Farkas lélek (Farkas szellem folytatás)

Hívás

A csomagban egy telefon volt(töltővel együtt), és egy papírcetli.

"Hívj!"-állt a rövidke üzenet a cetlin.

Bekapcsoltam a telefont és felhívtam az egyetlen számot ami be volt írva. Csörgött, csörgött, végül felvették.

-Halo!

-Szia! Jeremy?-kérdeztem. Közben elkezdett odakint esni és dörgött egyet.

-Danielle!! Végre! Már azt hittük, nem ért oda a telefon. Minden rendben?

-Csak dörög, de ez nem fontos, én annyira aggódtam! Mi történik ott? Mindenki jól van?-ezernyi kérdésem volt. Nem is tudtam melyikkel kezdjem! 

-Mindenki rendben van! Sajnáljuk, hogy nem szóltunk róla, hogy mi fog jönni, hogy mit fogunk tenni. De ha szóltunk volna te is el akartál volna jönni és nem akartunk veszélybe sodorni.

-Megértem, de attól még nem értek vele egyet! Ez az én harcom is! Tudnom kellett volna!! Mindegy. Beszélni szeretnék Tylerrel!-mondtam ki végre a számomra legfontosabbat. 

-Tyler?-beszélgetés hangját halottam a vonalban-Nincs itt? Basszus! Tyler nincs itt! Már aggódott, hogy nem jutott el hozzád a telefon. Minden nap a telefon mellett aludt mikor tudott, de most felderítésen van.-hadart.

-Mindegy! Hogy vagytok? Hogy bírjátok?

-Jól vagyunk, nagyjából! Ne rólunk beszéljünk, te hogy vagy? Teliholdak? Apukád? Iskola? Falka? Mesélj!

-Jól vagyok! A teliholdak.. hát még dolgozunk rajta. A falkában nagyon kedvesek, és próbálnak segíteni, teliholdkor is és, hogy beilleszkedhessek.-mondtad alig hallható elszomorodással.-Hiányoztok!-mondtam, mire kopogtak.-Várj egy kicsit kopogtak!-mondtam, majd lettem a telefont az asztalra. Kinyitottam az ajtót. Egy körülbelül korombeli fiú állt előttem.  Testtartása határozottságot, szemei haragot sugalltak, kezei a zsebében nyugodtak.

-Danielle Blake?-kérdezett.

-Neked is szia! 

-Te vagy Danielle Blake?-kérdezte gorombán.

-Igén miért?-kérdeztem kérdeztem vissza.

-Végre!-mondta majd a füléhez nyúlt.-Megvan!

-Hozd haza! Ne bántsd ha lehet!-halottam egy gyenge hangot, gondolom a füleséből. Gyorsan rávágtam az ajtót. Bezártam és futottam a telefonért.

-Jeremy most mennem kell! Holnap hívlak ha tudlak! Szia!-mondtam majd letettem a telefont és futottam a saját telefonomért. Gyorsan feloldottam és Nicolet tárcsáztam. Nem vette fel, mire hirtelen egy kő törte be az ablakot. Basszus, a srác kinyitotta az ablakot, elkezdett bemászni. Elfutottam a bejárathoz, kinyitottam és elkezdtem a szakadó esőben futni. Nicolékhoz futottam, sajnos ők a város északi felében laktak, szóval ha a srác autóval van rácsesztem. Hátranéztem, láttam, hogy fut utánam, és elég gyors. Egyre jobban csökkent köztünk a távolság, előre néztem és koncentrálni kezdtem. Vérfarkas vagyok, gyorsabb vagyok, mondtam magamnak és egyre gyorsabban kezdtem el futni. Éreztem ahogy az állati énem el akar szabadulni, hogy ha nem veszek vissza akkor átváltozom. A sárga szemeim már fel is villantak, de úgy döntöttem, hogy nem megláncolom meg az állatot, hanem pórázra kötöm és megyek vele. Úgy döntöttem egyé válok a viharral. Még gyorsabban kezdtem el futni. Most úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok, éreztem magamban az erőt, éreztem az esőt a talajt. Egy szóval mindent, de ez el is múlt, mikor feleszméltem, hogy odaértem Nicolék házához fél perc múlva már kopogtam is az ajtón.

-Szia!

-Szia! Hát te?-kérdezte Luke

-Segítened kell! Egy srác, el akart vinni, én meg elfutottam.-lihegtem.