Farkas lélek (Farkas szellem folytatás)

Untitled Part 28

-Szia!-köszöntem lihegve, az ajtót nyitó Carlosnak. Frusztráltnak tűnt.

-Szia! Nem láttad véletlenül Rockyt?-kérdezte bizakodó hangon.

-Pont ezért jöttem. Futni voltam amikor a menhely mellett jártam láttam egy kutyát aki nagyon hasonlított Rockyra. Aztán bementem megkérdeztem mikor vitték be. Azt mondták tegnap este, úgyhogy idáig rohantam, hogy megkérdezzem nem-e tűnt el Rocky. 

-Merre van a menhely?-kérdezte gyorsan, azt hiszem ez igent jelent. Miután végighallgatta merre kell menni elköszönt:

-Köszi Danielle! Akkor én szólok a szüleimnek! Szia!

-Szia!-mondtam miközben ő becsukta az ajtót, én pedig elindultam haza.

Otthon elgondolkoztam, kevés időt töltöttem mostanában Nicolal. Ezt be kéne pótolni. Megkerestem a telefonom és megcsörgettem.

-Szia Danielle!-szólt bele a telefonba.

-Szia! Figyelj ráérsz ma? Kevés időt töltöttünk együtt mostanában, elhanyagoltam a barátságunkat.

- Hát igen nem sok időnk volt egymásra! Viszont ma a kórházba megyek betegeket látogatni. Ha gondolod jöhetnél velem!

-Milyen betegeket látogatsz?-kérdeztem csodálkozón.

-Olyanokat akiknek nincsenek- vagy messze vannak a hozzátartozóik. Luke is szokott jönni időnként és néhány embernek el szokta venni a fájdalmát.-felelte.

-Nagyon szívesen elmegyek veled! Mikor találkozzunk a kórháznál?

-Hát nemsokára indulok, ne vegyelek fel?-kérdezte.

-Nem kell, sétálok! Akkor 15 perc múlva?

-Legyen inkább 20, na akkor ott! Szia!

-Szia!-mondtam majd kinyomtam a hívást. Gyorsan átöltöztem, magamhoz vettem egy kabátot, mivel odakint feltámadt a szél. Bezártam a bejárati ajtót és elindultam. Mivel nem volt messze a kórház gyorsan odaértem.

Nicole pár perccel később futott be.

-Szia!-köszöntem mikor odaért mellém.

-Szia! Mennyit késtem?-kérdezte.

-Semennyit! Én értem ide túl gyorsan!-mosolyogtam.

-Akkor menjünk!-mondta, majd bementünk a kórházba.

Nagyon utálom a kórházakat, és ennek több oka is van. Először is minden fehér, nyomasztóan fehér. Másodszor pedig vérfarkas szaglás nélkül is elég büdös nem még így.

Az elfekvőben kezdtünk, itt sok öreg hölggyel és úrral beszélgettünk. Néhányan már ismerték Nicolet a látogatásai miatt. Aztán lementünk, az első szintre mert Nicolenak el kellett intéznie valamit.

-D?-halottam a hátam mögül- D, te vagy az?-kérdezte egy ismerős hang. Megfordultam és Andrew állt előttem. Az az Andrew aki olyan volt mintha a bátyám lenne.

-Andrew!?-kérdeztem, és közöltem egyszerre. Bólintott egyet, mire odamentem hozzá és megöleltem.-Mit keresel te itt?

-Nem is örülsz nekem?-kérdezte gunyoros hangon, mire én csak egy szemöldökráncolással válaszoltam.- Ugyebár én orvosnak tanulok, és hát a doktorihoz, évekig kell rezidensként dolgozni, és több helyre is jelentkeztem és ide is felvettek. Végül ezt a helyet választottam.-mondta el a lényeget-És te?

-A városban lakunk apával!

-És mit csinálsz a kórházban? Csak nem beteg vagy?-aggódó arcot vágott.

-Nem vagyok beteg!-mondtam, nehezemre esett elmondani miért is vagyok itt- A barátnőmmel jöttem, betegeket látogatni!-a mondat végén elhalt a hangom.

-D! Ne érezd rosszul magad emiatt!

-Mi miatt is?-kérdeztem miközben próbáltam visszafogni a könnyeimet-, hogy ezt tettem a barátommal?-gondoltam vissza Vallra.

-Több mint egy éve ismerlek, általában megfontolt ember vagy. Biztos vagyok benne, hogy jó okod volt rá, hogy ezt tetted! És ha Valnak nem is, de nekem meg kéne mondanod.-mondta végig a szemembe nézve.-Amúgy meg hiányoztál!-ölelt meg újra. Sóhajtottam egyet.

-Nem akarok hazudni, de nem mondhatom meg!-váltam ki a baráti ölelésből.-És most mennem kell!-mondtam-Majd még beszélünk!-kiáltottam vissza, és elindultam a kórház liftjéhez. Épp akkor láttam, hogy Nicole végez, intettem neki és együtt mentünk tovább.

-Hova menjünk tovább?-kérdezte.

-Mik a lehetőségek?-kérdeztem meglepődve.

-Hát mehetünk a 3.-ra ahol rákos megbetegedésű fiatalok vannak, vagy a súlyos sérültekhez az 5.-re. Csak az egyik helyre menjünk,mert mindkét helyen lenne olyan akinek elvennéd a fájdalmát, és ez sok problémával jár.

-Menjünk az 5.-re, legközelebb majd a gyerekekhez.

-Legyen! Mázli, hogy csak ketten vagyunk a liftben.-gondolt az előbbi fájdalom elvétellel kapcsolatos megszólalására.-Hallottam tegnap is győzelmet arattál! Gratulálok!

-Nem volt egyszerű, és az utóbbi pár hét nélkül esélytelen lettem volna.-mondtam-De köszönöm a gratulációt! Tegnap megkértem Lucas, hogy folytassuk az edzéseket, de nem csak harci hanem más tereken is.

-De miért?-kérdezte miközben kiszálltunk a liftből.

-Mert nem tudhatjuk mi fog történni, bármikor megtámadhatnak minket, vagy a szeretteinket. Illetve ilyen hirtelen ült össze a tanácskozás? Biztos nyomós oka van! És nem akarom, hogy túl későn tudjam meg, ha nagy a baj. Fel akarok készülni a legrosszabbra is. 

-Miért gondolsz már is a rossz dolgokra!-bökte meg a vállam egy biztató mosollyal körítve.

-Túl sok dolgot mentem át, hogy ne legyek óvatos!-feleltem-Képzeld találkoztam Val bátyjával.-váltottam témát.

-Tényleg, mit csinál itt?-kérdezte.

-Itt dolgozik rezidensként!-feleltem-Ez is csak rossz dolgokat vonz majd maga után.-sóhajtottam.

-Valóban megnehezít néhány dolgot! Nem akarod elmondani neki?

-Ha nem muszáj nem!-mondtam határozottan.

-Egyetértek veled, nem egyszerű felfogni ezeket a dolgokat.-felelt miközben besétáltunk egy többszemélyes kórterembe. Találkoztunk mindenfélével, például autó balesetben megsérült családdal, egy öreg úrral akinek kigyulladt a háza és még sorolhatnám. A nagyon szenvedőktől elvettem a kínt, megkönnyebbült arcuk elégtétel volt a fájdalomért amit éreztem.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Sziasztok!!!!! Sok idő kihagyása után visszatértem, de most a következő pár hétben, az év végi rohanás és dogák mellett megint nem lesz időm írni. De a nyár folyamán több részt is tervezek feltölteni, de ez majd függ attól mennyire fáraszt le a munka. Azért remélem tetszett ez a rész, és ha így van nyomd meg azt a csillagot! Köszi a kommenteket és likeokat! Vigyázzatok magatokra és jó olvasást mindenkinek! Szeretettel:

                                                                                                                                                                        Lovaslany28