Farkas lélek (Farkas szellem folytatás)

Mi történne ha ...

Sziasztok!

Ez az @AngiPreil kérésére írt részlet lesz. Azt kérted tőlem, hogy írjam le mi történne ha Danielle elvesztené az önkontrollt és megölne valakit.  Amúgy ne aggódj tetszik az ötleted! Remélem neked pedig tetszeni fog ahogy én megvalósítottam! Ez nem a sztori folytatása, próbáltam spoiler mentesen megírni!!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2016. Novembere

Ma szuperhold lesz. Ami azt jelenti, hogy a Hold ekkor van legközelebb a Földhöz, látszólagosan ilyenkor a legnagyobb a hold. Ez természetesen sok dologra hatással van például az árapályra. Ránk vérfarkasokra és más természetfeletti lényekre is hatással van. Mi erősebbek és agresszív-ebbek leszünk tőle, ezzel együtt nehezebben kontrolláljuk az átváltozásainkat. 

Lucassal megbeszéltem, hogy Lukeal megyek el Nesscitybe és az egész falka együtt tölti a teliholdat. Nem tudom mi történhetett, de Luke nem jött értem. Egyre jobban elhatalmasodott rajtam a telihold hatása, de még én irányítottam. Elindultam a házukhoz, hátha csak késik. Egyre kevésbé tartottam a kezemben az irányítást, már félúton voltam mikor végleg átvette az irányítást a vadállat. Éreztem ahogy a szemfogaim hegyesek lesznek és megnyúlnak, a füleim is hosszabbak lettek, a szemem is felvillant és az arcomon szőr serkent. Az érzékeim még jobbak lettek, de minden emberség eltűnt belőlem. Innen már minden homályos lett. Emlékszem egy férfire, vérre, sikolyokra. Egy cella szerű helyen ébredten mindenem tiszta vér volt, de nem az én vérem. Valami megváltozott, valami más lett bennem, de nem tudtam mi. Koncentráltam és a vér szagára bevillant néhány kép, és kezdtem emlékezni. Percekig el sem jutott a tudatomig mi történt, aztán rájöttem. Megöltem valakit. Nem tudom leírni amit éreztem. Szégyent, fájdalmat, önutálatot, szomorúságot, haragot. Hogy tehettem ezt! Annak az embernek biztos volt családja, szerettei és most meghalt, mert én tudtam eléggé vigyázni. Ha nem élem túl a harapást akkor ez a sok rossz dolog meg sem történik. Nem hal meg senki, nem sebesül meg senki, de már túl késő.

-Danielle!-szólt egy hang valahol a jobb oldalamon,felnéztem és Lukeot láttam. Ő a mellettem levő "cellában" ült. Nem bírtam a szemébe nézni, inkább megnéztem, hogy hol is vagyok éppenséggel. A szagokból arra tippelnék, hogy a vadászok pincéjében vagyok, mögöttem egy fal, mellettem két oldalt és előttem rácsok voltak. -Danielle! Jól vagy? -kérdezte a tekintetemet keresve.

-Megöltem valakit!-könnyeztem.

-Nem a te hibád! Én nem voltam elég gyors!-mondta elhaló hangon. Éreztem, hogy alig bír megszólalni, valamit fájt kimondania.-Én is megöltem valakit!-mondta és láttam valami kéket felvillanni. Én becsuktam a szemem, hogy aztán vérfarkas szemekkel nézek Luke szemébe. Ahogy az ő aranysárgáját is, úgy az enyémet felváltotta az erős kék. A sárga amely az ártatlanságot jelezte, most eltűnt és a halál kékje  vette át a helyét. Gyilkosokká váltunk, ezt nem lehet semlegessé tenni, ezt már nem lehet visszacsinálni.

-Sajnálom!-néztem mélyen új kék szemeibe. Lenéztem a padlóra és perceken át a gondolataimban ragadtam, majd felnéztem és megkérdeztem:-Most mi lesz?

-Nem tudom rázta a fejét, már ő is könnyezett, mindketten megtörtünk, éreztünk, hogy minden megváltozott, de nem volt időnk elmélkedni, mivel megjelent Josh.

-Mint akiket bántottak!-mondta cinikus hangon, de arca komoly volt, szemei aggodalmat sugalltak.- Elmesélnétek mi a fene folyik itt?-mondta már kis haraggal a hangjában, nem néztünk rá, csak a padlót bámultuk, pontosan tudtuk mi fog következni. 

-Öltünk! Ne húzd az időt, mind a hárman tudjuk mi fog most történni.-mondtam határozottan, de a mondat végén elcsuklott a hangom.

-Az nem biztos!-mondta Calum. Mit keres itt Calum? Mi van?-Nem hagyom, hogy megöljenek!-mondta teljes őszinteséggel.

-Csak késleltetheted!-mondtam, de erre megeresztett egy sunyi mosolyt.

-Na kiengeded őket, vagy csak állunk itt?-kérdezte szarkazmussal a hangjában Josht.

Elmentünk Calum után, egy nagy helységbe, ahol többen is voltak. Kik emberek, kik vérfarkasok. Mikor beléptünk mindenki elhallgatott. A szívem pedig kihagyott egy ütemet, ahogy a tömegben kiszúrtam Lucast, apát, Nicolet, Christinát és Jeremyt.

-Azonnal bele is vágok a közepébe! Rendben?-kérdezte cinikusan Calum.-A srácok ölték meg azt a két embert, de nem azért mert elvesztették az önuralmukat, hanem mert valaki akaratukon kívül átváltoztatta őket, és elvette ennek az emlékét. Erre csak egy alpha képes, méghozzá tudjuk is ki volt, ezért úgy gondolom nem ölhetik meg srácokat, nem tudtak mit tenni.-Fél percbe is beletelt, hogy megértsem mire gondol. Hát persze, Ian anyját elkapták, de azt az alphát nem. Calum beszéde után kiküldtek minket. Egy szobában ültünk, és mindketten a gondolatainkba merültünk.

1 óra múlva

1 óra veszekedés és vélekedés következett ahol mi nem lehettünk bent. Minket meg sem kérdeztek. A végén behívtak minket és elmondták a döntésüket. A szívem a torkomban dobogott, meg akartam bűnhődni azért amit tettem, de nem akartam meghalni. 

A döntés:                                                                                                                                                                                 Nem halunk meg, de ha ez legközelebb előfordul nem tétováznak és megölnek miket. Továbbá megkeresik az alphát és megölik. Ezek után én elmentem és Calumot átölelve sírtam. Kiadtam magamból mindent. Megköszöntem, hogy megmentette az életemet, majd elmentem az alphámhoz, és bocsánatot kértem tőle. Még mindig folyt a könnyem, ő erre csak átölelt és megígérte, hogy segít ezt átvészelni...