Farkas lélek (Farkas szellem folytatás)

Eseménytelen órák

Nicolal együtt töltöttük a délutánt és beszélgettünk. Eljött hozzánk, meséltem neki az új szomszédokról, a menhelyről. Kibeszéltünk mindenféle lányos dolgokat, a falkával kapcsolatos ügyeket hanyagoltuk. Este miután elment úgy döntöttem itt az ideje beszélgetni Tylerrel és Isabellával. Megkerestem a telefonom és felhívtam őket. Sajnos nem vették fel, ezért inkább Iant csörgettem. Ő sem vette fel, de írt egy SMS-t. 

"Szia! Dupla randin vagyunk Tylerékkel, majd holnap felhívlak!"-írta.

"Szia! Holnap nem biztos, hogy ráérek, de nem baj majd máskor!"-írtam vissza szomorúan. Hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam miközben egyedül voltam a házban. Elhessegettem a magányt, kimentem a friss levegőre. Kint már besötétedett, de láttam ahogy Carlos elfut a ház előtt.

-Hey szomszéd!-kiáltottam neki, mire felém kapta a fejét. Meglátott a teraszon, elmosolyodott és a teraszhoz futott, majd felugrott a lépcsőnkön.

-Szia!-köszönt lihegve.

-Szia!-köszöntem én is.

-Köszi, hogy szóltál a menhelyről! Jövök eggyel!-mondta.

-Semmiség! A lényeg az, hogy Rocky végre otthon van.-mondtam mosolyogva.

-Mehet a visszavágó?-kérdezte.

-Hmm! Talán jövőhéten!-mondtam, majd ő letérdelt bekötni a cipőfűzőjét. Amíg nem figyelt alaposan végigmértem. Ujjatlan sportmez volt rajta, futócipő és egy hosszú nadrág. Kissé megizzadt, gondolom nem most indult el. Haja kócosan rendezetlenül állt. Kipihentebbnek tűnt, mint tegnap este, de valamiért kissé feszült volt. Ezt feszülő vállizmai, és a szaga is elárulta. Úgy döntöttem rákérdezek.

-Mi a baj? Feszültnek tűnsz!-mondtam mire befejezte a cipőkötést. Miközben kiegyenesedett mélyen a szemembe nézett, nagyot sóhajtott.

-Ennyire látszik?-kérdezte, bólintottam. Még nagyobbat sóhajtott.

-Ha nem szeretnéd..-kezdtem a padlót bámulva, de félbeszakított.

-De szívesen elmondom, nem nagy titok! Igazából nem is titok!-mondta és a tekintetemet kereste, felemeltem a fejem és belenéztem barna íriszeibe.-A legjobb barátom összejött a volt barátnőmmel.-mondta, és láthatóan megkönnyebbült.

-Ismerős érzés! Mikor apával elköltöztünk szakítottam a barátommal, a volt legjobb barátnőm pedig nem sokra rá összejött vele.-meséltem el a sztorimat kissé átalakítva.

-Tudod, én már a költözés előtt 1 hónappal szakítottam vele, nem is miatta hanem a haverom miatt fáj a dolog.-mondta keserűen-Viszont én akkor megyek tovább futni! Majd találkozunk! Szia!-ugrott le mellőlem a teraszról.

- Köszönöm, hogy elmondtad!Szia!-kiáltottam utána.Elmosolyodott, majd intett és rohant is tovább. Elmosolyodtam, már elmúlt a magány érzése. Azzal a mosollyal az arcomon, fürödtem meg és feküdtem le aludni.

Következő reggel is boldogan keltem fel. Jól is aludtam, most minden valamennyire egyenesebe jött az életemben, egyenlőre. Ezt beárnyékolta, hogy nem tudtam miről tanácskozott a falka. Vajon mi lehetett ilyen durva? Elkergettem a gondolatot és kikeltem az ágyból. Csináltam két melegszendvicset reggelire, majd felöltöztem. Megettem a szendvicseket és kiültem a teraszra, csak most figyeltem fel a kinti jó időre. Nem volt meleg, de nap gyönyörűen sütött ezzel jobb kedvet varázsolva az embereknek. Dokiék a szokásos időpontban jöttek értem, köszöntem nekik és beszálltam melléjük az autóba. Az úton egész végig a győzelmeinkről beszélgettünk, illetve arról, hogy hány harc van még Lukenak. Lukeon semmi sem látszott, mintha a tegnapi beszélgetésünk meg sem történt volna. 

Mikor beléptünk csönd lett a kocsmában, a vérfarkasok felénk néztek, majd újra beszélgetni kezdtek. Odamentünk pár ismerőshöz, köszöntünk, leültünk és beszálltunk a beszélgetésbe. Mint kiderült az alphák nem mondják el nagy tanácskozás okát. Továbbá kiderült, hogy tegnap jelentették be melyik falkából ki halt meg. Ez megmagyarázza miért néztek minket annyira. Egész nap nem történt semmi érdekes, a harcok lezajlottak és utána mindenki ment a maga útján és beszélgettek, biliárdoztak, vagy épp táncoltak. Én minél korábban otthon akartam lenni, hátha még elérem Tylert vagy Iant. Sajnos nem jutottam haza, egy ikerpár meghívott táncolni, és úgy döntöttem ma én leszek aki nem beszél velük. Jól szórakoztam, tánc után még sokat beszélgettem. Néhány alphát is megismertem közelebbről. Például Deant a Déli részen őrködő idősebb tapasztaltabb vérfarkast. Külseje nem árulkodott 57 éves koráról, 10-15 évet simán letagadhatott volna. Érdekes dolgokat mesélt, é meginvitált, ha a közelben tartózkodom keressem meg. Már hajnalodott mikor Luke hazavitt. Álmosan elköszöntem tőle, majd megkerestem a házkulcsomat, bementem, bezártam az ajtót. Rávetettem magam a kanapéra és elaludtam. 

Reggel kopogásra ébredtem. Lassan felkeltem a kanapéról, és az ajtóhoz battyogtam. Gyorsan végignéztem magamon, hogy elfogadható állapotban vagyok-e, majd ajtót nyitottam.

-Hello!-köszöntem az ajtóban álló Carlosnak, és egy nála fiatalabb lánynak.

-Szia!-köszöntek egyszerre.-Danielle bemutatom a húgomat Christina.-ásítottam egy nagyot, majd bólintottam a kb. 13-14 éves lánynak. Haja pirosas vörösre volt festve, szeme olyan sötét barna hogy akár feketének is lehetne nézni. Most vettem észre, hogy a kezében egy nagy ajándékkosarat tart.-Ugye nem ébresztettünk fel?

-Már fél órája felkeltem!-hazudtam.-Mit tehetek értetek?-kérdeztem mosolyogva.

-Köszönet képen hoztuk ezt neked!-nyújtották át a kosarat.

-Aranyosak vagytok, de nem fogadhatom el. Nem csináltam szinte semmit!-mondtam miközben Tyler és Doki megjelentek autóval, nem tűntek boldognak. Valami baj van!

-Kérlek!-mondta Carlos.

-Legyen!-sóhajtottam és elvettem a kosarat. Tylerék dudáltak.-Nem akarok udvariatlan lenni,de ha megbocsájtotok mennem kell!

-Persze!Szia!-mondták, majd elmentek.

-Sziasztok!- mondtam majd befutottam hoztam egy kabátot.

-Danielle siess! Rohadt nagy baj van!-mondta Tyler az autóban, ha nincs vérfarkas hallásom meg sem hallom. Bezártam az ajtót és futottam az autóhoz. Beugrottam.

-Sziasztok! Mi van? Mi történt?-kérdeztem, miközben elindultunk.