Cassidy, szeretlek! • Zayn Malik ff. [BEFEJEZETT]

24. FEJEZET - SZAKÍTOTTAM VELE!

(Cassie szemszöge)

„Hallom ezt a csontig rágott "jobb az elvesztett szerelem, mint az el nem nyert" szöveget. Ez sem igaz: nem jobb. Nekem ne mutassák meg a Paradicsomot csak azért, hogy aztán a szemem láttára fölperzseljék." – Harlan Coben

Egész nap csörgött a telefonom, a kijelzőn mindig Zayn neve állt, de én képtelen voltam vele beszélni.

Pelenkás korunk óta legjobb barátok voltunk és ezek után képes volt simán a szemembe hazudni, minden bűntudat nélkül.

Egész délelőtt sírtam, vasárnap volt semmi dolgom nem akadt. Mack miután látta, hogy használhatatlan vagyok úgy döntött, hogy lelép Niall-lel, meg is értettem, egy érzelmi ronccsal nem könnyű együtt lenni, főleg, ha az ember olyan boldog, mint ő.

Megint megcsörrent a telefon, már majdnem földhöz vágtam, hogy Zayn rájöjjön nem fogom felvenni, de a kijelzőn most Fred neve állt.

- Haló? – szóltam bele a sírástól rekedt hangon.

- Cass, mi történt? – kérdezte aggodalmasan.

- Nem akarom elmondani – szipogtam.

- Átmegyek – jelentette ki.

- Nem akarom... - nem tudtam befejezni, mert közbe szólt.

- De, szükséged van valakire – hallottam, hogy elmosolyodik.

- Köszönöm Fred – sóhajtottam, majd kinyomtam a telefont és úgy döntöttem, hogy rendbe szedem magam.

A fürdőbe lépve borzalmas látvány tárult elé a tükörből. A fekete hajam kócosan keretezte az arcomat. A szemeim vörösek voltak, alattuk hatalmas karikák éktelenkedtek. Az arcom kipirult és megdagadt a sós könnyektől.

Megmosakodtam, mert nem akartam, hogy Fred egyből elrohanjon, ha meglát. A hajamat megfésültem és lófarokba fogtam. A szobámban előszedtem egy melegítőt és egy kinyúlt pólót, hogy felvehessem.

Amikor elkészültem a könnyeim ugyan úgy patakokban folytak, bár a mosakodástól sokkal jobban éreztem magam. Fél egy volt, az étteremben ilyenkor volt a csúcsforgalom, így eszem ágában sem volt lemenni, hiába jelezte a gyomrom, hogy most már valami táplálékot is be kellene juttatnom a szervezetembe.

- Megjöttem! – rezzentem össze az ismerős hangtól.

- Szia! – köszöntem neki elcsukló hangon.

Nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt, annyira jó volt vele lenni, már a puszta jelenléte egy kicsit megnyugtatott.

- Hoztam kaját, igaz csak Big Mack, de remélem jó lesz – vigyorgott a McDonald's-os zacskóval a kezében.

- Életmentő vagy – mosolyogtam el halványan és leültünk az asztalhoz.

Míg én tömtem magamba a hamburger meg a sült krumplit, addig Fred csak figyelt. Majd újra megcsörrent a telefonom.

- Nem veszed fel? – kérdezte.

- Nem – ráztam meg a fejem.

- És ha fontos? – jött az újabb kérdés.

- Nem fontos – válaszoltam.

Láttam rajta, hogy egy újabb kérdésre nyitja a száját, de inkább mégsem tette. Mikor befejeztem az evést gondosan eltűntettem a nyomaim, anya utálja, mikor gyorséttermi kajákat eszek.