Why So Complicated?

17.

[Yoongi POV]
Egyszerűen nem tudtam összeszedni magam. Eltelt egy hét, és még mindig nem álltam se Hoseok, se az öcsém elé. Azt hittem, ennél azért erősebb vagyok. Hozzá sem szóltam, úgy dolgoztunk, mint 2 múmia. Pedig szegény próbálkozott. Már egy percet sem bírtam ki anélkül, hogy Hobi a fejemben járt volna. Valahányszor elképzeltem, ahogy összetörik a szíve, a gyomrom görcsbe rándult. Újra találkoztam a "Szerelmes Yoongival". Hoseok egész héten tűrte a néma depizésemet. Péntek reggel azonban feldúltan érkezett, és nagyon úgy nézett ki, mint akinek határozott céljai vannak aznappal kapcsolatban.
-Szia!-köszöntöttem szokásosan a reggeli órákban.
-Szia. Mikor jön az első vendég?-kérdezte rögtön.
-Másfél óra múlva. Miért?
-Mert nekünk kettőnknek nagyon fontos megbeszélnivalóink vannak egymással.-húzott hozzám közel egy széket, és leült velem szemben. Tudtam, hogy akármi is lesz, az igazság tovább már nem fog tudni bennem maradni azon a napon.
-Mégis, mit gondolsz, meddig még csinálhatod ezt?-fúrta a tekintetét az enyémbe.- Majdnem megcsókolsz, aztán -jogos okokból- elmész, majd visszajössz, meglátod a barátomat, futva faképnél hagysz, a főnök nyakon üti Miwont a semmiért, aztán egy hétig nem szólsz hozzám? Csak mert féltékeny vagy???-kiabálta el a végét, majd belekortyolt a tegnap kint hagyott pohár vizébe. Felsorolva, tényleg úgy tűnt, mintha játszanék vele, de...jól esett volna, ha megkérdez, mielőtt bármilyen okot kitalál. És a másik...Boss ugyebár nem a semmiért vágta nyakon azt a hülyét. Egyébként meg a valószínűleg idegrendszeri zavara sem a megcsalásra, se a hazudozásra nem ad okot.
-Tudod milyen rossz ez nekem? Tele vagyok kérdéssel, az életem szétcsúszott, mellesleg...-folytatta, de már nem bírtam tovább. Összeszorult a torkom, a hangom elcsuklott, a sírhatnék kerülgetett, majd így vágtam közbe a mondanivalójába.
-És az ÉN életemmel mi lesz, hm? Nem is tudod, mi a bajom! Tudom, hogy egész héten nem beszéltem veled, de csakis azért, hogy nehogy rosszul érintsen, amit mondani akarok neked. Féltékenység? Még ha annyi lenne! Igen, Hobi, rohadtul beléd zúgtam. Borzalmas érzés, ha ez úgy történik, hogy a kiszemeltednek barátja van. Végignéztem, ahogy hazudsz az ujjad eltörésével kapcsolatban, és elviseltem abban a 2 napban a szörnyű hangulatodat, anélkül, hogy bármit is tudtam volna az okáról. Direkt átmentem, vittem filmet, hogy jobb kedved legyen. A csóknál nem tudom mi ütött belém, bocsánat, viszont viszonozni akartad! Szerinted ez milyen érzéseket keltett bennem?De mostmár úgyis mindegy. Tudni akarod, hogy miért rohantam el azon az estén?-pislogtam felfelé, hogy visszaszorítsam a kitörni készülő könnyeimet.-Hát, mert Jungkook barátjaként az ájulás napján a kis barátod mutatkozott be! Ezután megláttam ugyanazt a személyt nálad, aki 30 perccel azelőtt az én öcsémmel készült szexelni a szertárban, meg aki a szemem láttára csókolgatta őt, és inkább leléptem, mielőtt botrányt csaptam volna. Azóta itt szenvedek, és látom, ahogy az életem két legfontosabb személye belülről darabokra törik, mikor megtudják az igazságot. Aztán, mi az hogy a semmiért? Gondolom, megint hazudott Miwon, ahogy eddig is tette. Nem tudom, mit talált ki neked, de engem felkeresett, hogy bármit megtesz, hogy ne járjon el a szám, majd mikor közöltem, hogy idővel mindkettőtöknek elmondom az igazságot, felpofozott! Erre jött Boss, és a kérésem nélkül leállította egy nyaklevessel. És, hogy mi történt utána? Semmire nem emlékezett abból, amit tett. Na, ez a másik. Azon őrlődöm egy hete, hogy mondhatnám el neked, hogy a barátodnak feltehetőleg idegrendszeri problémái vannak. Mert Kook rosszullétét is ő okozta. Kezet emelt rá, majd mikor kikerült az ideges állapotából, elfelejtette, mit csinált akkor. Na, mit szólsz? Még mindig a féltékenységre fogod a problémát?-fejeztem be zokogva. Hoseok teljesen elsápadt. A keze az ölében remegni kezdett, majd elejtette az abban tartott poharat. Nagy csattanással zuhant a földre, és kis szilánkokra esett szét. Akárcsak a szíve. Ez látható volt rajta. Lassan párásodott be a szeme, majd kis idő múlva elárasztották az arcát a könnyei. Némán rázkódott a válla, miközben lehajtotta a fejét. Felálltam, és esetlenül felhúztam a székről, majd megöleltem. Szorosan fonta a karjait a derakamra. Végtelen időkig álltunk úgy ott. Ezt a jelenetet százszor elképzeltem már azelőtt, de mindig szebbnek tűnt egy kicsivel. Akkor átéltem életem egyik legrosszabb napját.