Halálkúra ~ Kérlek ◇

Kitörni

Yoooo guyz!!❤🌻 HERE I AM GONDOLOM SENKI NEM HISZ A SZEMÉNEK LOL NYUGI ÉN SE HINNÉK.
Remélem még emlékeztek a storyra, mert én már nem nagyonxdd
Hmm annyiszor ígértem már visszatérést, ideje betartanom a szavam😋💕
Szóval akkor... essünk neki a végjátéknak!😉

◇

◇

A falat egy rángatózó Sirató nyálkás belei terítették be, mely szerveket a ködön áthatoló fény zölden megcsillogtatott. A lény tetemétől nem messze egy fegyvertelen katona feküdt, kinek óriási lyuk tátongott hasában, nyakán egykor még dobogó erei elsötétültek.

Kellemes halál lehetett.

A beállt csendet egy félelmetes üvöltés szelte át. A hang egy fáradt, átizzadt ruhákat viselő, lihegő harcostól eredt, aki nem hitte el, hogy élve megúszta a találkozást egy Siratóval.

Egyik kezében szorongatta a zöld hányással beterített apró kést, másikból pedig győzedelmesen kiengedte lövésre alkalmas fegyverét. Sírni akart, de helyette összeszorította ökleit s újra felüvöltött. Már nem érezte fenyegetésnek a VESZETT-et, vagy annak bármelyik emberét, hisz, ha egy Siratóval egymaga el tudott bánni, nem veszélyeztethette az életét semmi.

Nos tévedett. A harc, illetve a túléléséért való küzdelem jól felpumpálta adrenalinnal. Csak emiatt érezte magát legyőzhetetlennek, holott korántsem volt az.

Ha mások találtak volna rá... például a VESZETT, akkor nagy bajban lett volna. De szerencséjére... nem ők voltak.

Sonya óriási mosolyt engedett meg magának, melyet halvány könnyekkel szegélyezett. A vele szemben álló Jorge csak pár másodperccel később reagált. Tekintetét lassan a Sirató felé terelte, s csak ezután pillantotta meg a lihegő harcost. A rövid, sötét hajat viselő, apró termetű lány, akit gyermekeként szeretett és aki mindennél fontosabb volt Jorge számára, ott állt előtte. Izzadtan, véresen, fáradtan. De ott volt. És élt.

A férfi látása elhomályosodott.

- Brenda...

◇

- Nem jó terv de nem is lehetetlen - véleményezte Thomas saját ötletét, azonban kétségeit maga sem próbálta tagadni - És mi lesz a jel?

-... tudni fogod - mosolyogta Teresa.

Ez volt az utolsó párbeszéd kettejük között.

Thomas a tervhez tartotta magát, ahogy a két általa hátrahagyott tisztársa is. A srác egy távoli Kapu felé tartott, míg Teresa Newtot igyekezett a hozzájuk közel eső, Északi Kapuhoz vonszolni. Tudták, hogy a kijáraton keresztül rá fognak látni Minhoékra, hisz Thomas, a terv kiötlője is tökéletesen látta őket.

Hülye ötlet... De mivel jobbal nem tudnék előállni, maradunk Thomas agymenésénél... felér egy öngyilkossági merénylettel... de ha minden a terv szerint halad... Talán kijutunk.

Már csak egyetlen fal választotta el őket a Tisztástól, mikor Teresa végre óvatosan a földre ültette megfáradt tisztársát.

- Figyelj, Newt - kezdte kedvesen és nyugodtan, látva, hogy a szőke srác az éberségét próbálta őrizni, melyért kegyetlen csatat vívott a kitöréssel.

- Nem lesz baj... oké? - hitegette Teresa, majd lágyan elmosolyodott, hogy ezzel is reményt adjon szenvedő társának.

- Kösz, hogy próbálsz optimista maradni... - lehelte ki halkan Newt, talajt bámulva, majd viszonozta Teresa mosolyát - ...legalább egyikünknek még megy.