Farkas lélek (Farkas szellem folytatás)

Váratlan vendégek

-Én is kedvellek, de csak mint barátot. Sok kedves és okos lány vár egy ilyen rendes srácra!-elfordítottam a fejem, és a szememből kiszökött egy könnycsepp. Nem akarom elveszteni több barátomat, főleg ilyen okból.-Haragszol rám?-kérdeztem félve.

-Nem haragszom! Tudtam, hogy így érzel, de el kellett mondanom neked! 

-Nem akarom, hogy bármi is megváltozzon köztünk.-mondtam miközben ránéztem. Ő csak töretlenül az utat figyelte.

-Én sem szeretném!-felelte.

-De nem akarlak megbántani sem, mi lesz ha én összejövök valakivel?-kérdeztem.

-Nem lesz baj!-mondta, még mindig az utat figyelve.

-De nem akarok neked fájdalmat okozni! Túl sokat okoztam így is mindenkinek!-gondoltam vissza anyámra, és Calumékra.

-Szerintem túl sok terhet vállalsz magadra!-kezdte-És nem fog zavarni, az a lényeg, hogy te boldog légy!

-Nem egy filmben vagyunk! Ne mondj ilyen dolgokat, nem vállalok sokat, csak éppen eleget.-néma csend következett. Elmerültem a gondolataimban.

-Megjöttünk!-mondta Luke arca sápadt volt, biztos jobbat remélt ettől a beszélgetéstől. Kicsatoltam a biztonsági övemet, odahajoltam hozzá egy puszit nyomtam az arcára és ezt mondtam:

-Köztünk nem változik semmi, barátként nagyon is szeretlek!-ezzel kiszálltam az autóból és otthagytam. Gyorsan magához tért, és elhajtott. Ekkor vettem csak észre, hogy a mellettünk levő ház előtt egy költöztető kamion van. Nem is tudtam, hogy eladták ezt a házat. Beleszagoltam a levegőbe, és hallgatóztam. A hangok alapján egy 5 tagú család, a szag alapján kutyájuk is van. Aki megérezte az én szagomat, és elindult felém. Egy foltos Német dog, felém "ügetett".

-Rocky!-kiáltott egy fiú.-Rocky!- a kutya nem állt meg odajött hozzám, megsimogattam, majd megláttam a hang gazdáját. A srác legalább 190cm magas, barna hajú, barna szemű. Nagydarab srác, de izmos, arra következtetek, hogy focista. 

-Ő a te kutyád?-simogattam meg az állat fejét.

-Igen! Oh bocsi, nem vagyok valami udvarias! Szia! Carlos vagyok!-mutatkozott be.

-Szia! Én Danielle vagyok, ő pedig ha jól halottam Rocky!?

-Igen, az apám nevezte el! Te erre felé laksz?-kérdezte.

- Itt lakom!-mutattam a mellettünk elterülő házra.

-Akkor úgy látom szomszédok leszünk!-mosolygott.

-Melyik suliba fogsz járni?-kérdeztem hirtelen felhozva a témát.

-Hát ide a Jetmore-i suliba kaptam foci ösztöndíjat! Te az itteni suliba jársz?

-Igen! Viszont jobb ha nem én mutatom be a sulit. Főleg, hogy én is csak 3-4 hónapja költöztem ide!

-És milyen a suli?-kérdezte.

-Hát olyan sulis!-felhúzta a szemöldökét-Átlagos!.... Mit szeretnél tudni róla?

-Háát..na jó, én sem igazán tudom!-mosolygott.

-Ha kell valami segítség szólj nyugodtan, viszont én most inkább bemegyek!-mondtam a házunkra mutatva.

-Oké, köszi! Szia!-köszönt el, majd elment. Rocky mellette sétált. Elővettem a kulcsomat és kinyitottam a bejárati ajtót. Beléptem a lakásba, kulcsra zártam az ajtót, majd a szobámba mentem és lezuhanyoztam. A vizet forróra állítottam, minden cseppje jól eset, megnyugtatta a fáradt és sérült tagjaimat. Zuhanyzás után felöltöztem, és kerestem fagyit. Leültem a Tv elé, fagyit majszoltam, olyan voltam mint egy filmbeli bánatos tini, szerelmi problémák, zsepi és sírás nélkül. Majd valaki kopogott az ajtón, aztán megint, türelmetlenül, felálltam elraktam a fagyit és kinyitottam. Ott állt előttem Derek Hale, és egy nő. Derek ruhája csupa vér, de a nagy része nem tőle származott.

-Derek?-kérdeztem.

-Danielle? Segítened kell!-mondta miközben a nő ,hirtelen elájult, Derek elkapta, és várta a reakcióm.

-Gyertek!-mondtam habozás nélkül, bevezettem őket a szobámba, a nőt lefektettük az ágyra. Elmentem a konyhába elsősegély dobozért.

-Mi kell még?-kérdeztem miközben odanyújtottam Dereknek az elsősegély dobozt.

-Ennyi elég lesz!-mondta majd dobozért nyúlt, mikor megfogta felszisszent.

-Te mennyire sérültél meg?-kérdeztem.

-Én nem vagyok fontos! Én gyorsan gyógyulok, vele ellentétben.

-Ő nem természet feletti?-kérdeztem.

-Nem, ő ember. 

-Derek!-szólt gyenge hangon a nő, szemét nem nyitotta ki.

-Braeden, nincs semmi baj! Maradj velem! Beszélj hozzám!-a nő, vagyis Braeden erre csak motyogott valamit.-Tudsz hozni valami ollót?-kérdezte. Elszaladtam egy ollóért, majd hoztam pár takarót is. Levágta Braeden felsőjét, amit karmolások borítottak. Kitisztította, majd összevarrta a sebeket, majd leragasztotta és a segítségemmel be is kötötte őket.

-Kész!-mondta miközben betakartuk.

-Most te jössz!-mondtam miközben előszedtem a Jeremytől kapott orvosi felszerelést.

-Én jól vagyok!-mondta komoly hangon, és fenyegető tekintettel méregette a táskát.

-Nem, nem vagy! Csak had foltozzalak össze!-nehézkesen bólintott. Elláttam a sebeit, és adtam neki abból a szerből amely elősegíti a gyógyulást, mindeközben beszélgettünk:

-Mit keresel Kansasben?-kérdezte miközben épp fertőtlenítettem az egyik sebét.

-Itt lakom!-válaszoltam egyszerűen.

-Miért költöztél el Dél-Dakotából ssssz?-szisszent fel a mondat végén.

-A szüleim a történtek után elváltak, anyám nem volt hajlandó velem élni. Apámat beavattuk, és annak dacára, hogy nem vagyok a vér szerinti lánya azt mondta élhetek vele. Válás után pedig itt kapott állást és ideköltöztünk. 

-Kitől van ez a felszerelés?-bökött a táskára.

-Az előző falkám búcsúajándéka! Ha már itt tartunk...szólnom kéne az alphámnak, Lucasnak hogy itt vagy.-egy pillanatra meglágyult az arca, és mintha elmosolyodott volna, de a pillanat elszállt és rendezte arcvonásait.  

- Hívd fel, nyugodtan és mond azt, hogy a Triskele nálad van! Érteni fogja.

-Mi történt?-kérdeztem Braedenre nézve.

-Megtámadtak minket, de leráztuk őket.-komoly arccal nézett, többet nem fog elárulni, legalábbis nem nekem.

Felhívtam Lucast, aki megértette az üzenetet és azt mondta amint végeznek eljön. Majd ezek után odamentem Braedenhez és elkezdtem elvenni a fájdalmát. Felvillant a szemem és már ordítani tudtam volna a fájdalomtól mire elengedtem. Remegett a kezem, a fejem elnehezedett és a bordáim is sajogtak. 

-Nem kellett volna ennyit elvenned!-mondta Derek miközben behozott egy széket az étkezőből.

-Sok mást úgy sem tudok tenni!-feleltem remegő hangon, majd leültem az íróasztalomhoz. Lehajtottam a fejem, és győzött az álmosság.

Az ajtó csapódására ébredtem, Derek kiszaladt megnézni, hogy ki az, Braeden pedig lassan kinyitotta a szemét. Riadtan körbe nézett majd fel akart kelni.

-Braeden nincs semmi baj! Biztonságban vagy!-mondtam, de torkon ragadott.

-Hol vagyok?-kérdezte.

-Derek!-nyögtem, mire Derek jelent meg az ajtóban.

-Braeden, elég ő segített nekünk!-mondta Derek mire elengedett, köhögve kapkodtam a levegő után.

-Ki jött?-kérdeztem.

-Hát én!-felelt...