Farkas lélek (Farkas szellem folytatás)

Áldozatok

Noah a földre zuhant, és pillanatok alatt elvérzett. Elöntött a harag, odamentem Mirandához, és mielőtt bármit tehetett volna ellene a jobb kezemet  nyakához raktam és kieresztettem a karmaimat.

-Állj fel lassan!-mondtam neki, miközben erősen szorítottam a nyakát.-Ha bepróbálkozol megöllek!-még én is kihallottam az érzéketlenséget, és azt élt ami a hangomban volt. Felállt, és jobb oldalt belém könyökölt, de meg sem rezzentem. Nagyon fájt, de nem engedtem el, mert féltettem a többiek életét. A bőrébe vájtam a karmaimat.

-Mit ígértek, azért ha elárulod Lucast?-nem válaszolt. Riley, Noah mellett térdelt, Simon pedig dühös tekintettel méregette Mirandát.

-Hogy tehetted ezt? Noah, Lucas, sőt mindannyian a barátaid voltunk! Hogy tehetted ezt velünk?-kérdezte Simon könnyes szemmel.

-Én Lucast akartam, a hatalmát! Aztán csak túl akartam élni!-felelte.-Bárkit megölök ha az utamba áll! Ha kell titeket is.

-Mindjárt én öllek meg!-állt fel Riley Noah mellől, átváltozva, kieresztett karmokkal. Rá akart rontani Mirandára, de Simon még időben elkapta.

-Nyugodj meg! Riley!-nyugtatgatta Simon, a sírva kapálózó Rileyt.

Hirtelen kinyílt az ajtó, a vadászok beléptek a szobába.

-Mikor támadnak?-szegezték a kérdést Mirandának, Simon és Riley csak álltak. Én sem támadtam volna meg őket! Esélyünk sem lenne.

-Ha megmondod elmetszem a torkod!-morogtam a fülébe.

Az egyik vadász elővett egy fegyvert és Simonra szegezte.

-1 nap múlva-mondta Miranda. Ha lehet akkor erősebben szorítottam a nyakát.-Most pedig engedjetek el, ahogy megegyeztünk!-folytatta. Nem hagyhatom elmenni, de nem ölhetem meg.

-Ha elengednek, elmehetsz!-mondta a vadász.

-Nem ebben egyeztünk meg.-a vadász csak meg vonta a vállát. Miranda hirtelen kapálózni kezdett, és majdnem kiszabadult a kezeim közül.-Ha nem engedsz el magadtól, akkor ha kiszabadultam megölöm őket. Végzek velük mint Noahval, csak lassabban, szenvedni fognak.

-Danielle! Engedd el!-mondta Simon.

-Nem lehet!-mondtam könnyes szemmel-Ennyivel tartozunk Noahnak! Sajnálom srácok, de ez az én döntésem!-elvágtam Miranda torkát,a vadászok csak vigyorogtak. Éreztem ahogy valami legbelül megváltozik. Felvillantak a farkas szemeim, a többiek szemében láttam visszatükröződni a szemeimet, ahogy ártatlan sárgából, bűnös kékké változnak. Azzal próbáltam vigasztalni magam, hogy ezt meg kellett tennem Noahért, de csak magam miatt tettem. Tudtam, hogy eljön majd az a nap, de nem hittem, hogy az egyik falkatársammal fogok végezni. Valakivel aki számított, valakivel akiben bíztam. Elengedtem Mirandát, aki a földre esett. A vadászok bezárták az ajtót, és elmentek. Ott álltam, a karmaim visszahúzódtak, a kezem tiszta vér volt, folytak a könnyeim. Riley, kitépte magát Simon kezéből, odajött hozzám és átölelt.

-Semmi baj! Minden rendben lesz!-megölelt. Simon is odajött hozzám, és hátulról átölelt. 

-Lucas nem fog megbocsájtani!-mondtam zokogva.

-De igen! Meg fog bocsájtani, úgy is utána indultak volna, mindenképp megölték volna.

-Szólj Lucasnak! El kell mondanod neki mi történt. Leültem, és megpróbáltam koncentrálni, de esélyem sem volt. 10 perc próbálkozás után feladtam. 

Riley leült a jobb, Simon pedig a bal oldalamra. 

Talán 1 óra múlva az ajtó kinyílt, a vadászok bedobták Lukeot, de nem vittek el senkit helyette. Amint becsukódott az ajtó amilyen gyorsan tudtunk felpattantunk és Lukehoz siettünk. Jéghideg volt, de lélegzett, és élt. Csak ez számított.