I'm Here [BEFEJEZETT]

Hatodik

Másnap reggel korábban keltem, felvettem egy mackónadrágot és egy spagetti pántos felsőt, a fürdőben lecseréltem a kötésemet, majd a konyhába mentem reggelit készíteni. Hajnal révén az egész ház csendes volt, így óvatos mozdulatokkal kezdtem csinálni rántottát, még a suliban kifejlesztett technikám szerint. Mindegy, hogy 3-4 év telt el, hogy azóta semmit nem főztem, ezek a mozdulatok, a rutin és a főzés iránti szeretet bennem maradt. Imádtam főzni, a suliban legtöbbször engem dicsértek meg és állítottak nagyobb akadályok elé, de nem bántam. Szerettem és ha egy baseball ütővel is csaptak le volna, akkor sem felejtettem volna el, hogyan kell felszeletelni a paradicsomot, hogy ne fröccsenjen szét, melyik fűszer milyen harmonikus ételhez passzol, esetleg mikor elég a só egy adott levesbe. Fesztelenül csináltam mindent, mint ha ott se lennék, a testem mozgott a lelkem pedig szárnyalt. Békesség szállt rám, már nem aggódtam Loki miatt, azért, hogy lebasz, csak a főzés maradt. Egy külön tálcára tettem a paradicsomot, mellé uborkát vágtam közben a tojást is elkezdtem felverni, a serpenyőbe hagymát kezdtem el pirítani amihez hozzá adtam a tojást. Miután szépen átsült a rántotta kitettem az asztal közepére, vettem kenyeret a tartóból és lassan falatozni kezdtem. Farkas éhes voltam így meg sem lepődtem, hogy csak a negyedét tudtam elpusztítani, de még így is megfájdult a hasam. Sok évnyi nélkülözés hátul ütője ez. A saját részemet elpakoltam a többire pedig fedőt tettem, hogy ne száradjon ki. Reménykedtem ha kedvesen viszonyulok Lokihoz akkor talán megenyhül és nem fog goromba lenni. Pechemre mikor megfordultam, hogy felmenjek ott állt mellettem, arcán rémisztő arckifejezés ült. Akaratlanul is hátrébb léptem, a gyomorgörcs azonnal jelentkezett. 

- Mit csinálsz, midgardi? - vonta fel a szemöldökét, zöld íriszeiben kíváncsiság lapult. A hátam mögé kukkantott, a megszokott gúnyos mosoly ismét elterült az arcán. Pedig azt hittem megúszom.

- Azt hiszed ennyivel lekenyerezel? Bolond féreg. - kacagott fel lesajnálóan. A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt a rémülettől. Megerőltettem magam.

- Én... én... - makogtam, majd összeszedtem magam - reggelit csináltam. Jó étvágyat! - hadartam, kikerültem és sietős léptekkel felmentem. Idegesített, hogy ennyire félek a közelében, nem tudom megvédeni magamat, vagy legalább a véleményemet kinyilvánítani. Elszomorodtam, hisz nincs jogom ehhez, inkább tűrőm, hogy sértegessen minthogy kidobjon. Az ajtóra néztem, észre se vettem, hogy egy ideje itt állok. Lenyomtam a kilincset.

- Az emberek önzők, Luanna - hallottam a folyosó végéről. Oda kaptam a tekintetem. A félhomály magába ölelte a férfi alakját, a helyemről úgy tűnt, mint ha egy szellem lenne. Utáltam amiért ezen a folyosón még a villanyok se égnek, sőt még egy ablak sincs. 

- Miért? - kérdeztem halkan, kíváncsian. Először azt hittem nem hallotta amit mondtam, meg sem lepődtem volna ezen, de végül válaszolt:

- Hibát követnek el, gyötri őket a bűntudat és csak azért akarnak jót csinálni, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket. Senki sem csinál önzetlenül jót. Senki sem csinál ok nélkül semmit. - mondta és hiába állt tőlem tíz méterre - ha nem több - még onnan is éreztem milyen hideg és kíméletlen a hangja. Nagyot nyeltem, tudtam mire érti. Én is leginkább azért csináltam reggelit, hogy törlesszek, ne gyötörjön annyira a lelkiismeretem amiért kiraboltam. Különös, eddig ha a boltból loptam, sose volt bűntudatom. Talán ez azért volt más, mert itt kedveskedtem velem, ott meg az életemért küzdöttem. 

-Sajnálom - mondtam keserű szájízzel amire csak egy lemondó és gúnyos nevetés volt a válasz.

- Ugyan, ti emberek nem tudjátok ennek a szónak a súlyát. - mondta lesajnálóan. Loki hangjáról sokszor eszembe jutott a sivatagi kobra. Csalogat magához, a hangja rabul ejt, közeledsz felé, majd hirtelen beléd ereszti a mérgét és felfal. Kirázott a hideg, gyorsan beléptem a szobába, majd becsuktam magam után az ajtót. Az ágyra feküdtem, lábaimat felhúztam a mellkasomig és átöleltem őket. Lassan elnyomott az álom, a takarót magamra húztam, hogy ne fázzak, majd hagytam, hogy az édes tudatlanság magába fogadjon. 

16 kis fény. Az első ami szemet szúrt azok a kis pontok voltak a tortámon, majd azok is elaludtak. Elfújtam őket, kialudtak, mint az emberi élet a végső határán. Hangos zsivaj tört fel, nem hallottam csak láttam. Olyan érzésem volt, mint ha néma moziba ülnék, de mégis én lennék a főszereplő. Rossz előérzetem volt mikor előkerült a kés is amivel az ünnepi tortát kellett felvágni. Körbe pillantottam. Elképedve láttam, hogy minden régi barátom ott van, arcukon büszke mosoly. De még a szüleim arcán is. Hirtelen apa, aki a kést hozta, a közepébe állította a kést, majd rám borította a krémes süteményt. Most már hallottam hangokat, gúnyos nevetést, ami felém irányult. 

- Miért nem tudtál fiúnak születni? Tönkre tetted anyádat te mihaszna! Elég volt belőled, kifelé! Csak a pénzünket fogyasztod, a céget se akarod átvenni, mert a hülye étel fontosabb! - ordított rám apa. Felpattantam, könnyek mardosták a szememet. Már nem otthon voltam, egy sötét helyen álltam, azok akik megvertek, akik sebet ejtettek rajtam. Csontig hatoló félelem járt át, futni akartam, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Ők pedig közeledtek, kezükben a penge megvillant. Semmit nem tudtam csinálni, tehetetlenül néztem végig ahogy belém szúrják a kést. 

Izzadtan, hangosan sikítva keltem fel. Szívem olyan hevesen vert, hogy majd kiugrott a helyéről, a könnyem patakként folyt le az arcomon. Ez csak egy álom volt, nyugtattam magam, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ezt tényleg átéltem már. Visszafeküdtem az ágyra, a plafon egyszerű krém színe kezdett megnyugtatni. Dörömbölés szakított ki ebből az állapotból.

- Halkabban nem tudsz szenvedni? Idegesít és nem tudok tőle olvasni! - kiáltott be Loki, majd csak a távolodó lépteit hallottam. Összevontam a szemöldököm. Ez a pasas egy komplett érzéketlen idióta!