Why So Complicated?

11.

[Yoongi POV]
-Jaj, nagyon bocsi, de a tesómnak mindig felveszem a telefont.-szakítottam meg az elkezdődött folyamatot, a csengőhangból rögtön megállapítva, hogy ki hív. Én hülye, majdnem lesmároltam Hoseokot, úgy, hogy már foglalt! És ami a legfurcsább...mindegy. Ezzel ráérek később is foglalkozni, mert ami utána történt, az ennél sokkal fontosabb.
-Haló!-szóltam bele a telefonba, miközben arrébb sétáltam a kanapétól.-Mizu, öcsi?
-Szia.-hirtelen összerezzentem az ismeretlen hang hallatára.-Jungkook barátja vagyok. Sokat hallottam már rólad, és azt mondta, ő is mesélt már neked rólam. Az első te voltál, akit eszembe jutott felhívni.
-Mi történt?-kérdeztem idegesen, mert ez a beszélgetés nagyon nem kezdődött jól.
-Én és Kookie éppen pakolni...najó, ebben nincs semmi ciki előtted, szexelni készültünk a raktárban ebédszünetben a munkahelyen, amikor...elájult. Nem tudom, mi történhetett, meleg sem volt, és előtte maximálisan jól érezte magát, csak elfáradt a délelőtti hajtásban.
A szívem a torkomban dobogott. Jungkook életében mindössze kétszer ájult el...és mindkétszer kezet emeltek rá. Egyszer egy iskolatársa, a másik alkalommal pedig apa. Ilyenkor sosem emlékezett, hogy mi történt. Iszonyatosan fél a veréstől, mióta az egyik barátját úgy megverték az utcán, hogy hetekre kórházba került, és ő végignézte. De ezen kívül SOHA nem fordult elő hasonló.
-Most kint vannak a mentők, és kérdezgetnek, de én még alig tudok róla valamit. Szokott elájulni? Kimerültségtől, vagy bármitől?-tette fel nekem a kérdést a tesóm pasija ijedt hangon.
-Csak az ütéstől fél, és 2 alkalommal történt meg, hogy ilyen helyzetben összeesett. Egyszer sem emlékezett utána az okára, csak mi jöttünk rá. Viszont fogalmam sincs, mi lehet a baj...ha nem bántotta senki. Ugye szó sincs ilyesmiről?
-Dehogy...biztos nem, hisz...itt voltam vele, és miután csókolóztunk, én csak... nem is tudom már, mi volt. Na mindegy. De mégis, ilyenkor mennyi idő alatt tért magához?-a válasza EGYÁLTALÁN nem hangzott biztatónak. Összevissza beszélt.
-10 perc körül. Már fent kéne lennie. Odamegyek, jó?-ezt inkább kijelentettem, mint kérdeztem.
-Rendben. Az mindenképp jó lenne.
Ezzel letettük, én pedig rögtön a nappaliba rohantam.
-Hobi, mennem kell, az öcsém elájult a munkahelyén. Ne haragudj.-vettem fel a pólóm, majd a vállamra dobtam a hátizsákomat.
-Úristen...persze, hogy nem haragszom. Menjek veled?
-Maradj csak, és fejezd be a filmet nélkülem. Majd találkozunk.
-Oké. Hívj, hogy mi lett!
-Úgy lesz.-ezzel kiviharzottam a házból, és az étterem felé vettem az irányt.

-Hyung!-Jungkook a pihenőszobában feküdt, és bágyadt szemekkel, sápadtan nézett rám.-Elájultam...
-Tudom, kicsi.-pusziltam homlokon, és megsimogattam a haját.-Mi történt?
-Fogalmam sincs.-sóhajtott fel fáradtan. Sejtettem.-Pedig jól vagyok.
-Szia!-sétált be a barátja. Tényleg pont úgy nézett ki, ahogy Kuksi mondta. Fekete haj, mélykék szem...
-Heló. Min Yoongi vagyok.-nyújtottam felé az idegességtől még mindig remegő kezem.
-Én pedig Miwon.