◀Scientology ✒ YoonMin▶ /Completed/

✖Fourteenth✖

A fekete hajú fiú Yoon Gi kezébe nyomta az összekészített táskát majd Jiminhez fordulva bíztatóan mosolygott.

- Ne aggódj, minden oké lesz. Csak hallgass hyungra - a szürke hajú nagyot nyelve bólintott. Félt, hiszen nem tudta mi vár majd rá.

- Indulhatunk? - kérdezte a szőke, mire a két fiatalabb összenézett, majd hüvelykujjukat feltartották - Remek.

Yoon Gi szélesre tárta az ajtót s határozottan lépett a folyosóra, ahol most sötétség honolt. Mikor a két fiú is kilépett a szobából hangtalanul csukta vissza a nyílászárót és elindult a főfolyosó irányába. Kinézett a feketeségbe s mikor megbizonyosodott, hogy senki sincs ott, jobbra fordulva haladt a végéig ahol egy dupla szárnyú fém ajtó ékesítette a falat.

Belső zsebéből elővette kártyáját majd lehúzta és kinyitotta a fémlapot. Előre engedte Kookot akit Jimin követett s a szőke zárta a sort.

- Most merre, hyung? - kérdezte a fekete hajú miközben a felfelé és a lefelé vezető lépcsőkkel felváltva szemezett.

- Lefelé.

Ellentmondást nem tűrő hangon szólalt meg, bár felesleges volt, hiszen a két fiatalabb feltétel nélkül hallgatott az idősebbre, főleg ebben a helyzetben.
Leértek az alagsorba, ahol gyér lámpafény világított az egész folyosón. Hidegebb volt, mint máshol, és tipikus kórház szag volt. A vibráló lámpa pedig csak fokozta a fiatal fiúkban a félelmet.

Yoon Gi már hozzászokott, hiszen rendszeresen lejárt ide, a munkája megkövetelte. És sajnos vagy nem sajnos, de lelkek is tapadtak a kezéhez. Gyermek lelkek. Ő nem akart rosszat, mindig leállt, ha életveszélybe került az adott tini. De amikor egy társát is beküldték felügyelni, vagy akár csak segíteni, nem tehetett mást. Ha belehaltak, akkor nem tudott mit tenni.

Próbálta nem felidézni a szörnyű és borzalmas emlékeket amiket eddig átélt itt miközben számos terem előtt elhaladtak. Végül a hatalmas folyosó vége felé közeledve megálltak egy fém ajtó előtt, amin - a felsőbb emeleteken lévő társaival ellentétben - üveg is helyet kapott, így szabad belátást nyerhettek a szcientológusok, hogy mégis mi folyik odabent.

A szőke kinyitotta az ajtót és belépett a klórszagú terembe, ahol gépek és eszköszök sokasága foglalt helyet. Középen egy méretes szék, ami a fogorvosoknál található székekhez hasonlított a legjobban, oldalán kábelek és tappancsok lógtak amik a terem jobb oldalán lévő gépekhez voltak kapcsolva. Ez az egyik EPK szoba volt, ahová senki sem akart bekerülni.

Elkülönített Professzori Kezeléshez, azaz EPK-hoz használták ezt a termet. Amit idebent csináltak, nem volt valami kellemes. A szék, ami középen foglalt helyet cseppet sem volt meggyőző. Ha ide bekerült valaki, azt először is leültették, és a tappancsokat az alkarjára, a mellkasára, a nyakára, a combjaira és lábszárára illetve a csípőjére helyezték, kettőt pedig - amik piros színűek voltak, és a pulzust, az őszinteséget, illetve az agyi funkciókat vizsgálták - a csuklójára és a halántékára, természetesen a bőrre. Ezeken keresztül olyan impulzusokat és az áramütéshez hasonló hullámokat vezettek a diákba, amik egy bizonyos idő után tönkretették az illető felsőbb rétegben elhelyezkedő idegsejtjeit. Fokozatosan emelték feljebb az erejét, így a mélyebb rétegek idegsejtjei is kezdtek megsemmisülni. Mindeközben a diák elé kivetítettek egy mondatot, vagy egy kisebb szöveget, és a kezelés végéig a diáknak ezt folyamatosan ismételnie kellett. A piros tappancs pedig folyamatosan mérte a tini állapotát, testi funkcióit és agyi kapacitását, illetve az agyának azt a részét, ahová betáplálják a hamis dolgokat, ezáltal engedelmességre kényszerítve a gyerekeket.
Időben ez minimum egy, maximum négy órát igénybevevő folyamat volt. Csak is az adott tizenévesen múlt, meddig húzódott el a dolog.

A végeredménye mindegyiknek ugyan az volt: Egy testileg, fizikailag és szellemileg teljesen legyengült diák, akiből ezután az orvosok egy életerős embert alakítottak pár nap alatt. Tehát egy manipulált, behódolt zombi.

Yoon Gi a terem bal hátsó sarkához sietett, a szekrények mögé, ahol a szellőző tetejét leszedve intett a fiúknak.

- Ide fogunk bemászni. Kevés az időnk, tehát sietnünk kell.

Ekkor kivágódott az ajtó, és a folyosóról beszűrődő fény megvilágította a bent tartózkodókat. Az ajtóban egy szőke hajú srác állt, akinek tincseiben itt-ott pirosas-rózsaszínes csíkok díszelegtek. Lassan és halkan csukta be az ajtót maga mögött, majd komótosan lépkedett Jimin felé, aki ijedtében hátrálni kezdett, míg nem beleütközött egy fém asztalba.

Az új jövevény alaposan végigmérte a szürke hajút, majd egy megvető pillantás után Yoon Gihoz ment és rávigyorgott.

- Azt hittem már meg sem vártok.

- Az isten szerelmére, nincs erre időnk, te is tudod - morgolódott a szőke, mire a srác csak elnevette magát.

- Tudom, ne haragudj. De az ötödikről leérni nem egy könnyű dolog. Ohh, modortalan vagyok. Sziasztok srácok, Park Jin Woonak hívnak, de nektek elég lesz a JinJin is - mosolygott a megszeppent fiatalok felé és Kookkal kezet fogott, majd kelletlenül ugyan de Jiminnel is megtette ugyan ezt.

- Ha összehaverkodtatok, akkor mehetnénk végre? - fújtatott idegesen a szőke, hiszen idejük tényleg nem volt olyan sok.

- Én megyek elöl, te pedig zársz - közölte Jin Woo, majd már el is tűnt a szellőző nyílásában.

Kook követte a fiút, utána Jimin mászott be, végül pedig Yoon Gi, aki nehézkesen ugyan, de megfordult, és a rácsot a helyére pattintotta.

Ám hiába gondolta azt, hogy elég gyorsak voltak, ugyanis a kattanást és a mászással járó csekély kis zajt valaki meghallotta, aki a helyiségben tartózkodott.

Ahoy guys,
Uhh, szerintem ez az eddigi leghosszabb rész itt. Nah, egy kérdés a fejetekben pipa :D
Kitartást a hétfőhöz!