I'm Here [BEFEJEZETT]

Hatvankettedik

Döbbenten pislogtam rá, őszintén nagyon nehezen hittem el, hogy Lokinak ilyen fontos lennék, de a kétségbeesett szemei elárulták, hogy bizony nem hazudik. Nagyot nyeltem. Egyrészt boldogsággal töltött el a tudat, hogy jelentek neki valamit, még egy fél év után is. 

- Nem biztos, hogy meghalnék, ott van még a császármetszés is meg ilyenek. - próbáltam pozitívan állni a dolgokhoz, de Loki megrázta a fejét. Látszott rajta, hogy nem tudom meggyőzni az érveimmel.

- Nem, Lu. El kell vetesd. Egy jégóriás fattyát hordozod a méhedben, már abba is bele halsz ha kihordod. - préselte össze az ajkait. - Nem kellett volna lefeküdjek veled, tudhattam volna, hogy azok a midgardi vackok nem megbízhatóak. - dörmögte az orra alatt, magát korholva, de kristálytisztán hallottam én is őket, és azt hiszem a szívem tört darabjaira abban a pillanatban. Loki szavai felértek egy gyomorszájon vágással. Mégis, hogy mondhatott ilyet? Egy ártatlan babára? 

- Tessék? - leheltem hitetlenkedve. Hirtelen rám nézett, aggodalom ült ki az arcára. Úgy látszott, rájött mit is mondott ki hangosan. 

- Luanna tudod, hogy értem. - lépett közelebb hozzám, de a fejemet ráztam nemlegesen miközben hátrálásra fogtam a lábaimat. Egyszerre elfogott az undor, a szüleim jutottak eszembe akik fiút akartak helyettem, akik engem hibáztattak amiért tönkre tettem anyát és nem tudott még gyereket kihordani. Nem akartam, hogy a még meg nem született gyerekem is ilyenbe részesüljön, hogy nem elég jó a szüleinek, hogy nem elég szép, nem elég okos. Ő már akkor tökéletes volt.

- Úgy érted ahogy mondod. Ezen nincs mit magyarázni, felfogtam, hogy hibának tekinted, hogy lefeküdtünk. Vagy még ragozni szeretnéd ezt? - kérdeztem gúnyos hangot megütve. Sértettnek éreztem magamat, oh, de még mennyire annak! Loki arca elkomorodott, majd megkeményedett. Rühelltem, hogy ilyen gyorsan képes hangulatot váltani, ilyenkor szerettem volna a fejébe látni, hogy tudjam mi jut eszébe. 

- Hülyeség amit mondasz, ezt te is tudod, Luanna. Az, hogy az a valami megfogant, az volt a hiba, veled csodálatos volt minden. - mosolyodott el halványan. Ökölbe szorult a kezem, a szívembe, mint ha újabb tört döfött volna. Azt hiszi ezzel lekenyerez? Hogy jó pofizik nekem miközben arra kér, öljek meg egy gyereket? Ennyi esze van?

- Hogy mondhatsz ilyet?! - csattantam fel - Ő nem tehet semmiről! Nem tehet arról, hogy rosszul volt megcsinálva az óvszer, ő ártatlan! Ő az enyém is, nem csak a tiéd! - karoltam át újra a hasamat. Loki tekintete elsötétült, egy pillanatra megijedtem tőle, de újra eltöltött a harag amikor tudatosítottam magamba mire akarna kérni. 

- Midgardi, te teljesen hülye vagy? Hányszor mondjam el, hogy megfog ölni? - kérdezte olyan hangsúlyban, mint ha komplett idióta lennék és le kellene alacsonyodjon a szintemre. Legszívesebben kikapartam volna ezért a szemét.

- Nem érdekel, Loki! Előbb - utóbb úgyis meghalok, akkor nem mindegy, hogy mikor? - vágtam az arcába idegesen. Loki gyors léptekkel előttem termett és elkapta a karomat. Nem erősen, de olyan határozottan, hogy ne bírjam elhúzni tőle. Szemei, mint ha egy felbőszült bika tekintete lett volna, aki képes bármelyik pillanatban beléd döfni. 

- Nekem nem mindegy! Luanna ne légy már önző, képes lennél kihordani csak azért, hogy utána meghalj? - sziszegte indulatosan. Ellöktem a kezét, nem bírtam elviselni az érintését. Túl soknak éreztem, fuldokoltam attól az undortól amit árasztott magából. 

- Képes lennék, mert a baba javát nézem, hogy kapjon egy esélyt, hogy éljen! Tapasztaljon meg mindent amit csak tud. Mert szeretem őt! - vicsorogtam - Szeretem, mert belőled és belőlem van. 

Loki lemondóan megrázta a fejét. Nem bírta elviselni, hogy nem fogom fel amit mond, de engem meg az idegesített, hogy ő sem képes elfogadni az én álláspontomat, még ha a vége annak nem is éppen szívmelengető lenne.

- Komolyan nem fogod fel, hogy meghalsz? - kérdezte szomorúan. Utáltam, hogy a szomorú arcával képes volt meggyőzni, de most megacéloztam magamat, hogy véletlenül se egyezzek bele a döntésébe.

- Felfogom, de nincs az az isten amiért elvetetném. Neked könnyű lehet, de nekem nem, mert meglehet arra az esély, hogy nem leszek képes több babát kihordani. - vallottam be félve. Loki megrázta a fejét és magához ölelt. Szomorúan bújtam hozzá miközben a hátamat simogatta. Állát megtámasztotta a fejem búbján, szíve heves dobbanásai nyugtatóan hatottak rám. Tudom, hogy nem egyezett bele, de jó volt hozzá bújni, érezni a karjait, egy pillanatra elfeledni, hogy milyen helyzetbe is vagyunk.

- Luanna, nem akarlak elveszíteni. Kérlek, vetesd el. - motyogta a hajamba. A könnyeim megeredtek. Tudtam, hogy sok mindenen múlik a döntésem. Tudtam, hogy bármelyik kimenetelt választom, valakit elvesztek. De én nem akartam senkit elveszíteni, megakartam magamnak tartani Lokit is és a babát is. Boldog akartam lenni velük. 

- És mi van ha nem halok meg? - kérdeztem elcsukló hangon. Sóhajtott és csókot nyomott a homlokomra.

- Kérlek, vetesd el. Ne kockáztass. Szeretlek, Luanna. Életemben nem szerettem ennyire egy nőt, mint téged. - hízelgett. A mellkasára támasztottam a fejemet, éreztem, hogy igazat beszél, de minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy megöljem. A picimet. Úgy éreztem most jött el az ideje annak, hogy közöljem Lokival a szándékaimat, még ha bele is halok abba, hogyha nem fogadja el az elvemet. Szó szerint...

- Anya akarok lenni, családot alapítani, veled, mert szeretlek. Nem akarok választani, téged is és a babát is szeretném. Egyetlen esélyt kaptam az élettől, egyetlen esélyt arra, hogy családom legyen. Mellettem maradsz, Loki? - néztem fel rá. A szemeim könnyben áztak, a szívem vadul vert, miközben Loki válaszára vártam.