Káoszelmélet

27. fejezet: 1994. július 31.

Egy barát az eszedért szeret, egy szerető a vonzerődért, de a családod szeretete feltétel nélküli. 

André Maurois 

  Amikor Harry visszatért a konyhaajtón át szélfútta hajjal és a nyári reggel illatát hordozva, Dracót hirtelen elfogta a vágy, hogy kezével beletúrjon a hajába és megcsókolja a kipirosodott arcát, és elég legyen, Draco, elég.

– Jót repültél? – kérdezte Draco, remélve, hogy a hangja közömbös.

– Csodásat – felelte a fiú, nekidöntve a Tűzvillámát a konyha falának, majd leült a Dracóval szemben lévő székre. – Ki gondolta volna, hogy Manchester ilyen átkozottul lenyűgöző?

– Mindenben van szépség, ha tudod, hogyan lásd meg.

Harry zöld szeme ragyogott. Draco csak egy kicsit szédült bele.

– Kétségtelenül – mondta.

Megköszörülte a torkát és megint visszabújt a könyvbe, amit olvasott.

– Mik ezek? – kérdezte Harry a halom orvosi könyvre mutatva.

– Új hobbiprojekt. Kissé őrült, sosem tesztelt és iszonyúan veszélyes.

– Tehát akkor olyan, mint bármelyik átlagos hobbiprojekted – felelte Harry.

– Ha a teáskanna rakéta esetére gondolsz – válaszolta Draco –, szeretnék rámutatni, hogy az valóban működött.

– Egyszerűen csak hagyhattad volna, hogy Dumbledore vagy Piton professzor semmisítse meg – emlékeztette Harry, és úgy vigyorgott, hogy az már kényelmetlenül közel állt a totálisan ellenállhatatlanhoz. – Igazából tisztára úgy emlékszem, mintha fel is ajánlották volna...

– De akkorra már készen állt a terve. Mit kellett volna tennem, félbehagyni egy napba küldendő rakéta építését?

– Akkor tehát a tanulság az, hogy egy vakmerő és felelőtlen tudományos kísérlet rendben van, mindaddig, míg befejezett.

– A szarkazmus a humor legalantasabb fajtája.

Harry megint elvigyorodott.

– Valaki figyelmeztethetett volna erre, mielőtt a barátod lettem.

Ó, Merlin, az a vigyor. Draco biztos volt benne, hogy ez lesz a halála.

Piton professzor belépett, mielőtt még Dracónak esélye lett volna válaszolni, és gyengéden rátette a kezét Harry fejére, miközben odament a tűzhelyhez, hogy feltegye a kannát.

– Reggeli repülés? – kérdezte.

– Nagyszerű volt.

– Helyes. Teát?

– Ha már úgyis felteszi.

A teafüves zacskó kilebegett a szekrényből, és leszállt Piton professzor mellé a pultra, míg a férfi a viharvert teáskannával és a csészékkel foglalatoskodott.

– Szóval maguk ketten feltűnően hallgatagok azt a tényt illetően, hogy ma van a születésnapom – mondta neki Harry.

– Valóban? – kérdezte Piton professzor szórakozottan.

– Egyfajta összeesküvésszerű csönd, ha megkockáztathatom.

– Sértve érzem magam a vád miatt – mondta Draco.

– Ha tényleg tudni akarod – mondta Piton professzor –, az ajándékodat megvettük már jó néhány... ó, igazán, Draco, le az asztalról az orvosi könyvekkel.

– A tudomány nem áll le teázni, professzor.

– Angliában igen. Le a könyvekkel az asztalról.

Draco sóhajtott, kiszórt néhány könyvjelző bűbájt, majd egy szép halomban odalebegtette őket a pultra. Most, hogy üres lett az asztal, Piton professzor letette a csészéket meg a cukortartót, aztán folytatta a magyarázatát:

– Az ajándékodat megvettük már jó néhány hónappal ezelőtt. Azt terveztük, meglepünk vele.

– Utálom a meglepetéseket – mondta Harry olyan mosollyal, ami épp csak egy enyhén volt türelmetlenül kíváncsi.

Piton professzor és Draco összenéztek egy pillanatra. A fiú megvonta a vállát. Piton professzor benyúlt a belső zsebébe, és elővett egy borítékot, amelyet átadott Harrynek.

– Boldog születésnapot – mondta, mielőtt visszafordult a teához.

Harry kinyitotta a borítékot, majd kivette a benne lévő üdvözlőlapot. A jegyek kiestek, Harry pedig egy meglepett hangot hallatott. Aztán mégegy meglepett hangot – ami sokkal hagosabb és egy oktávval magasabb volt –, amikor megnézte a jegyeket.

– Most csak viccelnek velem.

– Azt hiszem, tetszik neki – állapította meg Draco.

– A Kviddics Világkupa?

– Draco apjának állandó meghívója van minden Világkupa meccsre – magyarázta Piton professzor. – Azonban sosem szokott elmenni.

– Viszont – vetette közbe Draco –, én, mint az örököse, elfogadhatom a meghívót.

– Ó, Istenem.

– Az idén jó párosítások vannak– jegyezte meg Piton professzor. – Nagyon érdekelne, hogyan játszik Viktor Krum.

– Nem is tudtam, hogy ön szereti a kviddicset! – mondta Harry Piton professzornak. – Te meg, Draco... te utálod, én nem kértem volna...

– Én nem utálom a kviddicset – mondta Draco. – Én közömbös vagyok a kviddiccsel szemben. Nincs kifogásom az ellen, hogy pár órán át ellegyek vele a legjobb barátom kedvéért. – Némi szünet után hozzátette: – Habár a szabályokat majd el kellene magyaráznod nekem.

– Én pedig, köszönöm szépen, kviddicseztem is négy évig.

– Ön... tényleg? Nem is gondoltam volna! Melyik pozícióban?

– A Mardekár egyik terelőjeként, negyedévtől hetedévig.

– A terelőknél van az az ütő? – kérdezte Draco, miközben Piton professzor megint az asztal felé fordult, és kitöltötte a teát. – Melyik az, amelyiknél az ütő van?

– Ez fantasztikus – mondta Harry ragyogva, és alig kapott levegőt. – Önök ketten fantasztikusak. Nagyon szépen köszönöm.

Piton professzor megejtett egy ritka, rá nem jellemző mosolyt, majd Harry kezébe nyomott egy csésze teát.

– Boldog születésnapot – mondta.

Harry úgy mosolygott, mintha ez lenne élete legszebb napja, Draco pedig rájött, hogy a fiú káprázatos és ellenállhatatlan vigyora semmi a mosolyához képest.