I'm Here [BEFEJEZETT]

Hatvannegyedik

Húhú, hejja nektek. Izé, úgy gondoltam most ez a legmegfelelőbb videó a fejezethez, aki ismer vagy végig böngészte a profilom, az tudja, hogy szeretem a One Directiont még azután is, hogy szét váltak. Ez volt az első dal amit hallgattam tőlük és szerintem a legjellemzőbb a Hatvanharmadik és Hatvannegyedik fejezetre :'D <3 A másik meg nem a wattpaddel nem tudom mi van, minden üzenetre igyekszem válaszolni, de nem mindig adja ki és elnézést annak aki nem kapja meg őket, innen is üzenem, hogy örülök, hogy tetszik és köszönöm a kommenteket! <3 Csodálatosak vagytok! A harmadik pedig, hogy pár rész és vége Luanna és Loki történetének:'(

---------

Az első hetekben Loki nem engedett sehova, megtiltotta, hogy ki lépjek a házból nehogy megterheljem magamat. Eleinte nem is zavart, de a harmadik húzása után, hogy nem engedett dolgozni, már kezdett idegesíteni. Tudtam, hogy miattam csinálja, de Bannerhöz se mehettem el vizsgálatra, pedig nem egyszer beszéltem le vele és kellett visszautasítanom őt. A negyedik alkalommal viszont már mérgesen megálltam előtte és csípőre vágtam a kezemet. Csúnyán néztem rá.

- Loki engedj ki! Komolyan, dolgoznom kell! - háborogtam, de nem hatotta meg, karba font kezekkel támaszkodott az ajtónak, hogy még véletlenül se tudjak kiszökni. A fejét ingatta nemlegesen, ingerülten túrtam a hajamba.

- Loki! - csattantam fel - Engedj ki! - dobbantottam egyet a lábammal, de meg se moccant. Ingerülten indultam felé, de elkapta a karomat, megállított és olyan hirtelen kapott a karjaiba, hogy pislogni se volt időm. Elindult velem az emelet felé, későn esett le, hogy nekem ellenkeznem kellene.

- Loki Laufeyson! - szóltam rá szigorúan - Azonnal tegyél le! Nem viccelek, dolgoznom kell, már így is sokkal többet voltam távol, mint az megengedett. Nincs már mit kitaláljak! - vicsorogtam, de ez egy cseppet sem zavarta. Kinyitotta az ajtót, belépkedett, majd, mint ha olyan törékeny lennék, elhelyezett az ágyon. Leguggolt az ágy mellé. 

- Luanna, maradj kérlek. - kérte tőlem, mielőtt még ráordíthattam volna. Átható tekintetétől bennem maradt a szó, megadóan dőltem vissza az ágyra, fél oldalasan helyezkedtem el, hogy szembe legyek vele. Loki habozott, láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, de fogalma sincs, hogy kezdjen hozzá. Érdeklődve vártam mi is sül ki ebből.

- Én... - köszörülte meg a torkát - Szóval... Luanna. - nézett el oldalra. Elképedtem, soha nem láttam még zavarban. Mégis mi lehet ennek az oka? Megerőltette magát, mélyen a szemembe nézett.

- Szeretlek, Luanna. Nem mondom, hogy az első pillanat óta szerettelek, de a hiányod érzéseket váltott ki belőlem. Nem is olyan szörnyűeket. Amikor nem voltál velem, minden olyan pokoli volt, mint ha Hélbe kerültem volna. Mikor elvesztettem anyámat úgy döntöttem téged már nem akarlak. - dünnyögte. Hevesen dobogó szívvel fürkésztem, sejtelmem se volt mit akar ebből kihozni, de türelmes voltam, mert láttam rajta, hogy nehezére esik értelmes mondatot kinyögni. 

- Nem tudom mégis, hogy a pokolba kellene elmondani, soha nem próbáltam, de... szóval szeretném ha össze kötnéd velem az életedet. - bökte ki -  Melletted sokkal élvezetesebb a csínytevés és... szerintem jól jön a Bosszúállók ellen egy feleség. - mosolyodott el pimaszul, de az utolsó mondatát képtelen voltam felfogni. Lelkiekben szinte meghaltam, döbbenten pislogtam Lokira aki időközben a kezébe varázsolt egy vékony kis gyűrűt, zöld arany bevonattal, kígyó mintával. A szívem hirtelen őrült vágtába kezdett, pityeregni kezdtem a meghatódottságtól.

- Luanna! Lu, mi a baj? - kérdezte aggódva Loki, de nem bírtam válaszolni, hozzá másztam és az ölébe kucorodtam. 

- Semmi... semmi, csak olyan boldog vagyok. - sírtam a mellkasába bújva, megkönnyebbülten karolt át és kezdett el ringani velem, hogy megnyugtasson.

- Akkor? Leszel a feleségem, midgardi? - suttogta a fülembe, leheletétől kirázott a hideg. Nem feleltem azonnal, húzni szerettem volna az agyát, meg levegőhöz is akartam jutni. Egy pillanat alatt lepergett előttem, hogy mégis miért szeretem Lokit. A pillanatok, hogy bármilyen kedvem is volt, megtudott nyugtatni pusztán a jelenlétével, hogy mások előtt adta a flegmát meg a cinikust, de mellettem képes volt egy kicsivel kedvesebb lenni, már - már kötekedős. Eszembe jutott a nap, amikor vissza tértem, Loki lesoványodott teste és reménnyel teli arca ahogy megpillantott. A remegő hangja, ahogy hitetlenkedve motyogja a karjaimba, hogy itt vagyok. Ott voltam, a szívem vissza talált hozzá. 

- Igen.. - hörögtem a könnyeimet nyelve - Igen, persze, hogy leszek. - bólogattam hevesen, a két kezem közé fogtam Loki arcát és szenvedélyes csókba vontam. Ő addig sunyi módon felhúzta nekem a gyűrűt. Igen, abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere, a Lokival való találkozás pedig... szerintem a sors fintora lehetett. Egy halandó és egy halhatatlan? A csókba vigyorogtam. Talán erre mondták a könyvekben, hogy a szerelem nem válogat, azokat teszi össze akik egybe illenek. Akárcsak a gyémánt, amit addig csiszolnak míg végül a saját helyére kerül.