Káoszelmélet

77. fejezet: 1997. július 9.

Az igazi vezető... nem elhatározza, hogy vezető lesz, hanem a cselekedetei összhangja és a szándékai tisztasága által lesz azzá.

Douglas MacArthur

– Draco! Nézd!

– Nézem – felelte Draco a csésze teája fölött. Lyra egy kerti gnómot tartott az egyik lábánál fogva, és szemlátomást igen büszke volt magára. – Szép nagy. Hajítsd el jó messzire.

Nem mintha a kislány nem próbálkozott volna, de még csak kétéves volt, és korlátozott testi erejéből fakadóan a „jó messze" az három méter lett. A gnóm keményen landolt az arcán egy rózsaágyásban, és azonnal rugdosódni és morogni kezdett.

– Rémes vagy gyereknevelésben – mondta Piton professzor, miközben kilépett az eltolható üvegajtón, ami összekötötte a kertet a konyhával. – Egy kétévessel gnómtalaníttatod a kertet? Ez biztos, hogy megszegi a gyerekmunkát szabályozó törvényt.

– Önként jelentkezett – felelte Draco. – És ki maga, hogy ilyen magas lóról osztogat tanácsot? Egy szegény nyomorékkal gnómtalaníttatni a kertet majdnem olyan rossz, mint egy gyerekkel csináltatni. – A nyomaték kedvéért megveregette a botjával a lábát.

– Ez a nyomorékság jolly joker nálad, mi?

– Hogy merészeli? – felelte Draco harag nélkül.

– Épp az azáleának esik neki... Lyra!

Piton professzor kiment a kertbe, Draco pedig elvigyorodott.

A háborút követő hónapokban mind elkezdtek olyan hobbikat űzni, amikre azelőtt sosem volt idejük. Piton professzor a Fonó sor 29. szám elburjánzott hátsó udvarát lenyűgöző kertté változtatta. Draco épített egy részecskeütköztetőt. Mindent összevetve ez talán hasznosabb volt az emberiség fejlődése szempontjából, de be kellett ismernie, hogy ha csak az egyiket választhatná, akkor a kertre szavazna. A részecskeütköztetők nem tették ennyire élvezetessé a teadélutánokat.

Az ajtó megint kinyílt.

– Hé! Nézzétek, ki van itt!

Draco épp akkor nézett hátra, amikor Harry kilépett a konyhából, a nyomában pedig...

– Shacklebolt!

A férfi épp akkor bukkant föl a ragyogó júliusi napsütésben, amikor Lyra a kert túlsó végében sikkantva felkacagott.

– Épp most hop-utazott ide – magyarázta Harry. – Azt mondta, hozzád jött.

Dracónak volt egy sejtése, hogy miért van itt, mindenesetre nem árulta el magát.

– Minek köszönhetjük a megtisztelő látogatást? Teát?

– Ha már úgyis készítettek – felelte Shacklebolt mosolyogva. Leült a drótból font kerti székre Draco balján; Harry megkerülte őket és a jobbjára ült, de még előbb lopott Dracótól egy csókot.

– Tehát, miért szökött el az új miniszter a mi szerény hajlékunkba? – kérdezte Draco, miközben pár bűbájjal töltött egy második és egy harmadik csésze teát is. – És ami még fontosabb, hogyan rázta le a biztonsági személyzetét, hogy ezt megtehesse?

Shacklebolt elvigyorodott.

– Nos, a második kérdés már államtitkokat feszeget. És azt hiszem, az első kérdésre tudja is a választ.

Draco ártatlanul felvonta a szemöldökét, és elmosolyodott.

– Úgy érzem, lemaradtam valamiről – szólalt meg Harry, miközben cukrot tett a teájába.

– Csak egy kevésről – ismerte el Draco. – Azért jött, mert mágiaügyi minisztert akar faragni belőlem.

A hangokból ítélve Harrynek cigányútra mehetett a tea.

– Védelmemre szólva, én nem fogalmaztam volna ennyire nyersen – mondta Shacklebolt.

– Mm, igen – mondta Draco –, ez fontos része ennek a megbeszélésnek. A diplomatikusság.

– Mágiaügyi miniszter? – nyögte Harry, mihelyst felköhögte a tüdejéből a teát. – De még csak tizenhét éves!

– Huszonhét lesz, mire a második ciklusom is letelik – mondta Shacklebolt Dracóra villantva egy mindentudó mosolyt. – És volt egy nem elhanyagolható tábor a szavazók körében, amely azért lobbizott, hogy levigyék a korhatárt és indulhasson ellenem.

Draco emlékezett rá, hogy olvasott erről a lapokban. Utána Piton professzorral vagy egy órán keresztül alig bírták abbahagyni a nevetést.

– Tényleg? – kérdezte Harry meglepve.

– Hibáztatnád őket? Draco szinte a két kezével építette újjá a Mágiaügyi Minisztériumot.

– Nem mintha nem fért volna rá egy alapos nagygenerál – mondta Draco a kertre nézve, ahol Piton professzor Lyrát üldözte egy fűzfa körül. – Az a rengeteg intézményesített korrupció és idejétmúlt szabály... – A helyrehozásuk majdnem olyan kimerítő volt, mint amilyen kifizetődő.

– Még mindig nem töltöttem fel a magasabb pozíciókat – mondta Shacklebolt. – Megmozgathatom a megfelelő szálakat, hogy ön lehessen a helyettes államtitkárom.

Draco kis híján felnevetett.

– Merlin cickójára, ne!

– Ne?

– Abszolút ne! – mondta Draco, és kitört belőle az addig visszatartott nevetés. – Elment az esze?

Shacklebolt a homlokát ráncolta.

– Az elmúlt hónapokban hihetetlen lelkesedést és tehetséget mutatott a politika irányában, amikor újjáépítette a Mágiaügyi Minisztériumot; azt hittem volna...

– Hét hónap telt el azóta, hogy majdnem meghaltam a háborúban – mondta Draco. – Segítettem önnek újjáépíteni a Mágiaügyi Minisztériumot. Azért segítettem, mert nem akartam, hogy az egész varázstársadalom összeomoljon, nem pedig azért, mert ürügyet kerestem, hogy belefolyhassak a politikába. Van egy kétéves húgom, egy elhúzódó poszttraumás stressz szindrómám, egy komoly párkapcsolatom, és bármelyik sokkal fontosabb a számomra, mint a politikai hatalom.

Shacklebolt megforgatta a szemét.

– Ez nem a politikai hatalomról szól.

– Ó, nevezze, ahogy akarja – felelte Draco, és megemelte a csészéjét –, akkor sem érdekel.

– Draco, nem tudom, észrevette-e – mondta Shacklebolt –, de briliáns munkát végzett a Minisztérium újjáépítésével. Ön jó ebben, és az emberek szeretik önt ezért. Ha rászánná az időt és kitanulná a politikai folyamatok, az országvezetés csínját-bínját, őrületesen sok jót tehetne.

– Tudod – szólt közbe Harry hirtelen, és Draco elképedésére a hangja elgondolkodó volt, mintha fontolóra venné az elhangzottakat –, igaza van.

– Ti ketten összeesküdtök? – kérdezte tőle Draco összeszűkült szemmel.

– Nem, de most komolyan... emlékszem, egyszer azt mondtad, a legnagyobb célod az életben az, hogy minden lehetséges módon segítsd az emberi fajt az előrehaladásban – felelte, és Draco elmerengett, hogy hogy a csodába lehet az, hogy erre emlékszik, arra viszont már nem, hogy málnadzsemmel szereti a pirítósát, nem pedig eperdzsemmel –, és ez nem lenne jó lehetőség rá?

– De a politika szörnyű – ellenkezett Draco.

– Ez kétségtelen – mondta Shacklebolt. – Ám sajnos hihetetlenül fontos is.

– Azt mondom, gondolkodj még rajta – vetette fel Harry, miközben felállt, és egy bűbájjal összegyűjtötte a kiürült teáscsészéket. – Nem kellene elvetni az ötletet anélkül, hogy átgondoltad volna.

Harry lehajolt; látszólag azért, hogy megragadja a teáskannát, de közben, Draco fülébe suttogott:

– Dughatnánk a miniszteri asztalon.

Draco elmerengett, hogy vajon etikátlan dolog lenne-e pusztán abból a célból kezdeni politikai pályafutásba, hogy szexelhessen egy nagyon híres bútordarabon.

Nézte, amint Harry bemegy a csészékkel és a teáskannával, és próbálta visszatartani a vigyorgást.

– Tehát? – kérdezte Shacklebolt.

Draco megrázta a fejét.

– Kérdezzen meg öt év múlva – mondta –, miután az első ciklusa véget ért. Épp csak befejeztem egy háborút. Szeretném, ha egy kis ideig nem kellene aggódnom a világ sorsáért.

Piton professzor odament hozzájuk egy sikoltozó, kacagó, rugdosódó Lyrával a vállára vetve.

– Nem emlékszem, hogy gyerekként valaha is ilyen féktelen lettél volna – jegyezte meg Piton professzor élesen. – Jó reggelt, Shacklebolt.

– Reggelt, Piton.

– Mi szél hozta ide?

Shacklebolt válaszra nyitotta a száját, becsukta, majd újra próbálkozott:

– Tudja, minisztériumi ügyek.

– Ma van a szülinapom! – mondta Lyra Shackleboltnak, amikor Piton professzor letette.

– Boldog születésnapot! – mondta neki Shacklebolt mosolyogva. – Van valami terved mára?

– Halak!

– Intenzív érdeklődést kezd mutatni a tengerbiológia iránt – felelte Draco nem minden büszkeség nélkül.

– Ami alatt azt érti, hogy enyhén megszállottjává vált a cápáknak – tette hozzá Piton professzor, miközben megpróbálta lesimítani a kislány haját. Lyra eltúlzott mozdulatokkal harapást imitált, amelyről Draco azt tippelte, hogy ez lehet a legjobb cápa-alakítása.

– Úgyhogy elvisszük az ócenáriumba. De csak miután megtisztálkodott.

Lyra az ajtóhoz rohant, és közben a cápákról kiáltozott valami érthetetlen dolgot.

Draco lábra állt, és a botjára támaszkodott. Shacklebolt is felállt utána.

– Akkor – mondta –, öt év múlva?

– Öt év múlva – felelte Draco bólintva. – Meglátjuk.