Halálkúra ~ Kérlek ◇

Az áruló terve

Az Útvesztő Északi Kapuja felől hozta be egy hat főből álló kis osztag az újabb foglyot.

- Bocs, kölyök, ezt most fel kell függesztenünk - jelentette ki a katona, mire Aris szívéről óriási szikla esett, s végre fellélegezhetett.

Azt hitte a férfi azért rekeszti be a beszélgetésüket és teszi le fülétől a rádiót, mert Arisnak sikerült elnyernie a bizalmát. A kis srácnak csak azután szúrt szemet az érkező csapat - mely mindenki figyelmét elvonta és melynek irányába ekkor már a Tisztáson lepzselő, maximum öt VESZETT-esel egyetemben Gally is tekintett.

Minho, ismerték fel mindketten a borzalmas állapotban lévő ázsiait, akit szinte már vonszolt a két VESZETT-es tag.

Míg a legtöbben az új fogoly felé indultak, a maradék pedig az irányukba nézett, Aris alkalmat látott a cselekvésre. Gally mellé sétált, aki sarkából pár lépést érdeklődve, teljes figyelmét Minhonak szentelve előre lépett az a nő, aki őrizte a zöld szeműt.

A tisztársat meglepetten érte a felismerés, miszerint Aris a csuklójánál matatott. A srác igyekezett óvatosan babrálni, nehogy a fém olyan hangot adjon ki, mely mindenki figyelmét visszacsábítja rájuk. Gally kérdezni akart, de tudta, hogy csöndben kell maradnia.

Blöffölt a bökött, mi?, el akart mosolyodni büszkeségében, de nem tehette. Szép volt, kölyök. Ez most tényleg szép volt.

És KATT. Gally egyik csuklója kiszabadult, karjait azonban továbbrais maga mögött tartotta, hogy a látszat azért még fennmaradjon. Aris munkájával megelégedve, lassan tett pár lépést hátrafelé, s éppen beért korábbi helyére, mikor a vezér férfi visszatért a közelükbe.

Minhot ledobták a földre, majdnem Gally mellé, Aris korábbi beszélgetőtársa pedig újra csatlakozott a szürke szeműhöz, hogy befejezhessék társalgásukat.

A férfi megemelte kezében szorongatott rádiót, majd ismét belebeszélt, köszöntötte a kancellárt, de már korántsem olyan komoran és magabiztosan, mint az imént. Már nem tudta leplezni mosolyát.

- Oh, csak viccelek! - röhögött fel, s villant rendezetlen, hézagos fogsora - Ez a rádió nem is működik - mutatta mosolyogva Aris felé a kapcsolattartó eszközt, melyből vér folyt ki - Valamelyik baromállat elrontotta, tehát nem tudom felhívni a kancellárt.

A szürke szemű srác erre csak furcsallóan bólogatott.

- Ez... sajnálatos - biggyesztette le ajkát Aris, majd elkapta a férfi tekintetét, aki továbbra is vigyorgott.

- De még mennyire, hogy az, te kis szaros! - csapott rá a fiú vállára, majd az oldalához pattant úgy, hogy mindketten egy irányba nézzenek - De mit van mit tenni, nem igaz? Még jó, hogy roppantul meggyőztél a kis beszédeddel. Tényleg - mosolyogta bólogatva.

- Talán azért, mert ez az igazság - intézett egy kellemetlen és kínos vigyort a katonához, aki erre még erősebben rászorított a kölyök vállára.

- Jó a dumád, te gyerek. Egyelőre megúszod - ezúttal Aris hátára ütött kettőt, majd elhagyta a társaságát és új srác felé vette az irányt. Léptei lassan vitték előre a továbbra is zölden lélegző fűben, melyen már egy kitaposott út vezette őt következő áldozatához.

- Na és... lássuk te tudsz-e valamit a bentiekről - ujját Minho állára tapasztva, felemelte a fiú fejét, hogy annak alig nyitott szemébe nézhessen - Jó szarul festessz, komám. Szeretnéd, hogy ellássunk, mi? - kérdezte aggódva, törődően, de érzései valójában ettől távol álltak. Csak színészkedett, pont nem érdekelte őt Minho sorsa. Csak válaszokat akart.