Halálkúra ~ Kérlek ◇

Üvegen át

- Newt segíts! - csattant fel Minho mikor meglátott egy fémpolcot a Thomas által bezárt ajtó mellett. Newtnak beletelt pár pillanatba, hogy kitérjen kábulatából és felfogja mit is kell tennie.

Bár elnyomta magában a vírust, s ügyelt nem figyelni rá, az mégis erősen lángolt benne. Bármennyire is küzdött ellene, kezdte érezni a hatását, s azt, ahogy percről percre gyengébbé válik.

Rámarkolt a fémtárgy tartólábaira, s Minhoval együtt felborították. Röpült minden mindenfelé a polcokról, óriási csörömpölést és zajt csapva. Minho fáradt üvöltése - melyet képtelen volt elfojtani, s igazság szerint nem is akarta még csak megpróbálni se - még a Patkányember füléig is elhallatszott, aki a vastag vasajtó túlsó felén őrjöngött. Intett az egyik maszkos férfinek.

- Valaki nyissa ki az ajtót - majd egy gúnyos mosolyt erőltetett arcára.

Minho és Newt hangosan lihegve hátráltak a bejárattól, egészen míg Thomas mellé nem értek. Szemeik össze-vissza pattogtak, mindannyian keresték a probléma megoldását, a megmentőjüket.

- Francba - zihálta Thomas. Newt közben maga mögé tekintett, megpillantva ezzel az üvegfalat. Nagyot nyelt, mivel ötlete továbbra sem volt. A levegőben érezhető volt a félelmük, biztosak voltak benne, hogy egymásét is érzik.

Szétszéledtek. Thomas az üveg mellett keresgélt, Minho az egyik sarokba ment, Newt pedig a szoba közepén maradt. Fények villantak fel a szőke fiú mögött, mire megállt benne az ütő. Mindannyiuk szíve kihagyott egy dobbanást.

Nem akarták tudni mi az. Egyikük sem. Mégis tudniuk kellett.

Lassan fordultak a fénycsóvák és az éles hang irányába. Féltek. Borzalmasan. Ha ott elbuknak és elkapják őket, akkor vége. Newt szemei tágra nyíltak a rettegéstől, mikor tudatosult benne mivel állnak szemben.

Ezek a rohadékok ki fogják nyitni az ajtót.

Minho és Newt szemei leragadtak, azonban mindketten érezték, hogy Thomas nem dermedt szoborrá.

- Van öleted? - hangoztak fel Minho rekedt szavai, a kérdésre azonban nem érkezett válasz.

Newt és Minho összenéztek, majd mindketten a mögöttük díszelgő ablakra pillantottak, mellyel barátjuk szemezett. Thomas lassan feléjük fordult.

- Talán.

Tekintetében se Minho se Newt nem láttak semmi biztatót.

A fiú két barátja között találta meg útját mely egy óriási hordóhoz vezette. Fogalma sem volt róla mi lehetett a tartályban, de őszintén szólva abban a pillanatban magasról tett rá. Az sem érdekelte volna, hogyha a szerkezet repülés közben felrobban, s beborítja az egész kócerájt. Mivel jobb ötlete nem volt, nem szabadott óvatoskodni. Nem volt ideje rá. Sietnie kellett.

Newt - mikor meglátta, hogy Thomas a hordó megemelésére készül - megindult, hogy segítsen, de Thomas - anélkül, hogy odanézett volna, tenyerével enyhén hátralökte barátját. Newt meg akart szólalni, de nem jött ki semmi ajkai ketrecéből, s valójában értelme sem lett volna. Tudta, Thomas azért teszi mert látja rajta. Látja.

Minho felkapta a tartályt az egyik felénél, míg Thomas a másiknál, s együtt rontottak az üveg irányába. Fél méterrel az ablak előtt lefékeztek, s elhajították a hordót, mely szinte tökéletes kört tört ki a falból, majd csak zuhant, zuhant, zuhant és zuhant.

Newt addigra már a többiek mellett állt, s együtt figyelték a zuhanó tárgyat, mely mintha éveken keresztül repült volna. Útja végén óriásit csapódott a medencében, mely valamilyen úton-módon éppen főhőseink alatt pihent. Ekkora mázlit.

- Jól van - ekkor még egész hihetően hangzott - Megoldható - de mikor Thomas kiejtette ezt a szót a száján a saját hangja is cserben hagyta, s megingott. Minhora pillantott, aki nem tudta leszakítani szemeit a medencéről, majd hangos lihegés után Newtra nézett. A fiú nem viszonozta Thomas tettét, azonban arcával igyekezett kifejezni mit is gondolt erről az egészről. De Thomas bizakodott. És egyébként sem volt más ötletük.

Oh te rohadt bökött, nyalta meg ajkait Newt.

- Csak egy kicsit - hátrált Thomas, s combjába törölte mancsait, közben Minho és Newt kitekintettek az üvegen tátongó lyukon - Neki kell futnunk.

Minho lassan a szőke hajú fiú szemeibe húzta pillantását.

Szerinted ezt komolyan gondolja?

Newt egy sóhajtással mindenki tudtára adta, mennyire tele van a töke barátja eszelős ötleteivel, de mivel más megoldás nemigen volt a tarsolyukban, kénytelenek voltak kockáztatni.

Thomas látta barátai szemében, mennyire ellenzik ezt.

- Biztos vagy ebben? - ugrándozott Minho, hogy felspanolja magát. Kellett valami, ami megakadályozza abban, hogy ne ugorjon le. Valami ami löketet ad. És az, hogy pattog össze-vissza, tökéletesnek tűnt.

- Nem igazán... Ha van jobb ötlet - Newt azonban félbe szakította.

- Nos... most legalább van tervünk - halkat sóhajtott - Már ha ezt... lehet tervnek nevezni - az utolsó szótagot azonban elnyomta az az éles zaj ami a fénycsóvák irányából üvöltött.

- Ez tök jó hír - lihegte Minho.

- Aha, marhára repesek - folytatta Newt, majd szemeit több másodpercre lehunyva pislogott.

Állj készen. Mindjárt megyünk. Egy... kettő... Huh... Najó. Nagy levegő, menni fog. Menni fog.

Mind hasonló szöveget nyomtak le magukban, kivéve Newt, akinek már nem igazán volt kedve gondolkodni, vagy rettegni.

Hirtelen az éles csattogás elnémult. Ez senkinek nem tűnt fel. Az azonban, ami mindenkit felzaklatott, az egy óriási robbanásszerű hang volt, mely az ajtó betörésével egy időben érkezett. Mindannyian odakapták a fejüket. Thomas pedig elsőként reagált.

Arcával az ajtó irányába nézve, egyik kezével Minho karja felé nyúlt, azonban nem kapta el. Másikkal Newt tenyerét érezte egy pillanatra, s ez az érintés elég volt ahhoz, hogy Thomas jelezze; itt az idő. Indulás.

A Patkányember ekkor lépett be. Thomas rohanni kezdett a hézag felé, Minho egyből utána. Newt még egy pillanatig hezitált, majd ő is követte a többieket. Egyikük sem állt készen. Egyáltalán nem. De legalább nem volt idejük túlgondolni az egészet és meggondolni magukat.

Thomas középen ugrott ki. Minho könyökét lágyan felkarcolta egy üvegszilánk. Newt bal lábával egy egész üveglapot rúgott el ugrás közben. Vége volt. Ott repültek, másba sem bízva, mint a medence mélységében, és ezáltal abban, hogy nem placcsannak szét az alján vérrel megterítve a tisztának tűnő vizet. Persze a benne lévő hordórót is remélték, hogy elkerülik, aminek bármelyikük nekicsapódhat ha nincs szerencséjük.

A Patkányember utánuk nézett és undor ült az arcára. Azt hitte ezúttal elkapta őket. Hogy elkapta Thomast. De tévedett.

A fiúk szinte egyszerre süllyedtek bele a vízbe. Newt lábujjhegyével érezte maga alatt a medence fenekét, majd felfelé indult. Thomas azonnal kibukott, levegőért kapkodva Minho is utána jött.

Thomas felnézett a faképnél hagyott fehér ruhás mocsokra, majd felcsapta ferde középső ujját egy gúnyos mosoly kíséretében. Ez a Patkányembert láthatóan feldühitette, ettől azonban Thomas csak még boldogabb lett.

Nevetni lett volna kedve, mire Newt is kibukott a víz alól. Thomas barátaira pillantott, s velük együtt úszni kezdett, hogy kimászhasson.

Janson a mellette álló maszkos férfiakhoz beszélt, szemét nem vette le a fiúkról. Nézte ahogy küszködnek, ahogy kiküzdik magukat a medencéből, majd szeme egyetlen fiún torpant meg. Elmosolyodott.

- Oh Thomas... te talán még nem tudod, de - vigyorogta, majd valódi örömmel folytatta.

- El foglak kapni.