Halálkúra ~ Kérlek ◇

Üzenet a VESZETT-től

- Ébresztő - csendült fel kedvesen a köszöntés, ám a hang ismerős volt és undorító.

Mi a fene történt? Hol lehetek és... hol van Tere-

De amint eszébe jutott a lány neve, együtt jöttek vele az utolsó szavak emlékei is, melyeket angyali hangjával kiejtett a száján.

A VESZETT jó.

Thomas szemei hirtelen kipattantak, s azzal a lendülettel őrjöngeni kezdett. Megpróbálta kitépni karjait a sziíjjak fogságából, melyekkel az ágyhoz kötötték, de nem volt elég ereje hozzá. Szinte azonnal kifáradt.

Lihegésekkel telt hosszú percek után végre a mellette ücsörgő férfira tekintett.

Sóhajtott.

- Már megint maga.

- Üdvözöllek Thomas - mosolyodott el a tag, melynek következtében szürke patkányszemei is elvigyorodtak - Bizonyára nem örülsz annyira nekem, mint amennyire én neked. Ez látszik rajtad, tagadni se próbáld!

Hangja lágy volt és kedves. Pontosan ezért irritálta annyira Thomast.

- Ha nem lenne muszáj ezt tennünk, hidd el nem lennél megkötözve... De tudom, hogy önszántadból úgysem maradnál itt.

- Azt hiszi, hogy nem tudok kijutni innen? - harag beszélt belőle. Semmi terve nem volt. Mondjuk, korábban is oldott már meg problémákat hasonló segítség nélkül. De ez más volt. Másnak tűnt Thomas számára is. Lehetetlennek.

A Patkányember halkan nevetett.

- Ha abban reménykedsz, hogy a barátaid érted jönnek - Thomas szemei felcsillantak - Akkor sajnos le kell, hogy lombozzalak, kölyök. Amint közel merészkedik valaki ismeretlen az épülethez - közelebb hajolt a fiúhoz - Annak vége - majd Thomas hallotta, ahogy mosolyra nyílt a férfi nyálas szája.

- Miért, mit tudna tenni velük? - hitetlenkedett Thomas. Janson ekkor kényelembe helyezkedett.

- Nem tetszik az új éned, Thomas. Annyira naiv.

Új énem?

- Csak nem gondoltad, hogy minden katonánk odakint harcol? A védelemre összpontosítottunk, így a legtöbb hasznos és bevethető emberünk itt tartózkodik, a falakon belül. És csak arra várnak, hogy a kis barátaid - vagy igazából bárki megpróbáljon bejutni... mert akkor, Thomas... Végre kitörhet a káosz.

- Káosz? - kérdezte lekezelően a fiú - Óriási nagy bajban van, ha azt hiszi kihúzza reggelig itt bent. Látta ön a saját szemeivel, hogy mi folyik odakint?

A Patkányember ekkor Thomas fejét a hajánál fogva megemelte, hogy füléhez könnyebben hozzáférjen. Hangja fenyegetőre változott, mellyel sikerült megrémítenie a fiút.

- Te pedig jó nagy barom vagy, ha azt gondolod - halkított szavai hangerején - Hogy a barátaid bejuthatnak az épületbe - leengedte Thomas fejét, majd elrendezgette haját. A fiú erre válaszul összerázta hajkoronáját, mely megnevettette Jansont.

- Nem fognak bejutni. Ezt megígérhetem - visszaült a fotelba, kezeit pedig lassan a karfákra fektette - Élve biztosan nem.

Csönd lett úrrá az üresnek tűnő szobában. Thomastól jobbra egy óriási ablak díszelgett, de túl sötét volt odakint ahhoz, hogy bármit meg tudjon becsülni.

Vajon hány óra lehet..?

- A helyedben Thomas... - törte meg a csendet - Figyelmeztetném a barátaimat... Nehogy megpróbáljanak érted jönni, aztán pedig-