YouTuber testvéreként (befejezett)

16. rész

-Mikor érünk oda? -szólaltam meg vagy huszadszóra az elmúlt 5 perceben.

-Mint már az előbb is mondtam 5 perc.

-Azt hosszú.

-Ne szenvedj már ilyen látványosan.

-Én szenvedni? Dehogy. -nevettem.

-Látom. -nevetett most már ős is. Istenem az a nevetés az őrületbe kerget. Várj mi? Niki felejtsd el amit most mondtál.

-Szóval Barna. Ott vagyunk már? -nem bírtam végigmondani a mondatott röhögés nélkül így két nevetés közben próbáltam elmondani amit akartam.

-Menthetetlen vagy.

-De engem nem is kell megmenteni, mert én mentek meg mindenkit. Barni el kell neked mondanom valamit. -fordultam teljesen felé. -De ígérd meg hogy nem mondod el senkinek.

-Oké.

-Én vagyok vasember. -suttogtam.

-Mi?

-Én vagyok vasember. -mondtam kicsit hangosabban de most se értette. -Én vagyok vasember. -kiabáltam és feltettem a kezem mint aki el szeretni repülni.

-Micsoda?

-Nem akartam felfedni a titkom de akartam hogy tud, hogy én vagyok vasember. Én védem meg az embereket. -olyan beleéléssel mondtam mint aki el is hiszi amit mond.

-Tudtommal vasember férfi.

-Nő csak jól leplezi.

-Ha te vagy vasember akkor én amerika kapitány.

-Á-á ebben az autóban csak egy szuperhősnek van hely és az én vagyok. Erről pedig nem nyitók vitát.

-Értettem. -ekkor lefékezett az autó és megállt egy park előtt.

-Hol vagyunk?

-Ez a kedvenc helyem mindig ide szoktam jönni ha rossz kedvem van. Itt fogunk piknikezni.

-Komolyan?

-Igen.

-Szuper. Mindig is ki akartam próbálni de valahogy senki nem akart eljönni velem.

-Ennek örülök. -kerestünk egy olyan helyett ahol árnyék is és nap is lesz. Ezt meg is találtuk egy fa alatt. Kiterítettük a plédet és leültünk rajta.  Nagyon jó volt kint lenni Barnival. Sokat röhögtünk, beszélgettünk és ettünk finomat amit ő készített. Kajálás után annyira jól laktam, hogy letettem a fejem Barni ölébe és néztem az eget.

-Annyira szép itt minden. Imádom nézni az eget. Benivel kiskorunkba mindig azon versenyeztünk, hogy ki lát meg több figurát a felhőben.

-És ki nyert?

-Természetesen én. -a jó hangulatunkat a telefonom csörgése zavarta meg. -Bocsi. Mindjárt jövök csak ezt felveszem.

-Nyugodtan. -felálltam az öléből és előhalásztam a telefonomat a táskámból. Nem tudom ki hívott mert ismeretlen szám volt, de attól még felvettem.

-Szia Niki rég beszéltünk. -szólalt meg az a bizonyos ismerős hang.

-Mit akarsz? 

-Csak szólni akartam, hogy ne nagyon élvezd Barnival a társaságot a parkban.

-Honnan tudod hogy itt vagyunk? -nagyon megijedtem nem tagadom. Amilyen gyorsan csak tudtam körbenéztem a parkban de őt nem láttam sehol.

-Az mindegy. Csak egyet jegyezd meg. Ha továbbra is találkozni fogsz vele lehet történni fog vele valami.

-Ne merészeld bántani őt. - de ezt már nem hallotta mert rámtete a telefont. Nem akarom hogy bántsa Barnit. Az elmúlt pár napnak köszönhetően az egyik legjobb barátomnak tekintem őt. De sajnos nem találkozhatok vele ennek az idiótának köszönhetően, mert kinézem  belőle hogy tényleg tenni fog vele valamit. -Barni nekem most mennem kell. -kaptam fel a cuccaim és elindultam az egyik irányba.

-Várj hova mész?

-Öööö, muszáj vissza mennem Danihoz.

-Mért?

-Mert...segítenem kell neki.

-Mibe?

-Összerakni egy szekrényt. -Niki te ne tudsz hazudni.

-És most az igazat.

-Nem hazudtam.

-Mért nem mondod el mi történt? Azt hittem már eljutottunk arra a szintre mikor elmondunk egymásnak mindent. De úgy látom tévedtem.

-A te érdekedben nem mondhatom el.

-Mért? -fordult vissza felém.

-Mert nem akarom, hogy bajod essen. -gördült végig egy könnycsepp az arcomon.

-Nem fog bajom esni. Mért is esne bajom? -vont erős ölelő karjai közé.

-Mert Ádám itt van és bántani akar téged és én ezt nem engedem. Inkább bevállalom azt hogy ne találkozzak veled ami nehezen menne, mint hogy valami bajod essen, amit még annyira se viselnék el.

-Jaj istenem Niki. Olyan butus vagy. A mi barátságunk közé nem állhat valami kis jöttment. Bízol bennem? -tolt el magától és mélyen a szemembe nézett.

-Igen.

-Akkor ma nálam alszol.