Destiny [✔]

Tizenötödik fejezet

Asztal mögött ültem, az asztallapra könyökölve. Lassan éjfélt ütött az óra, de nem tudtam aludni. Mindenképp meg kellett találnom azt az embert, de fogalmam se volt honnan is indulhatnék el. Én Magyarországon éltem, de el se mentem otthonról, csak a boltba.
  Sóhajtva túrtam a hajamba, lehunytam a szemeim, és mélyeket lélegeztem, de a zajra kipattantak a szemeim. Már Bewitcher is aludt, tehát nem értettem ki az, aki lépdelt a folyosón. Bár lehetett valamelyik férfi, de e lépések nem férfitól származtak. Ezek női lépések. Lassan az asztallapon pihent fegyveremhez nyúltam, és leengedtem a kezem magam mellé. Pár perc se telt el kopogtak az ajtón.
 - Gyere - jobban rászorítottam a fegyveremre, de az ajtó mögött NamJoon anyja bukkant fel kisírt szemekkel.
 - Desmond! - hüppögve sétált bentebb. - NamJoon megbolondult. - Felém futott, amire ösztönösen befeszültek az izmaim.
 - Hogy érted?
 - Azt mondta, hogy öljelek meg, vagy ő öl meg engem - szipogott. - Mert, hogy te kitiltottad a családból, ezért engem használ bosszúnak. - Állam is leesett a sokktól. Én balga hittem az ártatlanságának.
  Fegyveremet az asztalra fektettem, felálltam és közelebb lépdeltem hozzá. Karjaim közé zártam a törékeny testét. Furcsa számomra, hogy akkor miért akart megölni e ártatlan nő. Bár egy maffiáshoz ment hozzá. Ezen halványan elmosolyodtam.
 - Ne aggódj. Majd elintézem ő- - befejezni se tudtam az oldalamba nyilalló fájdalomtól. Ellöktem magamtól a nőt, aki eszelősen vigyorgott rám. Kést kirántottam az oldalamból, ami vöröslött a véremtől.
 - De kár, hogy olyan hiszékeny vagy pár könnycsepptől - ingatta a fejét lebiggyesztett ajkakkal. - De amit Namieról mondtam az igaz. Ő is adta a mérget. - Szemeim kerekre tágultak. – Hm... - egy ujját az állára helyezte az órára pillantva. - Pár perc, és érzed a hatását. - Fejét oldalra billentette vigyorogva. De egy gondolat volt a fejemben. Ha mérge van, ellenszere is. Ha jól időzítek, akkor sikerülni fog, ha nem akkor meghalok. Kecsegtető ajánlatok.
  Ajkaimat összepréselve egyenesedtem ki, és gyors felé léptem, jó volt a reflexe, de így is megsebeztem a karját.
 - Mit csinálsz?! - sipítozott a karjához kapva. De ő nem gondolkozva elő kapott egy üvegcsét, és le akarta nyelni a tartalmát, de kivertem a kezéből.
 - Ha én meg döglök akkor te is - sziszegtem, sajnos már kezdtem érezni a méreg hatását. Ruhájánál fogva megfogtam, és a kést a nyakához illesztettem.
 - Ne. Kérlek, ne tedd - valódi érzelemmel elsírta magát.
 - De kár, hogy nem hiszem el a könnyeid - egy rántással elvágtam a torkát. Kezei, amikkel a csuklómat szorongatta lehullottak a teste mellé, élettelenül. Ruhája kicsúszott az ujjaim közül, a kés nagyot koppant a padlón. Valami csordogált az ajkaim között, de nem a saját épségem miatt aggódtam. Bewitcher felé néztem, aki engem nézett, de túl gyorsan vette a levegőt. Felé botladoztam, ő is próbált felém, de leesett az asztalról. Alig értem hozzá a lábaim felmondták a szolgálatot.
 - D-Des.. Az.. ellen...szer.. - lihegte. Oda fordítottam a fejem, és egy karnyújtásnyira volt tőlem az üvegcse, de a karjaim olyan nehezek voltak, hogy megmozdítani se tudtam őket. Fogaimat összeszorítva mozdítottam meg a kezemet, minden izmom éreztem, minden izomhúzódás kész kínszenvedés volt. Csak egy ujjnyi távolságtól volt a kezemtől, de már nem tudtam kinyúlni érte.
  Nem mozdult a kezem, lemerevedett mindenem. Éreztem a halál szélén álltam, tudtam nem sok kellett és meg fogok halni. Bewitcher lélegzete egyre lassult, ahogy az enyém is. Szemeim kezdtek lecsukódni, de még hallottam kivágódik az ajtóm, és valaki futott felém, utána vége. Elvesztettem az eszméletem, eltűnt minden fájdalmam, nem fáztam, nyugodt voltam.

Seejun

Egy ideje olyan rossz érzetem volt, de nem tudtam, hogy mitől. Tudtam, hogy Desmond a házban van, ezért miatta nem is aggódtam. De akkor mitől volt rossz érzetem? Lehet történni fog valami holnap. De mi és kivel? És egyáltalán meg lehet előzni a tragédiát? Ágyamban sóhajtva fordultam a másik oldalamra, szemeimet lehunyva próbáltam elaludni. De arra, ami akkor este történt, senki se számított...

Jackson

Egy rossz érzésre a hideg is kirázott. Valami rossz fog történni holnap, de mi? Alvó Sysy felé néztem, de ekkor megrázkódott, és leesett a székről, mire a hasamat fogva röhögni kezdtem rajta. Duzzogó szemekkel repkedett fel mellém, és elfeküdt a párnán. Halvány mosollyal az ajkaimon húztam közelebb magamhoz, és próbáltam aludni, de amit álmodtam arra még másnap reggel is emlékeztem.

~***~

- Ne! - kiáltva ültem fel az ágyamban. Remegett az egész testem, tiszta víz voltam mindenhol, még az ágynemű is. Lihegve túrtam a szőke hajamba. Mégis mi...? Miért álmodtam ezt? Miért álmodtam meg Desmond halálát? Nem akarom én a halálát, hogy ezt álmodjam, de akkor miért vagy mitől? Olyan filmet néztem volna este? Nem, biztos nem. Még a horrortól se álmodtam rosszat. Lábaimat felhúzva átkaroltam a kezeimmel, homlokom a térdeimre fektettem. Desmond soha nem halhat meg. Ő a legerősebb főnök mind közül. Ő nem fog meghalni, tudom. Még egy szerettem elvesztésébe belepusztulok. Nem akarom, hogy meghaljon!
  Éreztem a könnyeim folytak le az arcomon az államra, onnan lecsöppent a takarómra. Nem tudtam miért sírtam, csak kijött rajtam, de bárcsak utána jártam volna az álmomnak. Bárcsak jobban aggódtam volna. Bárcsak ott lettem volna...