Something Great-(Ziall Horlik mpreg.) BEFEJEZETT

57.rész

Egy kis meglepi, mert fogalmam sincs hogy mikor jövök legközelebb 💕

Édesanyjával való viszonya soha nem volt az az igazi anya-fia kapcsolat, mint sok családban. De nem is volt a legrosszabb, hiszen Niall is szerette Maurát és az asszony is őt. Maurának a két fia és a férje volt mindene, akikért még ölni is képes volt. Ha szükségük volt valamire, az asszony azonnal ugrott és kedvükre tett. Amíg apja valamint Greg fürdözött az otthoni rivaldafényben, addig Niall a szobájában feküdt az ágyban és vacsoráig olvasott vagy éppen zenét hallgatott. Niall nem igazán akart részt venni a családi dolgokban. Sosem volt eredményes semmiben, hogy azt elújságolja otthon, sosem voltak barátai, hogy róluk meséljen és sosem történt vele semmi. Ő inkább meghúzodott a háttérben és csendben maradt, csak akkor válaszolt ha kérdezték. Nem érezte magát úgy, mint aki tényleg a Horan család egyik megbecsült tagja lenne. A legszomorúbb dolog az egészben az volt, hogy édesanyja sosem vette észre ha valami baja volt. Nem kérdezte meg tőle, hogy minden rendben van-e, sosem ült le vele beszélgetni. Niallnek nem volt alkalma egy szülőjének sem elmondani, hogy hogyan bánnak vele az iskolában. Hogy nem szereti senki, és barátai sincsenek. A szülei megmaradtak abban a hiszenben, hogyha Greg is népszerű volt és sikeres akkor biztosan legkisebbik fiúk is az. Hát nagyot tévedtek.
Édesanyja leginkább szótlanul végig simitott az arcán, megpuszilta és váltottak néhány szót.
Azon az estén amikor Niallt elzavarták otthonról, a nő csak sírt és nem bírt rá nézni a saját fiára, akit ő szült és nevelt évekig. Nem állt ki mellette, nem szólt férjének, hogy ezt nem így kéne, és nem is marasztalta őt. És Niall innen tudta, hogy neki nincs helye a Horan háznál.
Most pedig két évvel később, Maura ott ült előtte ugyanúgy zokogva, mint amikor Niall utoljára látta őt. Az asszony egy szakadt zsebkendővel törölgette könnyes arcát, miközben vérágasra sírt kék szemeut egy pillanatra sem vette le fia alakjáról.
-Kicsikém.. - suttogta a nő, kinyújtva csontos, mégis szépen manikűrözött kezét Niall irányába. A fiú üres tekintettel húzódott hátrébb, teljesen Gregnek préselve hátát. Az idősebbik, testvérét átölelve támogatta őt és nem úgy tűnt, mint aki egy pillanatra is magára hagyná a megrémült Niall-t.
Niall szaporán folyó könnyekkel arcán nézte az édesanyjának titulált személyt, aki iránt semmiféle hiányt és szeretetet nem érzett abban a pillanatban. Csak a szintiszta gyülölet volt az, ami ellepte az egész testét.
-Mit keresel itt? - préselte ki az egyszerű kérdést a száján, miközben ujjaival olyan erővel szorította az asztallapját, hogy az majd' eltört fogása alatt.
Maura szipogva törölte meg szemeit, és tűrt el egy kósza hajtincset a füle mögé. A fiú figyelmét nem kerülte el, hogy édesanyja arcát egyre több ránc keretezte és hajában is egyre több ősz hajszál vegyült. Törékenynek látszott, és szánalmasnak, amiért Niallnek hirtelen hányingere támadt.
-Hozzád jöttem, kicsikém. Látni akartalak végre - suttogta alig halhatóan.
Niall szárazon felnevetett.
-Vicces-jegyezte meg, fájó pocakjára helyezve tenyerét. Érezte, ahogy babája feltűnően sokat rúg, már-már fájdalmasan, mégsem adott hangot a kényepmetlen érzésnek. - Majdnem három év eltelt és te most akarsz engem látni, miután elzavartatok otthonról. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit furcsa?
Maura szomorúan megrázta a fejét.és nem szólt semmit.
-Mi vezetett rá, hogy megkeress? Hogy szólj a testvéremnek és összefogjatok ellenem? Hol ott a drága bátyjám tudja, hogy mennyire nem vagyok rátok kíváncsi.
-Niall.. - kezdte az idősebb testvér. - Kérlek, nyugodj meg és beszélgessünk. Nincs itt helye a vádjaidnak, amikor semmit sem tudsz az egészről.
-Nem kell tudjak semmit Greggie-fordult testvére felé a fiú, gúnyosan mosolyogva. - Elég annyi nekem, hogy átvertél és csőbe húztál. Pedig nem ezt érdemlem. Jól tudod, hogy most nem hiányzik nekem ez az egész! De te mégis ezt tetted velem.
Niall egész testében remegett. Ideges volt, éa legszívesebben sikított volna a frusztrációtól.
Hirtelen éles, szuró fájdalmat érzett a hátában.
-Au-nyöszörögte, ujjával a fájó pontot masszírozva.
Greg összehúzott szemekkel nézett le öccsére.
-Minden oké? - tette kezét a fiú vállára.
Niall szorosan lehunyta a szemeit, majd mély lélegzetet véve nézett fel egyenesen édesanyja kék szemeibe.
-Jól vagyok..
Nem volt jól. Rettenetesen érezte magát. A hasi görcseihez pár percen belül társult egy kellemetlen migrénes fejfájás is.
-Tehát, mit akarsz? Miért vagy itt, anya? Tudtommal, már régóta nem vagyok a fiatok, csupán a család szégyene.
Az asszony könnyeit törölgetve fordította el fejét az ablak irányába.
-Sajnálom, Niall. Annyira sajnálom, hogy nem voltam elég jó anyád és nem védtelek meg ettől az egésztől. Sajnálom azt is, amiért nem voltam melletted és nem beszéltem veled eleget, amikor volt rá lehetőségem - mondta halkan, szinte már alig hallhatóan. - Rosszul éreztem magam, miután elmentél. Ezt nem így kellett volna. Le kellett volna ülnünk és megbeszélni az egészet, mint egy normális család. Miután elmentél sokat sírtam és sokat veszekedtem apáddal, amiért így bánt veled. Utálom magam a mai napig, amiért hagytam, hogy olyan csúnyán beszéljen veled. Drága kincsem, nem ezt érdemelted volna..
Niall forró könnyei újra utat találtak maguknak. De nem szólt semmit, csak ajkait beharapva ült és hallgatta anyja mondanivalóját.
-Amikor a báttyád elment otthonról, tudtam, hogy vele kellett volna menjek és akkor lett volna időm, hogy rendbe hozzak veled mindent.. De nem voltam elég bátor..
-Csak nem féltél szembe nézni a saját fiaddal, anya? Arra nem is gondoltál, hogy szükségem van rád? Főleg, most? - csapott az asztalra a fiatal. Greg és Maura ijedten rezzentek össze, a poharak tartalma kilöttyentek az asztalra, de Niallt abban a pillanatnan nem érdekelt semmi. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az elmúlt hetek történései után ez nagyon nagyon sok volt.
-Kicsikém... Hadd mondjam el kérlek... - suttogta Maura, ujjait összekulcsolva maga előtt, könyörögve másodszülött gyermekének.
Niall hirtelen tolta ki maga alól a széket, megijesztve ezzel Greget és felkeltve az egész kávézó figyelmét.
-Elég! Elég! - kiáltotta a fiú, tenyereit a fülére tapasztva. Az asztaloknál ülök megszeppenten figyelték őt.
-Nem akarok többet hallani, már így is több ideig viseltem el a társaságod, mint kellett volna! Nem akarlak látni, kár volt idejönnöd, úgyhogy takarodj haza apánkhoz és éljétek az életeteket úgy, ahogy eddig! Nélkülem!
-Niall... - sírt Maura.
-Csak azért kerestél fel, mert egy híres emberrel vagyok együtt? Pénz kell? Kétlem, hogy azért vagy itt mert annyira hiányzom neked. Úgyhogy tegyél meg egy szívességet anyám és menj vi.. - de mielőtt befejezhette volna, érezte, hogy valami forró végig folyik a lábán. Elkerekedett szemekkel pillantott le a szürke melegitőjére, amely az egyik pillanatről a másikra még sötétebb árnyalatú lett.
-Niall, te most bepisiltél? - lépett felé Greg. Maura homlokát ráncolva érintette meg kisebbik fia vállát.
-Kincsem? Minden rendben?
Niall lassan emelte fel fejét és nézett édesanyja szemeibe.
-A.. Azt h..h..hiszem.. Elfojt a magzatvizem...