Something Great-(Ziall Horlik mpreg.) BEFEJEZETT

5.rész

Zayn négy teljes nap után örült, hogy végre londoni otthona kényelmét élvezhette távol a nyüzsgő várostól, idegesitő emberektől, akik állandóan megakarták neki mondani, hogy mit tegyen mikor és, hogy. Elszigetelődhetett a médiától, a paprazziktól, akik bármit megtettek azért, hogy kifaggassák őt a magánéletéről -melyről olyan keveset tudni,-az információkat pedig jó pénzért eladták volna egy híres magazinból, hogy aztán Zayn-ből egy komplett idiótát csinálhassanak. Szerette a szakmáját, de az azzal járó nyavajás dolgokat tiszta szívből utálta. Utálta az interjúkat, ahol nem lehettek teljesen őszinték. Utálta a hosszú, egésznapos studiózásokat, ahol rendszerint addig énekeltették őket, ameddig a hangjuk el nem ment estére. Hiába szerette a rajongóit és hiába köszönhetett nekik annyi mindent, néha azt kívánta, bárcsak egy kicsit csendesebbek és megértőbbek lennének. Persze ez nehéz, hiszen az a sok kedves ember nem tudhatja, hogy Zayn-nek éppen milyen problémája van és ilyenkor mi lenne a helyes. A rajongók csak rajongók, nem kérheti tőlük, hogy szüntessenek meg körülötte minden herce-hurcát és csak egy pillanatra is, de állítsák meg az egész világot, hogy egy kicsit szusszanhasson. Venne egy mély levegőt, lenyugtatná magát és felőle minden kezdődhetne előröl, csak minden legyen rendben. Minden, ahogy Zayn a lelke mélyén szerette volna.
Hálás volt azért, mert három jó baráttal járhatta be az egész világot és hirdethették csodálatos zenéjüket. Három év. Három teljen éve vannak együtt, mint egy banda, ez pedig nem is lehetett volna máshogy. Zayn örökké hálás lesz édesanyjának, amiért felvette egy random jammelésüket a garázsban és rakta fel a leghíresebb videómegosztó oldalra, ahol aztán teljesen felrobbantották az internetet. Két teljes nap alatt, annyi megtekintése lett a négy jó barátnak, amiről egy rég a pályán lévő előadó csak a legvadabb álmaiban gondolhatott volna. Sorra kapták a felkéréseket a zeneipar nagyjaitól, ők mégsem fogadtak el egy kecsegtető ajánlatot sem. Nem gondolták úgy, hogy nekik ezt kell csinálniuk. Ők csak szerettek énekelni, de nem érezték magukat sztár alkatnak. Természetesen elgondolkoztak ezen, hetekig agyaltak, hogy mi lenne a helyes. Aztán, amikor senki sem számított volna rá, amikor már kissé lecsillapodott ez az egész videó okozta felhajtás,egy férfi becsületes nevén Aaron Cassel felkereste őket. Nem ajánlott nekik hatalmas pénzösszeget, nem próbálta őket lekenyerezni és nem is könyörgött nekik. Csupán azt mondta, ha szeretnének, akkor jöjjenek el a stúdiójába, és ott mindent megbeszélnek nem kér ő semmit, nem kötelez senkit semmire. 
Rá két hónappal kijött a One Direction első önálló lemeze. Onnantól pedig már nem volt megállás.
Zayn szerette a felhajtást, imádta a koncertjeiket. Imádta az ott felszabaduló energiát, a négy fiúból áradó adrenalint, amely általában körül lengi az egész színpadot. Szerette, hogy emberek ezreinek énekelhetett, szerette, hogy az a sok sikítozó lány csak miattuk vannak ott. Szerette, hogy csupán egy magas hangjával, de könnyeket csalogatott elő.
Ez a négy nap mégis egy kész szenvedésnek minősült. Mindennapos korán kelés, stúdió késő délutánig majd rohanás az arénába az újabb koncertre. Elfáradtak. Lelkileg és fizikailag is. A fiúk mind hazautaztak, hogy meglátogassák családtagjaikat, pihenjenek és természetesen bepótolják azt a sok elmaradt időt. Mind ezt két hét alatt. Ennyi szünetet kaphattak, hiszen az új lemezen dolgozni kell bármi történjék is.
Kicsit irigykedett azért, hogy három barátjának volt kihez hazamenni ellenben vele. Trisha és Jaser Malik csak hétvégén látogatták meg egyetlen fiúkat, de akkor is ritkán talán két hetente. A két szülőnek egy jólmenő könyvkiadójuk volt odahaza Bradford-ban, amit nem hagyhattak csak úgy. Rengeteget dolgoztak azért, hogy ez a vállalkozás létrejöjjön.
Zayn haragudott rájuk, mégis borzalmasan hiányzott neki szülei közelsége, amely még legnehezebb napjain is feltöltötték őt energiával. Megtehette volna, hogy beszáll az egyik autójába és egészen Bradfordig vezet megállás nélkül. Megtehette volna, de nem. Túlságosan fáradt volt és neki is kijárt már, hogy valaki hiányolja. 
Teraszon ült az egyik kerti székben, kezében feketére lakkozott fényes gitárjával, amelyet annyira szeretett pedig csak négy hónapja volt a tulajdonában. A mellette lévő fém asztalon egy fehér hamutartó, belsejében két pakknyi elszívott cigarettával. Öngyújtója szanaszét hveret valahol fekete jegyzetfüzete és kitépett kották között. Kiürült pöttyös kávés csésze, amely már negyedjére lett újra töltve hiába volt féltizenkettő. Zayn küzdött a fáradtsággal, így vagy úgy de próbált fennmaradni egész éjjel, hogy befejezze azt a dalt, amely már hetek ót a a fejében van. Lassan, de biztosan összeállt, hiszen a szöveg egy két hiányossággal de megvan. A zenei alap már majdnem tökéletes. Majdnem tökéletes, de mégsem. Valami hiányzott és Zayn nem tudta mi az, ez pedig rettenetesen feldühítette őt. Kék golyóstolla kegyelemért esedezett akárhányszor a fiú erőteljesen, idegesen firkálta át a lapokra leírt szavakat, amelyek végül nem tetszettek neki és csúnyán kikerültek onnan.
-A kurva életbe!-morogta, majd egy határozott mozdulattal lehajította a tollát a teraszról.
A műanyag toll nem hallatott hangot, némán ért földet a sötét éjszakában kitudja hol.
Zayn idegesen túrt bele a hajába, szemeit szorosan behunyva arcát az ég felé fordítva. Hiába az a sok kávé, ő mégis álmos volt, rettenetesen álmos és még az esti friss levegő sem térítette észhez. Sóhajtva nyúlt a nyakához, hogy megszabadulhasson gitárja hevederétől. A hangszert finoman helyezte a mellette lévő, kipárnázott székre aztán lassan feltápászkodott csészéje fülét megragadva. Fintorogva fordult meg a terasz ajtó felé, miután a háta a sok ülés következtében egy hatalmasat roppant. Végtagjai zsibbadtak és görnyedtek voltak.
Csoszogva sétált át a nappalin keresztül a konyhába, nagyokat ásítozva, miközben azon gondolkozott, hogy egyáltalán maradt-e még kávé? Mindegy is, ha nem, akkor főzni fog, hiszen volt még ideje az éjszaka pedig hosszúnak ígérkezett legalábbis számára. Az egész Malik-ház csendes volt. Mindenki aludt, kivéve őt. Mindenki az igazak álmát aludta felkészítve lelküket az újabb napra, amely kitudja mit sejtetett magában de vészesen közeledett az éjszaka múlásával.
Zayn a konyhába érve megtorpant. Az álmosság két másodperc alatt szaladt ki belőle, ahogy megpillantott valakit a hatalmas szürke hűtőben kutatni, miközben egy ismerős számot dúdolgatott. A pakisztáni fiú szíve a megszokottol eltérően gyorsabb ütemre váltott, amikor felismerte a szürke melegítő tulajdonosát, aki éppen hátat fordított neki. A hűtőben bányászó fiatal zavartalanul énekelgetett, észre sem véve, a háta mögött álldogáló alakot.
Zayn ajkai önkéntelenül is halvány mosolyra húzodtak, és legszívesebben azonnal odament volna, hogy aztán kedvére megölelje a fiút úgy, mint régen.
De nem tehette. Neki ilyet nem szabadott. Nem követhet el újabb hibát, nem olyat, mint három hónappal ezelőtt.
-Te meg mi a francot csinálsz itt?-Zayn hangja keményen csattant, megijesztve ezzel Niall-t, aki ijedtségében beverte a fejét a hűtő szélébe. Az ír fiú fájdalmasan nyöszörögve dörzsölte meg homlokát, majd nagyot nyelve megfordult kezében azzal a hatalmas tányérral, amit jól megpakolt étellel.
Zayn nagyot nyelt és igyekezett megtartani azt a rideg álcát, amelyet olyan nehezen, de sikerült felvennie. Niall ott állt előtte, és olyan törékenynek látszott, mint egy aprócska porcelán. Szürke melegítője, amely eddig mindig lógott rajta, most feszült a combjain. Fekete, jó pár számmal nagyobb kapucnis pulóvert viselt, lábain sötét szürke zoknival. Kék szemei ijedségtől csillogtak, arca kipirult és édes borosta keretezte. Haja, amely immáron természetes barna színében pompázott, most kócosan meredezett a plafon felé. Zayn emlékezett, amikor a fiú még szőke volt. Teljesen szőke és annyira kicsi. Apró, törékeny. Most is törékeny volt...de jobban nézett ki. Hízott és ez tetszett Zayn-nek.
-Azt kérdeztem, mi a francot keresel te itt?
Niall száját rágva hajtotta le a fejét, amitől a pakisztáni majd' elsírta magát. Utálta, hogy Niall nem mert ránézni. Azt akarta, hogy azok a tökéletes csillogó szemecskék csak őt nézzék.
-M..meg..megéheztem-dadogta halkan, ujjaival szorosabban szorítva a fehér tányér peremét.
Pizza, spagetti, hamburger maradék, Michelle isteni sajtos makarónia, sült hús és Zayn meglepetésére néhány brownie kocka is szerepelt az Ír fiú menüjében.
-Ilyenkor? Nem gondolod, hogy egy kicsit sokat eszel? A végén még gurulni fogsz, és aztán nem vesszük sok hasznodat.
Niall erősen koncetrált nehogy ismét elsírja magát. Csupán aprót bólintott és anélkül, hogy Zayn-re nézett volna elindult megkerülve a pultot.
A pakisztáni fiú szorosan lehunyta a szemét és utána szólt.
-Most meg hova mész?! Nem mondtam, hogy mehetsz!-dörrent, mire Niall megrezzenve torpant meg.
-Csak..csak a szobámba.
-Itt eszel-jelentette ki Zayn ellentmondást nem tűrve, majd egy kemény pillantás után végre megkerülte a pultot és a kávéfőzőhöz sétált. Egy adagra való fekete nedű még maradt a főzőben. Zayn kapkodva öntötte tele csészéjét és anélkül, hogy ízesítette volna felhajtotta a kihűlt kávét. Utálta ha bármi is volt a kávéjában. Úgy gondolta, hogy a tej és a cukor is egyaránt elveszik a koffeines ital hatását.
Hallotta, ahogy a háta mögött Niall tétován kihúz egy bárszéket és leül. Zayn addig nem fordult meg, míg az Ír el nem kezdett enni. Tulajdonképpen nem zavarta, hogy Niall olyan sokat eszik. Mindig is úgy gondolta, hogy a fiú anorexiás, hiszen olyan kis vékonyka volt. Ritkán látta enni. Ajkai mosolyra húzodtak, amint megpillantotta a pultnál falatozó barna hajú Niall-t. Egy fél hamburgeren nyammogott jó ízűen, tekintetlt szigorúan a tányérján tartva. Nem látta, hogy Zayn milyen csodálattal nézi őt.
-Ha majd befejezted a fejed tömését, akkor tedd már meg, hogy felraksz egy adag kávét-szólt neki a pakisztáni, miközben a terasz felé igyekezett.
-Rendben-hallotta Niall halk, engedelmes hangját.
Bárcsak ne kellene ezt csinálnia! Bárcsak máshogy lenne, és ne kéne bántania ezt az ártatlan teremtést! De Niall mindig felidegesítette. Utálta, hogy olyan halk. Hogy kedves, mindent megcsinál és nem panaszkodik. Hogy mindent tűr! Utálta, hogy azok a kék szemek mindig elbűvölték. Utálta, hogy csak arra tudott gondolni, hogy milyen lenne újra megölelni. Utálta az illatát, ami annyira tetszett neki. Utálta Niall-t és az összes kis dolgát, amelyek annyira érdekelték Zayn-t.

Zayn lassan tíz perce újra a teraszon volt. Lejátszotta a dalt. Újra és újra lejátszotta. A dal, a ritmus, az akkordok elrepítették őt egy másik világba. Egy másik világba, ahol minden olyan tökéletes volt, ahogy ő szerette volna.
Miután végzett, kinyitotta szemeit melyek egészen idáig csukva voltak és vett egy mély lélegzetet, miközben arrébb helyezte a gitárját.
Most már tényleg fáradt volt.
-Ez csodálatos volt.
Összeráncolt szemöldökkel fordult hátra és pillantotta meg az ajtóban ácsorgó Niall-t.
-Mi van?
Niall mosolyogva nézett a pakisztánira. Zayn imádta ezt a mosolyt.
-A dal, amit játszottál-szólt újra a fiú, pulcsija ujjával játszadozva.-Nagyon szép volt.
Zayn csak nézte a fiú szép arcát, amelyet négy nappal ezelőttig nem láthatott, de most itt volt és rámosolygott. Niall mosolygott. Utálta, hogy ilyen édesen tudott mosolyogni!
-Aha..khm..igen..-morogta Zayn zavartan, miközben felállt és felvette az asztalra ejtett gyújtóját és az utolsó szál cigarettáját. Remek, holnap megint vennie kell.
Remegő lábakkal sétált az erkény végébe. Remegő kezekkel gyújtotta meg a cigarettát és nagyokat slukkolt belőle.
-De miért érzem, úgy, hogy valójában nem az albumotokra megy?
Zayn megfordult és felhúzott szemöldökkel meredt Niall-re. Az ír fiú szégyenlősen álldogált, ujjait görcsösen ropogtatva. Félt.
-Ezt, hogy érted?-kérdezte a pakisztáni, hosszan kifújva a fehér füstöt.
Niall megvonta a vállát.
-Más stílus, mint amit a One Direction képvisel-mondta halkan.
Zayn csak tompán bólintott. Niall átlátott rajta.
-És talán nem tetszik?-kérdezte hirtelen
-Nekem..t..te..tetszik..
Zayn akarata ellenére gúnyosan felhorkant ezzel megijesztve a kékszeműt.
-Kit érdekelsz?!-forgatta szemeit. Mellkasa fájdalmasan szorult össze. Megfordult és immár háttal volt Niall-nek. Idegesen szívott bele félig elszívott cigarettájába.
-Nem kéne ezt csinálnod..
Zayn ismét megfordult.
-Mit?
Niall a kezében lévő nikotinszálra mutatott.
-Lassan megölöd magad. Rengeteget dohányzol Zayn.. és..
Aggódik érte.
-Mégis mi közöd van neked ehhez? Érdekel bárkit is, amit mondasz?!
Niall arca vörössé vált, szemeiben könnyek csillantak meg.
-Én csak..én..
-Te csak?! Ember, kurvára semmi közöd hozzám. Az, hogy egyszer megfektettelek, mert hozzátenném egy idióta voltam, attól még kurvára nem leszünk spanok! Hadd legyen az én dolgom, hogy mennyit dohányzom. Inkább húzz vissza padlót súrolni és addig sem látlak legalább! Felfordul tőled a gyomrom..
Zayn legszívesebben pofán vágta volna magát egy téglával. Hogy tehette?? Hogy mondhatta?
Niall pár másodpercig némán állt, könnyes arccal remegő ajkakkal. Kezét a hasára tapasztotta, mint akinek komoly fájdalmai vannak.
Aztán megfordult és szipogva elsétált.
-Ne haragudj manó...-suttogta a pakisztáni, könnyeit erőszakosan letörölve az arcáról.
Hogy tehette?
*
Másnap délután Zayn egyszerűen nem bírta nézni, ahogyan legjobb barátja mosolyogva öleli magához a megszeppent Niall-t.
Aztán Niall felnevetett, amikor Liam játékosan belebökött az arcába.
Zayn felállt és szinte kiviharzott a lakásból, hangosan becsapva maga után az ajtót..

Véleményeket. ❤