Halálkúra ~ Kérlek ◇

A jó öreg Tisztás

Newt a hátára vágódott, majd egy ezt követő, halk reccsenés a szívbajt hozta rá. Attól rettegett, hogy a gerincét hallotta, feje közben zúgott, mintha ezerszer rávertek volna. Először nem is érdekelte mi lökte el, hisz túlzottan el volt foglalva saját épségével. Azonban ezt később megbánta.

Összekaparta magát, majd komótosan, hátát fájlalva ülésbe tornázott, s felfigyelt egy újfajta hangra. Fémek ütődtek a sziklához olyan erősen, hogy akár lyukat is törhettek volna az Útvesztő talaján.

Newt elfintorodott, s lassan a csörömpölés irányába terelte tekintetét. 

Egyáltalán nem számított arra, ami ekkor szeme elé lépett.

- Franc... - pihegte halkan, a lehűlt idő miatt pedig kivehető volt az általa kilehelt, fehérnek tűnő levegő.

- NEWT! - Minho felordított, mikor ráébredt, mi is történ mögötte. Azt hitte barátjának vége, hisz nem látott mást, mint a Sirató robotlábait, ahogy Newt körül lépkednek. Éppen tisztársáért indult volna, ám egy kiáltás hatására lábai lefékeztek. Mintha nem is ő irányította volna végtagjait, azok mindenekelőtt inkább a szőke szavainak engedelmeskedtek.

- NE! - üvöltötte Newt ahogy a torkán kifért. Minho rettegve figyelte, ahogy barátja a szeme előtt bénázik. A szőke jó ideig nem mozdult, majd állásba tolta magát, úgy, hogy közben csak alig rezzent meg. Szobrozott a Siratóval szemben, mely meglepően lassan mozgott. Olyan érzést keltett, mintha még nem indult volna be teljesen.

Newt fejét lehajtotta, tekintetét azonban nem vette le az előtte álló, gépesített skorpióféleségről. Minho ekkor döbbent rá, a barna szemeket látva, hogy mi is zajlik tisztársa fejében.

Tervezett.

Newt maga mögé pillantott, majd az, hogy rájött, a helyzet megoldása közel sem lehetetlen, halk sóhajtásra ösztönözte.

Nem vagyok zsákutcában, gondolta valamelyest megkönnyebbülve. El tudok futni. Csak ki kell várnom... azt a rohadt megfelelő pillanatot.

A Sirató megemelte méreggel töltött csápféleségét, mire Brenda rémülten felkiáltott.

- Newt tűnj már el onnan! - a szőke szeme ekkor a lányra terelődött, s ez ki is hozta őt a koncentrálásból. Brenda ordítására azonban nem csak Newt, hanem ellensége is reagált.

A Sirató habozás nélkül irányt váltott, s rárontott Brendáékra.

- MINHO! - kiáltott tisztársáért a szőke mozdulatlanul, hisz lábai a földbe gyökereztek, az őt ért hirtelen sokktól. Rettegett attól, hogy társai nem jutnak messzire, mivel pontosan tudta, hogy Minho nincs jól. Nem fogja bírni.

- MENJ! - szólt vissza az ázsiai, még barátja szemébe nézve, majd megragadta Brenda kezét, s magával rántva a lányt, nyomukban a Siratóval, eltűntek a legközelebbi fal mögött.

Newt csak állt. Egyedül volt, lihegett és gondolkozott. Végtagjait nem tudta mozgásra bírni, annyira sokk hatása alatt volt. A barátai éppen egy pillanattal ezelőtt tűntek el mellőle, óriási űrt hagyva maguk után. Onnantól minden félelmetesnek tűnt Newt számára.

Ott maradt egyedül. Nem volt veszélyben, legalábbis nem akkorában, mint Minho és Brenda. De mégis úgy érezte, ő egymagában jobban rettegett, mint két eltűnt társa, akik után egy Sirató eredt.

Pár másodperc múlva Newt dzsekijének nyakával kezdett babrálni. Légszomjat érzett. Először azt hitte pánikroham lett úrrá rajta, így öklével mellkasához szorított, abban reménykedve, hogy ez valamelyest segíteni fog helyzetén. Fejében erősen koncentrálva, megnyugtató információkat keresett az általa rohamnak vélt légszomj csillapítására. Nem igen sikerült találnia.