Halálkúra ~ Kérlek ◇

Kik lehetnek

A szíjjak elengedtek. Három férfi volt ott, plusz melléjük a Patkányember, aki nem tett semmit.

Thomasnak itt volt a lehetősége. Amint mindkét keze felszabadult, jobbjával egy, már általa korábban kinézett tűért nyúlt. Mint a villám, megragadta, a hozzá legközelebb eső férfi nyakába döfte, majd belefecskendezte annak tartalmát.

Fogalmam sincs, mi van benne, de remélem fáj!

Keze felszabadult, s amint elengedte az injekciót, a férfi összeesett.

A tekintete a maradék két fickóra terelődött, akik hátráltak egy lépést. Thomas rúgott a levegőbe - elvétette, majd egyet a célszemélybe. Az egyik férfi hátrébb lépett, mire a másik megragadta a fiú vállait.

- Azt már nem! - rúgott egy újabbat, mely ezúttal az őt lefogó embert érte. Amint Thomas kiszabadult talpaira pattant, s újabb fegyvert ragadott magához. Véletlenül rátaposott az elsőként legyőzött férfi karjára, de nem igazán érdekelte. Se őt, se az eszméletlen férfit.

Kés került a kezébe. Newt kése. Amit magával hozott az utolsó helyről, ahol látta őket. Rászorított a fegyverre.

Nem hagyom, hogy győzzenek.

- Értelmetlen amit csinálsz, Thomas. Nem csak hárman vagyunk az épületben. Ha kijutsz ebből a szobából, elkapnak az őrök a folyosón.

- Miért gondolja, hogy őket nem tudom legyőzni? - a fiú arca magasságába emelte tőrét, s a Patkányembert célozta. A férfi nevetve felhorkantott.

- Thomaaas. Kérlek - tenyereit lazán feje mellé emelve, közelített a fiú felé - Ne legyél idióta...

- Maga az idióta, ha azt hiszi, hogy én... - szédülni kezdett, majd nagyot nyelt - Hogy én..

- Hogy te mi, Thomas? - a férfi ajkai ekkor győzedelmes mosolyra széledtek.

A fiú kiejtette szorításából a kést, mely éles koppanással landolt a földön. Thomas keze, eldőlni készülő teste megtámasztását tekintette fontosabbnak, a fegyver megtartásánál.

- Hogy én még egy - belekapaszkodott az eszközökkel teli orvosi asztalba, s lazán a padlóra csúszott - Még egy percnél tovább itt.... - zihált, de végül sikeresen kinyögte utolsó szavát, mielőtt összeesett - Maradok...

Kezével minden tárgyat lesodort az asztalról. Testét már nem tudta mozgásra bírni, azonban szemei tökéletesen működtek, és a hallásával sem volt gond, most, hogy a földre terült. Látta, ahogy a Patkányember tisztára mosott, lakkozott, fekete bőrcipőivel felé tipegett. Minden lépésnél koppant egyet a talaj.

Mitől estem össze? Miért nem... bírok... mozogni...?

- Nem engedhetünk el, Thomas - guggolt le a fiú elé - Szükségünk van rád - mosolyogta - Szükségem van - s ekkor a mosoly vicsorgássá vált - A véredre.

Thomas összeszorította fogsorát.

Értem... Szóval maga is beteg.

Beszédre akarta nyitni száját, de nem volt ura a tetteinek. A Patkányemberen világosan látszott, hogy vette a lapot.

- Beszélgessünk? Elég egy oldalú lesz, de rendben - leült mellé a földre, mire a két - még ép elméjű férfi - ott termett. Egyik Janson jobb oldalán, a másik pedig a balon. Az eszméletlen taggal nem is törődött senki.

- Szánlak téged, Thomas... - folytatta - Szánalmas vagy. Hányadszorra esel össze nálunk? Ha jól emlékszem... ez a harmadik eset, igaz? Vagy mondjam inkább.. esés? - horkantott egyet, majd azonnal visszavette komoly álarcát - Még mindig nem hiszed el? Nem jutsz ki innen.