I'm Here [BEFEJEZETT]

Harmadik

Már hátrálni se tudtam, pedig minden idegszálam azt kiáltotta fussak, meneküljek ettől a két testvértől minél messzebb, különben rosszul járok. De a lábam nem mozdult, mint ha a földbe gyökerezett volna. A szőke adonisz végül elém ért, szorosan lehunytam a szemeimet és vártam az ütést, de helyette azt éreztem, hogy óvatosan megfogja a kezemet, felemeli az ajkához és lágy csókot nyom rá. Kipattant a szemem, az arcomon felkúszott a vörösség. Ó, hát erre nem számítottam.

- Örülök a szerencsének. Thor vagyok, Odin fia. - mutatott felém egy ezer wattos mosolyt, de ez nem olyan volt amitől a lányok azonnal ledobják a bugyijukat hanem ... inkább olyan visszafogott, vidám, de mégis van benne valami huncutság ami mosolygásra készteti az embert. 

Elhúztam a kezemet, az arcomról még mindig nem tűnt el a pír, de már annyira nem is zavart.

- Luanna. - mondtam csendesen, ez is nagy erőfeszítésembe tellett. A fekete hajú férfi csak morgott, a léptei egyre távolibbnak hallatszott. Észre sem vettem, hogy visszatartottam a lélegzetem csak amikor újra levegőt vettem. Thor kiegyenesedett, termete most sokkal nagyobb volt, mint fentről nézve. Fel kellett nézzek rá, hogy lássam az arcát. Ez van ha olyan kicsi az ember, mint én.

- Ne figyelj, Lokira meg a morgásaira. Kedves ő csak sokszor rosszul mutatja ki. - csapott barátilag a vállamra amin halkan felnyikkantam mivel az ő nagy keze majd szétroppantotta vékony testemet hiába nem akart bántani vele. Ezt ő is észre vette és bocsánatot kért. Szóval Lokinak hívják a megmentőmet, raktároztam el magamba ezt a fontos információt. 

- Magatokra hagylak, de minden nap befogok nézni, hogy láss.... hogy hozzak finomságot meg kötszert. - vágta ki magát. Összehúztam a szemeimet, mert sejtettem, hogy nem ezt akarta mondani. Mi ez az egész? Mi folyik a hátam mögött? De mielőtt a szőkeségnek is feltehettem volna a kérdést úgy elhúzott, hogy azon csodálkoztam, hogy nem füstöl a helye. Megráztam a fejemet. Jobb ha nem is tudom, hogy miről van szó, megkímélem magam egy fejfájástól. Eredeti tervemhez híven bicegve elindultam lefelé, a szorongás érzete újra vissza tért, végig kúszott a gerincemen majd a mellkasomban foglalt helyett. Próbáltam kizárni, hogy bátrabban állhassak Loki elé és kérjek tőle egy kis vacsorát, vagy ebédet, mert farkas éhes voltam. Egy minimum 10 perces szerencsétlenkedés - és pár cifra szó - után leértem, a látványtól elakadt a lélegzetem. A lépcsővel szembe foglalt helyett a hatalmas nappali, kanapéval, egy plazma tévével, gyönyörű bútorokkal. Egy kisebb elválasztó fal volt rögtön jobbra ami a konyhába vezetett és meg sem lepődtem, hogy az is ugyanilyen modern cuccokkal van felszerelve, mint a nappali. Aha, szóval milliomos, de akkor mit akar tőlem? A falba kapaszkodtam, hogy eljussak a konyháig ahol dörmögést hallottam. Első gondolatom az volt, jézusom valaki betört, a második, hogy biztos egy medve az a hangból ítélve. Kétségbeesetten felkaptam egy újságot, ez akadt először a kezem ügyébe, majd közelebb merészkedtem a konyhához. Ezer meg ezer gondolat futott végig a fejembe, hogyan és mint üssem le a betörőt, miként kellene segítséget hívjak. Hol van ilyenkor Loki?! Vagy Thor?! A takarásból még nem láttam ki is van ott, igyekeztem csendes rajta ütést tervezni. Már csak egy lépés hiányzott.

- Ha azzal a nevetséges újsággal csak hozzám mersz érni, Odin szakállára mondom, hogy megöllek! - hallottam meg egy ismerős hangot ami miatt riadtan hőkköltem hátra. Az újság kicsúszott a kezemből, a férfi kiegyenesedett és haragos tekintettel nézett végig rajtam.

- Mit akarsz? - kérdezte flegmán, mellkasa előtt összefonta a karjait. Nagyot nyeltem, arcomat elfordítottam, hogy ne nézzek a szemébe. 

- Csak... csak éhes... voltam. - motyogtam szégyenkezve, mint ha bűn lenne amit érzek. Gúnyosan horkantott.

- Egyél. De engem ne zargass! - parancsolt rám, majd elviharzott mellettem. Összerezzentem, összébb húztam magam minél kisebbre addig amíg egy ajtó csapódást nem hallottam. Innentől pedig megkönnyebbültem, gyorsan tettem mindent. Féltem itt maradni, ösztönből cselekedtem. Döntöttem. Hamar befaltam mindent, majd a szekrényekhez bicegtem. Benéztem, de amit ott találtam elképedtem rajta. Bankjegyek voltak benne, néhány táskában, mások pedig hanyagul bedobva. A szívem a torkomba dobogott, a vállam fölött hátra néztem, hogy megbizonyosodjak biztos nem jön le Loki, majd benyúltam egy táskáért és a hátamra kanyarítottam. Az ajtóhoz siettem, felkaptam egy cipőt, ami meglepő módon pont a méretem volt, egy kabátot ami már sokkal nagyobb volt, majd olyan halkan amennyire csak tudtam kiléptem az éjszakába. Oh, azt hittem csak délután van. A csípős hideg az arcomba csapott pár hópehely kíséretében. Úgy éreztem még az időjárás is ellenem van, pedig csak megkönnyíteni akartam, mint a magam, mint a megmentőm sorsát. Tudtam, hogy hiba volt elvenni ezt a sok pénzt, hogy kihasználom a kedvességét és a vendégszeretetét, de menni akartam, el innen, messze a múltamtól. Arcizmaimat megerőltettem, kocogva igyekeztem keresni egy buszmegállót, de persze csak két utcával arrébb találtam, amikorra már jól átfagytam. Megnéztem a buszjáratokat, a lámpa fénye szerencsére segítségemre volt, hogy lássam. Fél óra múlva jön egy, olvastam le, és kissé mérgesen dobbantottam ép lábammal amiért még ennyi ideig fagyoskodnom kell ilyen cidris időben! De nem volt mit tennem, leültem a padkára, lehunytam a szemeimet és vártam. Gondolataim vissza tértek arra a csodaszép házra amiből kiloptam a pénzt, hogy magamon segítsek. A bűntudat fokozatosan terjedt szét bennem, elszomorodtam. Oké, hogy nem volt kedves velem, de akkor sem érdemelte meg, hogy kiraboljam.  Ellátott, fedélt biztosított a fejem fölé, meleget, ruhát én pedig galád módon visszaéltem vele. De Luanna, duruzsolta egy hang, meddig maradt volna ez így? Egy két napig, utána mehetsz amerre látsz? 

Sóhajtottam, az órára néztem. Még csak 10 perc. Meglepett mennyire gyorsan telik az idő, mondjuk éreztem is, mivel majd megfagytam olyan hideg volt. A combomat már nem is éreztem. Berregő hang ütötte meg a fülemet, a táskában kezdtem kotorászni, hogy kifizethessem az utat. Hirtelen egy kéz simult a vállamra, felsikítottam félelmembe. Elakartam húzódni, de erősödött a szorítás.

- Te tényleg ennyire hülyének nézel?! -  kérdezte felháborodottan. Elsápadtam. Ne!