◀Scientology ✒ YoonMin▶ /Completed/

✖Twentieth✖

- Park Jin Woo, elmehet! - nézegette papírjait Dr. Wu, aki JinJin őrzésével volt megbízva. Az egy hét lassan ugyan de letelt, a fiút pedig belül majd szét vetette a boldogság, hogy végre kiszabadulhatott abból a borzalmas teremből.

Kapott az alkalmon, olyan gyorsan futott el a szcientológustól messze, ahogy csak tudott. Lábai YoonGi szobájához vitték, hiszen rengeteg dolgot kellett kitervelniük most, hogy NamJoon már nincs köztük. Tökéletes terv kellett a szökéshez amiben Jimin biztonsága is szerepelt. Sőt, az első a Park fiú biztonsága volt. Neki kellett először kijutnia az intézetből.

Kártyáját lehúzva lépett be Yoon Gi szobájába de nem talált mást odabent, csak az ürességet. Megrémült egy pillanatra, hogy esetleg elkapták őket, mikor eszébe jutottak a szőke régebbi szavai, miszerint van egy elkülönített stúdió is. Magabiztosan indult a kanapé felé majd a megszokott kombinációval kopogott a falon. Várt, türelmes volt és percekkel később kattant a zár, majd egy kissé kipirosodtt arcú Yoon Gi kukkantott ki a résen s mikor meglátta barátját, megkönnyebbülten sóhajtott.

- Gyere - invitálta be a szőke a fiút majd becsukta az ajtót és bezárta azt. Felvont szemöldökkel nézett JinJinre és úgy tette fel a kérdést - NamJoon hol van?

A szőke és társa nagyjából az incidens óta ki sem mozdultak ebből a helyiségből, így nem tudhatták mi történt odakint. Nem tudhattak a Nagy Testvér szavairól, arról, miként halt meg csapatuk egy fontos tagja és az előttük állú fiú egy hetes eltűnéséről sem. Jin Woo kezei ökölbe szorultak és hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy ne sírja el magát a válaszadás előtt.

- Meghalt.. - hajtotta le fejét és tenyerét szája elé helyezte, vállai rázkódni kezdtek. Könnyei megállás nélkül folytak le arcán s elvesztette egyensúlyát is, így kénytelen volt leülni a mögötte elhelyezkedő kicsiny kanapéra.

Jiminen mikor meghallotta ezt az egy szót átsuhant a félelem és remegve szorította meg a szőke ruhaujját, aki védelmezőn vonta karjai közé szerelmét és egy apró puszit hintett tincsei közé. Hátát simogatta miközben barátját nézte s már nem bírta tovább. Hiába nem akarta, eltolta magától a szürkét és JinJin mellé ülve karolta át annak vállát, s próbálta lenyugtatni. Percek teltek el, miközben a szobát sírás hangja és a félelem töltötte be. Mindenki tudta, hogy Nam csak a kezdet volt, és ha a Nagy Testvér elkezdte tervét, akkor nem fog leállni. Addig harcol és intézkedik majd, amíg Jimin végül egyedül nem marad. 

- Mihez kezdünk most? - kérdezte a szőke társától, aki válasz képpen csak nemlegesen rázta fejét.

- Nem tudom.. egy biztos, Jimint védenünk kell. Nem juthatnak hozzá semmilyen módon - törölte meg szemeit és nagyot sóhajtva fordult Yoon Gi felé - Bármennyire is nem akartuk.. meg kell tanítanod Jimint lőni. Méghozzá most.

- Nem. Lehetetlennek tartom, hogy én ennek a fiúnak a kezébe fegyvert adjak. Veszélyes - próbált érvelni a szőke, de nagyon jól tudta, hogy nincs más választása és társának igaza van.

- Hyung.. - lépett hozzájuk végre az említett is - Nem lesz baj. Kérlek - nézett párja szemébe szomorúan. Megviselte a tény, hogy egyik hyungja már nem volt velük és az is, hogy nagyon óvatosnak kellett lennie. A hipnozónáit, amikből elég kevés volt az elmúlt időszakban, pedig erősen kontrollálnia kellett továbbra is.

- Jimin, biztos vagy benne? - fogta meg kezét Yoon Gi - Ez már nem játék, és ha úgy adódik, le kell lőnöd vele valakit.

- Biztos. Menni fog - bólintott a szürke.

- Rendben - állt fel a szőke a kanapéról és a jobb oldalon lévő ajtóhoz sietett. Kulcsokat halászott elő ruhája belső zsebéből majd a zárba helyezve az egyiket kinyitotta az ajtót. Odabent szinte teljes sötétség volt. Amikor Jimin elhaladt az ajtó mellett, rögtön kikerekedtek szemei, ugyanis a nyílászáró fél méter vastag belső burkolattal rendelkezett, ugyan úgy ahogy a szoba falai is. Nem véletlenül, hiszen teljesen hangszigetelt.

Jin Woo becsukta maguk mögött az ajtót majd felkapcsolta a lámpát. A helyiséget halvány sárgás fény töltötte be és megvilágította a szoba végében elhelyezkedő karton céltáblát, ami egy embert ábrázolt.

Jimin kissé elhűlten meredt a célra, de nem hátrálhatott meg, még akkor sem ha maga sem tudta, mire vállalkozott pontosan.

Ahoy guys,
Ne bántsatok, itt vagyok. Élek, a story is él.
Ne haragudjatok a sok kimaradásért.

**********

Nagyon szépen köszönöm az 1000 összmegtekintést és a 400 szavazatot is, hihetetlenül jól esik.
Örülök, hogy vagytok akiket érdekel a történet és szívesen olvassátok!