Káoszelmélet

8. fejezet: 1991. december 25.

Nincs az a figyelmesség, legyen bármily csekély, mely pazarlás volna.
Ezópusz  

  Draco lerogyott a székbe az addig Talárboltként ismert Harryvel szemben, és láthatóan meglepte őt.

– Boldog karácsonyt – mondta Draco mosolyogva.

– Draco? – felelte Harry. – Mit csinálsz itt?

– Szó szerint vagy elméletileg?

Harry nevetett.

– Kezdjük a szó szerintivel. Azt hittem, hazamentél.

– Otthon unalmas – mondta Draco legyintve, és ez nagyrészt igaz is volt. A válasz másik fele, amit viszont már nem szívesen vitatott volna meg, az a tény volt, miszerint ha karácsonyra hazamenne, véget nem érő becsmérlő megjegyzéseket kellene hallgatnia arról, hogy hogy merte engedni a Hollóhátba való beosztását. – Azon kívül, itt akartam lenni, hogy átadhassam az ajándékodat.

Draco előhúzta a talárzsebéből. Egy tárca méretű és formájú kis doboz volt, gondosan becsomagolva fényes piros papírba, csillogó, ezüst masnival a tetején. Harry úgy meredt rá, mintha az tömör arany lenne, és nem vette el. Igazából szinte megbénította a látvány.

Draco udvariasan várt egy pár másodpercig, mielőtt azt mondta:

– Akkor elveszed, vagy mi lesz?

– Én...

Harry arckifejezése megrendítette; valahol a szánalomra méltó csodálkozás, a kifejezhetetlen hála és a megsebzett zavarodottság közt volt.

– Az ember azt hinné, hogy még soha életedben nem kaptál karácsonyi ajándékot – mondta Draco olyan természetesen, amennyire csak tudta.

Harry felpillantott, és Draco szemébe nézett.

Draco természetesen már rájött. Az elméjének több erőfeszítésébe került volna, hogy figyelmen kívül hagyja a bántalmazás jeleit – az egészségtelen soványságot, a megtépázott önbizalmat, a régi sérülések nyomait –, olyan hatalmasak és nyilvánvalóak voltak. Dühítette őt, még szép, főleg, mivel ilyen hírverés mellett, ami Harry kora gyerekkorát körülvette, valakinek valahol tudnia kellett erről – tudnia kellett, és mégsem tett semmit.

Dracónak voltak tervei a helyzet kezelésére. Úgy vélte, szép születésnapi ajándék lesz belőle.

– Köszönöm – mondta Harry áhítattal.

– Azután kellene megköszönnöd, hogy kibontottad.

– Ó.

Harry tétován érte nyúlt, és a két kezébe vette; úgy tartotta, mintha üvegből lenne. Meghúzta a szalag végét, és leemelte a doboz tetejét.

– Ó, váó – suttogta.

– Annyira érdeklődőnek tűntél, amikor megmutattam a Szűz Szuperhalmaz mágikus térképét, hogy arra gondoltam, talán tetszene egy csillagászati óra.

Egy csinos kis ezüst zsebóra volt lánccal, Harry pedig úgy forgatta az ujjai között, mintha a valaha látott leghihetetlenebb dolgot tartaná a kezében.

– A helyi időt, az évet, a többi bolygótól való viszonylagos távolságot és a Tejút körül elfoglalt pozíciót mutatja. De mivel kétszázmillió évbe telik megkerülni a galaxis középpontját, nem hinném, hogy az utolsó mutató sokat fog mozogni.

– Gyönyörű – mondta Harry.

Draco már nyitotta a száját, hogy megjegyezze, mennyivel hasznosabb, mint szép, de aztán meggondolta magát. Nem hibáztathatja Harryt azért, mert szépséget talál abban a lenyűgöző térben, ami az univerzum. Dracónak eszébe jutott, amikor ötéves korában életében először bámult bele egy, a Vénuszra fókuszált teleszkópba, és próbálta felfogni a tényt, hogy az a sápadt sárga pont egy nagyjából föld méretű bolygó.

Az univerzum puszta méretét még manapság, az összes eddig megszerzett tudása ellenére is a legnehezebben megragadható fogalomnak találta, amivel valaha találkozott. Valahányszor túlságosan magabiztossá vált, Draco kinyitotta a Szűz Szuperhalmaz mágikus térképét, és emlékeztette rá magát, hogy a megismerhető világ csak egy töredéke az összes létezőnek.

Draco elmosolyodott.

– Örülök, hogy tetszik.

Harry még mindig az óra számlapját tanulmányozta, így Draco megragadta a tányérját, és vett magának egy nagy halom rántottát. A diákok jó része természetesen hazament, és az asztalokon nem állt annyi ennivaló, mint általában, de a karácsonyi reggeli így is meglehetősen kiadósnak tűnt.

– Hallottam, hogy egy kicsit összevitatkoztál Weasleyvel a szünet előtt – mondta Draco.

Harry végre felnézett. Összevonta a szemöldökét, és lecsukta az órát.

– Ja – ismerte el kelletlenül. – Elég idiótán viselkedett.

– Mivel elég idióta– felelte Draco. Még mindig nem bocsátotta meg a kis rohadéknak, hogy azt mondta neki, kerülje el Harryt.

– Egyszerűen nem tud túllépni a tényen, hogy barátok vagyunk – sóhajtott Harry. – Folyton ezt hajtogatja: „ő egy halálfaló, ő egy halálfaló!" És mindegy, hányszor mondom el neki, hogy ez nem igaz, csak tovább folytatja.

Draco bekapott egy falat rántottát.

– Még sosem kérdezted meg tőlem, hogy ez igaz-e – mondta rágás közben.

Harry megütközve nézett rá.

– De azért ugye nem?

– Persze, hogy nem – válaszolta. – Az aranyvérűség dogmája egy félelemkeltő, előítélettel teli baromság. Én csak azt mondom, hogy még sosem kérdeztél rá. Pusztán feltételeztél valamit.

Harry úgy tűnt, nem tudta, mit válaszoljon, Draco pedig akaratlanul is elmosolyodott. Ez, ismerte fel – ez az, amiért az embereknek barátaik vannak. A barátok olyasvalakik, akik gondolkodás nélkül a legjobbat feltételezik rólad; akik megvédik a becsületedet, pusztán azért, mert a becsületed számít nekik.

– Köszönöm – mondta Draco, mielőtt Harry kisilabizálhatta volna a szavai mögötti homályos jelentést.

– Te köszönöd meg nekem? Épp most adtál egy lehetetlenül drága univerzum-órát, és te köszönöd meg nekem?

– Ez egy csillagászati óra, nem univerzum-óra, és nem volt annyira drága.

– Nos, a családod gazdag, nem? Lehet, nem is tudnál róla, hogy az volt-e.

– Ez vagyok én, elvakít a saját kiváltságos helyzetem fénye. – Ivott egy korty narancslét.

Harry elvigyorodott, zöld szeme ragyogott.

– Köszönöm, Draco. Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam.

– Ez igen komoly dicséret, ha azt nézzük, hogy nem egészen három napja egy láthatatlanná tevő köpenyt kaptál – mondta Draco. Még mindig alig hitte el, hogy ilyesmi egyáltalán létezik.

– Apámé volt, szóval azt hiszem, az inkább örökség, mint ajándék.

– Nagyszerű, akkor a győzelmemet gyakorlatilag semmi sem árnyékolja be.

Harry nevetett.

– Boldog karácsonyt, Draco.

Ez a barátság dolog végül is egész jó, vélte Draco.

– Kellemes karácsonyi ünnepeket, és boldog új évet. Reméljük, hogy a félév további része örvendetes módon mentes lesz magukat tanárnak kiadó Sötét Nagyúr-szimpatizánsoktól.

– Reméljük.

Ezután témát váltottak. Az óráikról beszélgettek és házi feladatokról, meg makrofizikáról és sötét anyagról, aztán mikor Harry azt javasolta, hogy menjenek ki hógolyózni, Draco nevetségesnek és gyerekesnek nevezte őt, de nem mondott nemet.