Why So Complicated?

19.

[Hoseok POV]
Elég összeszedetten tértem haza. Borzasztóan hasított belül az érzés, hogy a három éves kapcsolatom Miwonnal egy perc alatt szilánkosra tört. De talán rosszabb lett volna, ha magamtól jövök rá. Talán rosszabb lett volna, ha nincs ott Yoongi vagy Woojung nekem. Tudtam, hogy Miwon elé kell állnom, és véget vetnem a kapcsolatunknak.
-Szia! Főztem ebédet.-köszöntött, mikor beléptem a konyhába. Ahhj! Az az édes mosoly!
-Szia.-tettem le a táskámat az asztalra. Felsóhajtottam, és mélyen belefúrtam a tekintetemet az övébe. Szerintem mindent ki lehetett belőle olvasni.
-Mi baj? Hobi, te sírtál!
-Jó, hogy észrevetted. És vajon ki miatt?-néztem rá kérdőn, mire teljesen elsápadt.-Úgy látom, rájöttél. Azt hiszem, tudod is, hogy mi következik.-mondtam komolyan.
-Ne, Hoseok! Könyörgöm, ne! Nem akarom, hogy szakítsunk.-nagyszerű. Legalább tudja, miről van szó. Hidd el, drágám, én sem akarom.-gondoltam, és máris szertefoszlott az erősségem. Bepárásodott a szemem, és hirtelen az első nap jutott eszembe, mikor találkoztunk. Ebből elég! Már meghoztam döntésemet.
-Márpedig muszáj lesz. Miwon, megcsaltál és rengeteget hazudtál! Tudod, hogy fáj ez nekem? Bíztam benned!-égett a szemen a visszatartott könnyektől.
-Kicsim! Kérlek, hallgass meg. Nem bántani akartalak. 3 éve melletted vagyok, és nagyon szeretlek a mai napig. De mit csinálhattam volna, ha jött Jungkook, és egyszerűen ugyanazt kezdtem el érezni iránta, amit irántad? Nem múlt el bennem semmi!  Imádok veled szexelni, szeretem a mosolyodat, az érintésedet, a csókodat, a testedet. Csak ugyanez van egy másik emberrel is. Könyörgöm neked.-térdelt le, és egész testében remegett. Láttam rajta, hogy mindjárt sír, és hogy komolyan mondja, amit mond. Hirtelen baromira együttéreztem vele. 2 embert szeretni sokak szerint lehetetlen. De ha ez így lenne, miért tudnám ugyanazokat megtenni Yoongival, amit Miwonnal? Miért imádom ugyanúgy Yoongi vigyorát, unott arcát, nevetését, illatát, természetét és kinézetét, mint Miwonét? Mert szeretem. Valamire rájöttem abban a pillanatban. Nem bánthatom Miwont. Nem bánthatom, mert tudom, mit érez. De ahhoz, hogy valakit megkapjunk, egy másik embert el kell veszíteni. Aztán eszembe jutott még valami.
-Figyelj rám.-néztem mélyen a szemébe, és az arcát a kezeim köze fogtam.-Először is, hagy tudassak veled egy fontos dolgot. Tudom, nem emlékszel, hogy mit csináltál. Tudom, hogy semmi nem maradt meg. De Miwon. Mikor ideges vagy, ütsz. Ideges voltál, mert fáradt voltam, és nem akartam veled lefeküdni. Eltörted az ujjam. Ideges voltál, mert Jungkookkal ugyanez volt a helyzet. Kezet emeltél rá, erre elájult, mert fél a veréstől. Ideges voltál, mert Yoongi azt mondta neked, hogy el fogja mondani nekem az igazat. Felpofoztad, mire a főnökünk bement, és nyakon vágott. Az idegrendszereddel van valami. El kell menned egy orvoshoz, és majd ő megmondja, mit kell tenned. Hidd el, csak jót akarok neked.-mondtam a legnagyobb jó indulattal. Sokáig értetlenül bámult rám, majd átgondolva a hallottakat, lassan bólintott egyet.
-Rendben. Elmegyek.
-Szuper.-helyeseltem.-Most pedig el kell engedned engem.
-Ne!-kiáltott fel hevesen, és a kezem után kapott.
-Shhh, hallgass meg.-fogtam meg a mancsát.-Azt hiszem, elmondhatom ezt neked, hiszen egy cipőben járunk. Miwon, beleszerettem Yoongiba. Ugyanúgy, ahogy te Jungkookba, csak én ezidő alatt visszafogtam magam. És még mindig szeretlek. Sokat jelentett ez a 3 év, de mindkettőnket új élet vár, egy másik emberrel. Nem szeretném, ha összevesznénk, vagy bármi, sőt, tartsuk a kapcsolatot. De neked most el kell menned Yoongi öccséhez, és minden elmondani neki. Ezzel megakadályozod, hogy Yoongitól tudjon meg mindent, és hidd el, értékelni fogja az őszinteségedet. Menj, jó? Ne sajnálj itthagyni.-a mondandóm végére már hangosan sírt.-Egyetértesz velem?-kérdeztem tőle.
-Ighhheeen. The vagy a világh le-legjobbh embhere.-mondta ki alig érthetően a szavakat, majd a nyakamba borult. Itt már én sem tudtam, és nem is akartam visszatartani a könnyeimet. Ez volt a második szomorú pillanat a napomban, de ez édesen volt szomorú. Olyan érzésem volt, hogy most magam mögött hagyok valami nagyon szépet, de innentől újraindul az életem. És neki is. Viszont még valamit utoljára érezni akartam.
-Azt hiszem, mindent le kell zárni rendesen.-közöltem szipogva, és szembe állítottam magammal. Rögtön rájött, hogy mire gondolok. Kifújta az orrát, hozott zsepit nekem is, majd átkarolta a nyakamat. Lassan felém hajolt, és végszónak, csupa érzelemből megcsókolt. Ugyanígy viszonoztam, majd elváltunk egymástól, és miután összeszedte magát, elindult Jungkookhoz. Meg kell mondanom, nem az volt a legszebb napom. De a végén úgy éreztem életemben először, hogy végre igazán jó döntést hoztam. És ez egy jó érzés volt.