Halálkúra ~ Kérlek ◇

Francos Zöldfül

Muszáj összeszedned magad, nagyot fújt ezután, s ujjait lebegtetve megrázta mindkét kezét. A VESZETT még nem tudja, hogy itt vagy. Még nem.

Gally korábban nagyon figyelt a hangokra, inkább hallására támaszkodott mint látására, így még időben be tudta mérni a közeledő ellenséget, s el tudta rejteni Arist. A srácot visszatuszkolta a  Bergük belsejébe, ahol fegyvert nyomott a kezébe, majd csendre parancsolta. Ezután visszasietett a Tisztásra, mert biztos volt abban, hogy a katonák nem csak poénból jöttek vissza. Gyanították, hogy van ott valaki. És addig keresgéltek volna, míg nem találnak valamit.

Így Gally kénytelen volt feladni magát.

A fiatal rettentően hálás volt neki azért, hogy még időben elrejtette, s ezzel megvédte attól, hogy ismét fogollyá váljon. Emiatt Arist természetesen lelkiismerete sem hagyta nyugodni. Kénytelen volt kiötleni valamit, amivel a tisztárs segítségére lehet... azonban ő ennél többet akart véghezvinni. Bár tényleg hálás volt Gally törődéséért, fejében már egy teljes terv szerepelt, amiről senki nem tudott és amit valahogy mindenképpen meg kellett valósítania. 

Készen állt.

Kipillantva búvóhelyéről, a Bergből egy ismerős szempárra lett figyelmes, kinek minden titkos jelével tisztában volt és alkalmazhatott.

Harriet.

Ezüstös szemében látszott, hogy vette a lány első jelét. Harriet nem értette mi folyt az Útvesztő közepén, s Aristől várta a választ, aki pár intéssel lerendezte a történet elregélését.

- Francba - dőlt hátra a lány Serpenyőhöz.

- Mi az ábra?

- Aris... - ezután a fiú sötét íriszébe nézett - Oda szorult a Bergbe... 

Serpenyő azonban ismét nem értette, hogy ezen mi a probléma. Ő mindenben egy tervet látott, minden akadályt inkább lehetőségnek tekintett. Hisz ők ketten itt voltak, Aris pedig a VESZETT-en túl. Tehát...

- Két tűz között vannak - jelentette ki halkan, higgadtan, elfojtva a maga iránt érzett büszkeségének kimutatásának vágyát.

- Tessék? - pislogott nagyokat Harriet.

- A VESZETT. Nézd meg... - a Tisztás felé intett - Arisnál van valami. Ha a sors nekünk kedvez, akkor fegyver lesz... Nálunk is van pár lövedék. Ráadásul a VESZETT nem tud se rólunk, se a srácról.

- Tee... - kezdte a lány, mikor megbizonyosodott róla, hogy a fiú befejezte - Mindig ekkora lángelme voltál? - Serpenyő halkan felnevetett, hisz maga sem hitte el mit hallott a lánytól. Ezután kénytelen volt vérző karjára szorítani, melyben a szétpattant lövedék darabjait egyre jobban kezdte érezni.

- Nem nagy kunszt egy ilyen helyzetet átlátni - legyintett óvatosan ép kezével - Mondjuk lehet valami abban is, hogy régebben sok időt töltöttem Gallyvel és Newttal... - szeme előtt a tőle nem messze terülő terem belseje jelent meg, melyben az Elöljárók megbeszéléseit tartották - Valami bököttség biztosan rám ragadt róluk.

Harriet elmosolyodott.

- Na igen. Az a bököttség most felettébb jól jön nekünk.

◇

Newt már nem kapott levegőt. Nem állhatott meg, de igazán úgy érezte, mintha tüdeje évek óta nem töltődött volna oxigénnel. Torkát már szinte véresre köhögte, hisz minden egyes krákogása olyan érzést keltett, mintha egy korábban lenyelt kés mászott volna vissza gyomrából a szájába.

Francosul ki kell találnom valamit, vagy sose lesz vége ennek.

Gyorsított. Nem hitte, hogy képes rá, de léptei sebessége megnőtt. Azonban ennek igazából semmi funkciója nem volt, hisz csak úgy érezte, mintha a sarkában lettek volna, de az igazat megvallva, eléggé elmaradtak tőle.