Why So Complicated?

13.

[Yoongi POV]
Hát ez hihetetlen. Ez az idióta teljesen nyugodt lelkiismerettel jár egyik házról a másikra, egyik testből a másikba, én meg szenvedjek. Hogy miért? Azért, mert az egyik alany a testvérem, a másik pedig Hoseok, akit mindössze 4 (!!!) napja ismertem meg, de teljesen felforgatta az életem. És barátja van. Aki az öcsémmel csalja! Ilyet még esküszöm, a filmekben sem láttam. Hogy mondjam ezt el nekik? Törjem össze mindkettőjük szívét? Ja, de várjunk, ez még nem elég! Tegnap Hoseokot majdnem megcsókoltam, ő pedig viszonozni akarta! De annyira szerelmes abba a hülyébe, láttam, ahogy csak ránézett. Tehát nem érezhet irántam semmit. Na, ezt így rakjam össze, mi? És még itt sincs vége. Az öcsém ismeretlen okokból elájult, pedig ez csak akkor szokása, ha meg akarják ütni. Tehát valaki kezet emelt rá, és Miwonnal volt a szertárban egyedül, ahogy ezt a többi kolléga is megerősítette. De ő nem vallott be ilyesmit, még csak nem is tűnt úgy, mint aki hazudik. Tiszta rejtély. Összeszedve, csodás, nem? Hobiéktól futva szaladtam ki, mert féltem, hogy rögtön eljár a szám. Ezzel ott hagytam rendesen, de reméltem, hogy aki csinálta a gázt, az majd meg is magyarázza neki. Idegesen, szomorúan és dühösen róttam az utcákat, miközben a fülemben dübörgő zenétől semmit nem hallottam, csak éreztem, ahogy a rengeteg rám zúduló érzelemtől és bajtól sorban folytak le a könnycseppek az arcomon. Másra sem vágytam, csak hogy minden nyomorult problémámat elfelejthessem, legalább pár órára. De szerencsére mindenek előtt eszembe jutott a kórházban a látogatásomra váró Jungkook, így meg sem álltam, amíg a nagy, fehér épületsorokhoz nem értem.

-Szia, Kuksi!-köszöntöttem a tesómat, aki az ágyban fekve TV-zett. Ahogy a cuccokból láttam, volt egy szobatársa, de akkor valószínűleg kint lehetett, mert nem találkoztam vele. -Hogy vagy?
-Hyung! Köszi, nagyon jól.- az volt az egyetlen szép mondat a napomban.-Hé!Te sírtál?-kérdezte meghökkenve. Tudtam, hogy egyből látszik rajtam, ha bőgök, az első könnycsepp után bevörösödik a szemem alja. És azt is tudtam, hogy egy évben max egyszer látni tőlem ilyet. De az akkori helyzetemtől annyira besokalltam, hogy így jött ki rajtam.Szerettem volna neki rögtön elmondani mindent, viszont még nem voltam rá eléggé felkészülve. Így muszáj voltam valamit kitalálni.
-Jaj, dehogy, belefújt a szél egy csomó homokot a szemembe, amikor a parknál jártam. Még most is szúr.-jelentettem ki magabiztosan. Legalább ez megy. Folyékonyan tudok hazudni, csak nem szokásom.
-Akkor jó, már megijedtem. Nézd, hozzák a jelentésem!-mutatott az ajtó felé.
-Jó napot!-biccentett felém az orvos.-Pont jó, hogy itt van. Így legalább önt is megnyugtathatjuk.-kezdte.- A betegnek semmi baja, minden porcikáját maximálisan egészségesnek talaláltuk. Azt állította, hogy a munkahelyén délelőtt sok volt a vendég, és végig pörgött. Ennek tudjuk be ezt a kis incidenst, és holnap reggel hazamehet.
-Értem.-vettem fel egy hamis mosolyt az arcomra, Jungkook viszont mellettem őszintén örülni látszott. Pedig semmi nem volt rendben. Elájulni a fáradtságtól? Kookie? Aki legutóbb szilveszterkor este 7-től reggel 7-ig bulizott, majd nyolcra dolgozni ment, és délután kettőkor végzett? Ki van zárva. Miwon tett valamit, amiről senki nem tud, és lehet, hogy még ő maga sem. De ezzel akkor, abban a pillanatban se erőm, se kedvem nem volt foglalkozni. Még beszélgettem egy kicsit az öcsémmel, kipakoltam a neki hozott kajákat, majd este 8-kor elhagytam a kórházat. Ahogy kiértem az útra, csakis egy, semmit nem megoldó, viszont akkor jónak tűnő ötletem támadt. Az, hogy éjszaka, évek után először, de totálisan szétcsapom magam.