Halálkúra ~ Kérlek ◇

Futás

- Hallotok? - tartotta szájához a rádiót Thomas, közben hátrapillantott, s a mögötte lihegő Jorge ábrázatát pásztázta. A férfi homlokán csakúgy gyöngyöztek a verítékcseppek.

- Ne bámulj már, kölyök - mosolyogta a férfi, majd fél másodperc múlva újra pofájára aggatta a fáradtság jeleit.

- Ja - válaszolt a rádióból, Harriet, kinek hangja nehezen kihallható volt Thomas számára a háttérzaj okozta zörgés miatt - Van bármi fejlemény?

- Nincs - rázta a fejét Thomas, közben szeme állandóan ide-oda pattogott. Rettentően megerőltette magát és figyelmét annak érdekében, hogy semmi ne sülhessen el balul, míg a küldetésüket végzik - Még nem találkoztunk senkivel... - Jorge legnagyobb örömére pedig a srác ezután váratlanul megállt. A férfi ezt tudomásul véve lassú kocogásra váltott, s ilyen tempóban lépkedve csapódott társa mellé, aki a földön húzódó nyálkavonalat mustrálta - És... - folytatta határozatlanul - ... semmivel.

Thomas tudta, miből származott az az undorító szagú folyadék, s nagyon nem tetszett neki a gondolat, hogy nemcsak a VESZETT katonáival kell szembenézniük, hanem velük is. Siratókkal.

A ragacs még ránézésre is friss volt, szóval szóba sem kerülhetett az, hogy régebbről maradt ott a váladék. De biztos ami biztos, Thomas leguggolt, s legszükségtelenebb ujját végighúzta a zöld kis tavon, amit a lény maga mögött hagyott.

A francba, még tényleg friss.

- Mi a trutymák ez? - fintorgott Jorge a zöldes nyálkát szemlélve.

- Hogy érted, hogy semmivel? - érkezett a kérdés a rádióból, ám ezúttal a hang halkabb volt, hisz nem a lány beszélt, aki kezében az eszköz volt, hanem a tőle távol álló Serpenyő ordított oda - Nehogy azt mondd, bökött, hogy Siratók.

Thomas pár pillanatig hezitált, majd ajkához emelte a rádiót.

- Sajnos azok... - sóhajtotta.

- Mi az, amiről beszélsz, hermano? - lépett közelebb a sráchoz Jorge, szemét továbbra is a zselés állagú folyadékon legeltette. Thomas ezután nyálkás ujját kabátjába törölte, s állásba nyomta magát. Felelni akart.

- Siratók... Amikor be voltunk zárva - ekkor lassan a férfi felé fordult, hogy a Tisztás felé inthessen, de karja egyszeriben nem mozdult, ahogy más végtagja sem nagyon akart. Csak meghökkenve állt néhány másodpercig. Mikor újra vért érzett tagjaiban, idő közben felhúzott vállait sikerült leengednie.

- Az... ott - arckifejezéséből nem lehetett olvasni, hisz maga sem tudta mit érzett.

Valamilyen szinten nevetni volt kedve, olyan szürreálisnak tartotta azt, ami történt. Jorge nem szorult Thomas magyarázatára, illetve leírására a Siratót illetően, hisz a lény inkább megmutatta magát a férfinek, mintsem, hogy hagyja Thomast beszélni.

A géplábak lassan, bizonytalanul indultak a két zsákmánya felé. Mintha nem tudta volna, hogy rájuk támadjon-e avagy futni hagyja őket.

Thomas hirtelen Jorge kezébe vágta a rádiót, majd a kővé dermedt férfi elé lépett.

- Menjen - intett maga mögé a srác, majd derült, mégis szomorúságot árasztó tekintettel visszanézett Jorgéra, akinek nem volt ideje reagálni. Thomas nem akarta, hogy baja essen a férfinek, így úgy döntött a legjobb megoldás az, hogy a Siratóval együtt eltűnik a közeléből. Hisz a férfi korábban megmentette őket.

Megmentették az életüket. Ő és Brenda, még az alagútban... tehát tartozott nekik. Mindkettejüknek.

- ...Találkozunk a Tisztáson.