Káoszelmélet

62. fejezet: 1996. április 7.

Legyen elég bátorságod ahhoz, hogy bízz még egyszer a szerelemben, aztán mindig még egyszer.

Maya Angelou

Valahol az alsó szinten egy óra nyolcat ütött. Draco egyenként számolta őket, és becsukta a szemét, azt kívánva, bár ne verne olyan gyorsan a szíve.

Az ablakon túl a nap lemenőben volt a domboldalon, és élénk narancsvörösbe öltöztette Roxmortsot. Ám a két hálószobás lakosztályban sötét volt és mozdulatlan csend, csak néhány gyertya világított, melyek apró lánggal égtek.

És Draco várt. Noha a keze remegett és a fejét szörnyű rémképek töltötték meg, várt.

Amikor meghallotta a zsupszkulcs hangját, a szíve majd' kiugrott a helyéből. Megfordult, és megpillantotta Harryt az ajtónál, a pánikgombbal a kezében, arcán nyugodt kifejezéssel.

Draco elkapta a pillantását, és a szíve belesajdult a lángoló zöld szín látványába.

– Harry...

– Hol vagyunk?

Draco felállt a székből, figyelmen kívül hagyva a testében szétáramló, méreg okozta fájdalmat.

– Roxmortsban – felelte. – A Három Seprűben.

– Ennyire közel – mondta Harry. A tekintete gyanakvó volt, de Draco keresztüllátott rajta, egészen a bensőjéig, Harry sajgó szívéig.

– Muszáj volt – válaszolta Draco. – Én csak... örülök, hogy eljöttél.

– Piton professzor azt mondta, megtörted az Imperius-átkot.

Draco lassú, bizonytalan mozdulatokkal előre lépett.

– Hiszel neki?

– Szeretnék – mondta Harry. – Mindennél jobban szeretnék.

– Mégsem teheted. Bizonyíték nélkül nem. És ezzel nincs is semmi baj; megértem.

A gyanakvás mögötti fájdalom még jobban kiült Harry arcára. Olyan erősen szorította a pánikgombot, hogy az ujjai elfehéredtek. Mintha Draco puszta látványa is fizikai fájdalmat okozott volna neki.

Dracónak sikerült egy mosolyt erőltetnie magára. A szomszédos szobába vezető ajtó felé biccentett a fejével, Harry pedig merev mozdulatokkal követte, amikor Draco kinyitotta az ajtót.

– Jóságos Merlin – szólalt meg abban a pillanatban, hogy bekukkantott.

– Sss.

A duplaágy közepén összegömbölyödve egy puha, fehér takaróban Lyra aludt mélyen; lábai néha meg-megrezzentek.

– Csak nem...?

– Épp most sikerült elaltatnom – suttogta Draco.

Harry is visszafogta a hangját.

– Ő a húgod?

– Lyra Narcissa Malfoy – felelte Draco. – Azt akarom, hogy... vidd őt vissza a Roxfortba.

Harry feléje kapta a fejét.

– Hogy én vigyem?

– Nincs biztonságban a Malfoy kúriában – mondta Draco. – Soha nem is volt. De most már van egy hely, ahol végre nem bánthatják.

Minden fal, amely Harry érzelmeit próbálta leplezni, leomlott.

– Ez az én biztosítékom – mondta Draco, és bezárta az ajtót. – Soha nem bíznám Lyrát olyasvalakire, akit...