az irodámba. Vállaimnál fogva a kanapéra nyomott, mellém pedig Woozit ültette Son. Ők meg előttünk ültek komor szemeikkel, csak engem mustrálva.
 - Ki ő? - rá se nézve kezdi DaeHyun, rohadt ideges.
 - Kim Woozi - motyogtam, de a szemeitől legszívesebben elfutottam volna. - Az unoka.
 - Miért van itt? Miért nem ölted meg?
 - Már alapból nem azért indultam el. Nem harcolni mentem, hanem beszélni.
 - Milyen okból?
 - Az egész bosszú miatt. Elegem lett belőle, és tudni akartam, hogy miért is van ez az egész - szemre hányó szemei, és a lekezelő hangja kezdett felidegesíteni.
 - És már el is nézed, amit tett Jiminnel? - lassan felemelkedett a kanapéról, és elém sétált. - Ennyire nem érdekel a család? Vagy te is vele vagy? - Itt lett elegem.
 - DaeHyun, állj le! - nem hallgatott Sonra. Az arcomba mászott.
 - Szégyellem, hogy te vagy a főnököm!

Jackson

- Szégyellem, hogy te vagy a főnököm! - DaeHyun szavaira a szemeim kerekre tágultak, de akkor olyan történt, amin nem csak én döbbentem le. Des felállt a kanapéról, és DaeHyun zakójánál fogva a szoba végébe dobta. Megmozdulni se mertünk a sokktól. DaeHyun a falnak csapódott fájdalmas nyögéssel.
 - Ha ilyen nagy a szád Kim DaeHyun, akkor vedd át a főnökséget. Ha ennyire szánalmasnak tartasz, akkor menj a fiad után - unoka felpattant, amikor Des DaeHyun felé sétált.
 - Elég lesz - vállára fogott, de ő se járt másképp, csak ő a könyvespolcnak repült. Desmond szemeit látva elfehéredtem. Tenger kéken világítottak, vörös vékony pupillákkal. DaeHyun feltápászkodott a földről egyenesen Desmondot nézte.
 - Nem vagy főnöknek való - mondta.
 - DaeHyun! - kiabált apa, és Seejun, de nem használt semmit.
 - Nem vagyok főnöknek való? - eltorzult hangjára Wonho keze után kaptam, de ő is az enyém után Hoseokkal együtt. - Minek vagyok akkor? Minek akartatok főnöknek? - Oda ért hozzá, majd a nyakára fogott, és felnyomta a falra. DaeHyun nem válaszolt, kezeivel Desmond csuklóját szorongatta. - Hova lett a nagy szád? Hm? - felálltam a kanapéról, és felé sétáltam.
 - Jackson! - sziszegte apa, de én csak tovább sétáltam hozzá. Lassan a kezéért nyúltam, éreztem, ahogy megmerevedik, és felém kapta a fejét, de engem nem bántott.
 - Nincsen baj, nem gondolta komolyan - összefűztem az ujjainkat, elfordította rólam a tekintetét, és a már kékülő DaeHyunt nézte. - Des.. - Elrántotta a kezét, és mellkasomnál fogva ellökött, DaeHyunnak behúzott egyet, amitől a könyvespolcnak esett, ami majdnem ráesett, ha Des nem tartja meg. Mintha megvadult volna...
 - Desmond Tiny! - Bewitcher kiabálása szakította félbe a csendet. - Elég legyen!
 - Fogd be! - kiabálta Des. - Leszarom, hogy mit akart és mit nem. Az ő szájából akarom hallani. - Itt értettem meg miért lökött el magtól.
 - S-Saj.. - nyöszörögte, de tovább nem tudta befejezni, elájult.