Cassidy, szeretlek! • Zayn Malik ff. [BEFEJEZETT]

15. FEJEZET - CSAK MOST AZ EGYSZER, CASS

(Cassie szemszöge)

„Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek." – Stephanie Meyet –Twilight (5. fejezet)

Este elmeséltemanyunak és a személyzetnek mindent, ami Londonban és Bradfordbantörtént velem, na jó mindent mégsem. Meg persze megemlítettem,hogy a One Direction nálunk fog vacsorázni másnap.

Reggel mosolyogvamasíroztam ki a konyhába kávéért.

- Jó reggelt, Kincsem! – mosolygott rám anya.

- Jó reggelt Anya! – mosolyogtam, miközben egy bögre kávét öntöttem magamnak. – Te mit csinálsz itt fenn?

- Péntek van – nevetett, én pedig álmosan csaptam a homlokomra.

Péntekenként azétterem zárva volt, ma este is csak a fiúknak leszünk nyitva,hisz nem véletlenül választottam azt a napot a közös vacsorára.

- Na és mit főzünk? – érdeklődtem, amikor leültem vele szembe.

- Nem kellene bemenned az egyetemre? – érdeklődött anya.

- Úr isten, de! – pattantam fel és az órára néztem fél nyolc volt, nyolcra pedig be kellett érnem az előadásra.

Rohantam a szobámbafelöltözni, de közbe még visszakiabáltam anyunak:

- Jó idő van kinn?

- Igen, hét ágra süt a nap – válaszolta.

Egy farmerrövidnadrágot és egy fekete pólót vettem fel. A szekrénybőlelőbányásztam a sárga conversemet, majd az ágy mellőlelőhalásztam a zsiráfos táskám. Egy füzetet tettem bele meg pártollat és rohantam is.

- Szia! – nyomtam anyu arcára egy puszit és lefutottam az étterembe.

Nagy nehezenátverekedtem magam az asztalokon és már kinn is voltam az utcán.

Az egyetem háromsarokra volt, így futásnak eredtem. Két sarok után nem bírtamtovább, a tüdőmet már majdnem kiköptem, sosem szoktam futni, ígyaz utolsó egy sarkot sétáltam. A légzésem normalizálódott mireaz épület kapujához értem. A telefonomra néztem: nyolc óra tíz.Végül is csak tíz percet kések. – nyugtáztam mosolyogva.

Felsétáltam amásodikra és megálltam az előadó előtt. Halkan benyitottam ésbesurrantam. Az előadó tetején még voltak üres helyek. Aszememmel Lilt, Fredet és Maeget kerestem, de nem láttam senkit ígyleültem az utolsó előtti sorba.

Az előadó vagyilyen unalmasan beszélt, vagy én voltam roppant fáradt, desec-perc alatt elbóbiskoltam.

- Ilyen feltűnően nem kellene unatkozni – lökte meg mosolyogva a vállam Fred.

- Hogy kerülsz ide? – néztem hátra rá.

- Kb. tíz perce jöttem – vigyorgott.

- A többiek? – folytattam fojtott hangon.

- Nem tudom – sóhajtott.

- Nem hiszem el, hogy megint lógnak, ha így fojtatják akkor megint felvehetik a mikrobioszt – mondtam rosszallóan.

- Szerintem követhetnénk a példájukat – vigyorgott Fred.

- Nem lóghatunk többet – mosolyogtam rá.

- De, még négy előadást ellóghatunk – kacsintott rám.

- Akkor sem, két hétig nem voltam itt – ráztam a fejem.