◀Scientology ✒ YoonMin▶ /Completed/

✖Seventh✖

- Hol van Yoon Gi? Mit csináltatok vele? És én miért vagyok itt? Kik vagytok egyáltalán?

- Figyelj, jobb lesz ha leülsz először - a barna hajkorona tulajdonosa gyengéden fogta meg Jimin karját és a kanapéig vezette, ahová leültette a vele egykorú fiút.

A szürke semmit sem értett. Teljesen önmagán kívül volt az események sokkhatása miatt, ezért nem érzékelte a körülötte folyó eseményeket, így érthető volt a zavartsága. A két fiú - akik Jimin szobatársai lettek - megértően várakoztak, amíg a számukra már nem teljesen idegen tizenéves ijedt tekintete lassan eltűnt.

- Jimin, igaz? - tette fel a kérdést a legfiatalabb, mire a szürke csak bólintott egy aprót - Figyelj. Yoon Gi nem tudjuk kicsoda, de nincs itt. Téged kábé tíz perce hoztak ide, és az új osztálytársunk leszel, egyben szobatársunk is. Hyung, legyünk barátok. TaeTaenek és nekem nincsenek barátaink, ezért örülnénk, ha te elfogadnál minket.

- Pontosan. Kim Tae Hyung, de neked csak Tae, tizennyolc éves vagyok - téglalap mosolyával karöltve nyújtotta kezét a barna, amit Jimin hezitálva bár, de elfogadott és megrázta.

- Izé.. Park Ji Min vagyok, és szintén tizennyolc.

- Tudnál nekünk mesélni pár dolgot magadról? - JungKook érdeklődve figyelte a fiút, hiszen kíváncsi volt annak múltjára. Arra, miként került ide és mikor, illetve miért volt ennyire zaklatott az előbb. Meg akarta ismerni, ugyanis elsőre megfogta őt az ismeretlen - mégis annyira ismerős fiú - ijedt arca

Ugyan ez viszont nem volt elmondható Taehyungról. Ő már teljesen hozzánőtt a kicsihez, és csak magának akarta, holott tudta, ez tiltva van. Nem is akarta nyilvánosságra hozni, képes lett volna az egész életét titokban leélni a fiatalabbal. Viszont amint meglátta Jimint, a versenyszellem átvette az irányítást elméje felett. Óh pedig ha tudta volna, hogy a szürkétől nem kell tartania..

- Uhm, mesélhetek. Tae? - kérdőn pillantott az említett felé akit elnyeltek gondolatai, de egy gyors bólintással letudta a válaszadást - Hát.. hol is kezdjem. Tíz évesen kerültem ide, ebbe a koszfészekbe a szüleim miatt. A munkájukat a mai napig nem tudom, de azt igen, hogy ezzel az intézettel kapcsolatos. Öt éves voltam amikor volt egy balesetem, csúnyán megsérültem, de szerencsére az emlékeim megmaradtak. Volt egy barátom akit--

- Állj! Te tényleg nem emlékszel rám Jimin? - JungKook enyhe szomorúsággal szemeiben nézett a fiúra, aki pár percnyi gondolkodás után szájához kapva ugrott rég nem látott barátja nyakába.

- Úristen Kookie, sajnálom. Rengeteget változtál és.. ne haragudj - percekig ölelkeztek, olyanok voltak mint akiket nem lehet elválasztani egymástól.

- Örülök hogy látlak. Na de folytasd, tényleg érdekel mi lett veled, hyung.

- Szóval a baleset után nem történt semmi érdekes, talán azt leszámítva, hogy elköltöztetek. Aztán végül itt kötöttem ki, négy évvel rá pedig a húgom is ide került. Ő harcolt, nem adta fel a reményt, hogy kijuthat innen, ezért dolgoztatták. Két évig bírta a teste. Feladta. Tizenhat voltam mikor elvesztettem őt. Az elmúlt két évben pedig csak lézengtem és éltem a nem mindennapi életemet. Két héttel ezelőtt az anyám beállított, miszerint Yoon Gival fogok lakni egy rövid ideig. Mint kiderült, véglegesen rá lettem bízva. De most elszakítottak tőle, és itt vagyok.. - hatalmas sóhajjal fejezte be mondandóját a szürke, arcát tenyerébe temette és végigpörgette elméjében azt a kevés együtt töltött időt, amit a szőkével tölthetett.

Igen ám, de Yoon Gi is Jiminre gondolt. Féltette őt, hiszen nem tudta hová vitték, vagy mit tettek vele. Annyit tudott, hogy a cuccaiért hamarosan visszajönnek. Bele sem mert gondolni, mi lesz akkor, ha Jimin is úgy végzi majd mint Mina. Nem engedhette. Ennek nem szabad megtörténnie.

Mindketten egy kanapén ültek, távol egymástól, mégis talán most voltak a legközelebb a másikhoz. Hihetetlen, mit képes tenni a Szcientológia sötét épülete két elveszett, társra vágyó emberrel, akik az emlékek és a kegyetlen jelen harcában vesznek részt. Egy oldalon harcolnak, ugyan az ellen küzdenek, mégis, amíg nem találják meg a közös utat, semmit sem tehetnek.

Egyedül kevesek ahhoz, amit véghez akarnak vinni. De együtt talán sikerülni fog, és semmi sem állhat majd az útjukba.

Persze egy ballépést mindig elkövet az ember. Nem számol a rideg, kegyetlen és kínzó valósággal.

Ahoy guys,
Este 10-kor leesett a hülye fejemnek, hogy ma YoonMin nap van a héten, szóval yeah, hoztam egy szépséges firkantást.

Remélem tetszett,
Hwaiting a hétfőhöz! ❤✋