I'm Here [BEFEJEZETT]

Huszonnegyedik

Másnap reggel még mindig szomorúan feküdtem a takaró halmazban. Már nem sírtam, egyszerűen nem ment, csak feküdtem és néztem a plafont vérben forgó szemekkel. Erőt vettem magamon, felkeltem nagy nehezen, felvettem egy köntöst és kikukkantottam a szobából. Semmi mozgást nem észleltem így elindultam a fürdőbe, nesztelen léptekkel. Nem akartam, hogy Loki tudja, kimozdultam a szobából, bár szerintem az lenne a legutolsó ami érdekelné. Beléptem a fürdőbe, az ajtót becsuktam magam után és komótos léptekkel elkezdtem levetkőzni. A tegnapi ruha volt rajtam, ami már kezdett büdösödni, főleg, hogy teljesen bele is izzadtam a melegtől. Már épp beálltam volna a zuhany alá mikor az ajtó kicsapódott és egy fekete hajú, zöldszemű démon jött be rajta. Mindketten meglepődtünk, jómagam teljesen lefagytam, még eltakarni is elfelejtettem magam. Loki kihasználta ezt a kis fázis késésemet, tekintetét végig hordozta rajtam, majd a pillanat töredéke alatt lépett oda hozzám, magához rántott és hevesen lecsapott az ajkaimra. Egy pillanatig túl gyenge voltam eltolni magamtól, élveztem hűvös ajkainak mámorító csókját, de eszembe jutott, hogy mit mondott rólam és a maradék önakaratomat is összeszedve ellöktem magamtól.

- Kifelé! - kiáltottam rá szégyentől vörös arccal, de az ő tekintete nem épp a megbánásról tanúskodott. Újra közeledni kezdett felém, az a zöld tekintet temérdeknyi vággyal égett.

- Kívánlak, Lu. A telt kebleidet, a gömbölyded csípődet, formás combjaidat, hogy a derekam köré kulcsold miközben én addig dug... - és ekkor vágtam pofon. Irtózatosan pipa lettem rá, mégis, hogy jön ő ahhoz, hogy úgy beszéljen rólam, mint egy utolsó szajháról?! Azért álljon már meg a menet, nekem is büszkeségem! Mérgesen néztem rá, tekintetem szikrákat szórt. Feje oldalra volt hajtva, állkapcsán pattogott az ideg.

- Nem vagyok tárgy! Takarodj kifelé, különben tökön rúglak! - toltam ki amíg ő átélte azt a sokkot amit a pofonom okozott. Kulcsra zártam az ajtót, abban a pillanatban pedig dörömbölni kezdett.

- Engedj be, te átkozott midgardi különben megverlek! - fenyegetett, de most nem hatott meg. A kezembe volt a Joker, nem bánthatott különben többet nem látja az anyukáját. Tudom, nagyon gonosz ezt felhasználni, de rettentően rosszul esik, hogy ember számba se vesz és úgy beszél, mint ha az ővé lennék.

- Luanna Perezz, azonnal engedj be, vagy a Vallhallára mondom megbánod! - folytatta a kiabálást. Összefontam magam előtt a karjaimat.

- Nem! Elegem van belőled, Loki! Nem vagyok tárgy! Nem vagyok szajha! Vannak érzéseim amiket nem kéne kutya számba se venni! Mérges vagyok rád! Csalódtam benned, pedig hittem, hogy képes leszek... képes leszek... - akadtam el hirtelen. Megráztam a fejemet. - Mindegy, csak csalódtam benned. Tűnj innen, hagyj zuhanyozni, utána pedig bemegyek a szobámba és nem látjuk egymást. Nem tudom mennyi idő, de nyugodj meg, nem kell sokáig elviseld, hogy nem tudsz megölni. - fröcsögtem el gúnyosan a végét. Hálás voltam most a szüleimnek, amiért olyanok voltak, hogy tűrtek, tűrtek és csak a végén robbantak. Ez a robbanás most pont jól jött nekem. Egy ideig semmit nem hallottam, már megkönnyebbültem, hogy végre elment, de hirtelen kinyít az ajtó. Gyorsan magamra kaptam egy köntöst, összehúzott szemekkel szuggeráltam Lokit. Meglepően nyugodt volt az arca, ami engem csak bosszantott.

- Ennyi? - vonta fel a szemöldökét. Leesett az állam, már készültem hozzá vágni valamit mikor elém sietett és megfogta a két kacsómat.

- Most én jövök. Nézz rám, Luanna. - kérte kissé gorombán. Megmakacsoltam magam, de erre megfogta az állam és erőltette, hogy a szemeibe nézzek. Lehunytam a szememet, de erre felmordult.

- Te lány, komolyan mondom elverlek, ha nem fejezed be ezt a gyerekes viselkedést. - csikizett meg, amin akaratlanul is felkacagtam. Sóhajtottam, majd rá emeltem a tekintetem. Arca rengeteg érzelmet tükrözött, talán soha nem láttam még ennyire... emberinek. Lélegzett visszafojtva vártam, hogy mit fog mondani.

- Idegesítesz. Ki nem állhatom ha gyerekes vagy, esetleg ha hülyeségre gondolsz. - mondta mire felháborodtam volna, de a számra tette a kezét. - Nem fejeztem be. De ezek mellett... - akadt el, arcára halvány pír költözött - szóval... Talán elviselném ha velem lennél. Vagy élvezném is. Tuti élvezném.

Eltátottam a számat megdöbbenésemben, Loki kisfiús zavarral kerülte a tekintetemet.

- Mi? - szakadt ki belőlem. Megforgatta a szemeit.

- Jaj ne izélj, a saját főztömet ittam meg. Igazság szérumot kevertem neked a teába tegnap, de ma reggel elfelejtettem, hogy az a tiéd és megittam. - morogta az orra alatt. Elkacagtam magam, de eszembe jutott, hogy haragszom rá. Sunyi módon bosszút akartam állni rajta.

- Mond el miért akarod, hogy veled legyek. - húztam össze a szememet. Eltátotta a száját, de láthatóan hiába erőltette magát, nem tudta visszafogni, hogy ne válaszoljon.

- Mert megkedveltelek. Csodállak amiért kibírtad 3 évig semmi nélkül, tudsz mosolyogni és örülni annak amibe én már csalódtam. Utálom nézni, hogy Thorral beszélgetsz, azt gondoltam ha megkérdezem leszel - e a barátnőm akkor velem is úgy fogsz viselkedni, mint bátyámmal. - mondta el. Majd elolvadtam, de őt ez nagyon bosszanthatta. Borzasztóan aranyos volt, nagyon örültem, hogy a saját csapdájába esett így tálcán kínálta nekem a lehetőséget, hogy kifagassam. Szívem hevesebben dobogott emiatt.

- Ezt még visszakapod, midgardi. Nagyon gonosz vagy amiért felhasználod ellenem a saját csínyemet. De ez tetszik benned. - tűrt el egy tincset az arcomból. Elpirultam, ajkaimra halvány mosoly került.

- És még mit szeretsz bennem? - incselkedtem vele. El is felejtettem hirtelen a tegnapi gyilkosságról szóló beszédét. Megkérdezem tőle!

- Sok mindent. - felelt sejtelmesen.

- Miért mondtad tegnap, hogy megölnél ha lehetőséged adódna rá? - kérdeztem halkan, keze megállt a nyakam vonalánál. Sóhajtott, a szer miatt tudta, hogy beszélnie kell.

- Féltem. Nem akartam bevallani, hogy megkedveltelek, mert az nem én vagyok. Én senkit se szeretek és engem se szeret senki. - ingatta a fejét. Összefacsarodott a szívem, el se tudtam képzelni, hogy valójában ez áll a háttérben. De lehet valami sokkal rosszabb a kiváltó oka. Erre a gondolatra elszomorodtam, Loki tényleg soha nem beszélt velem ilyenekről.

- Meddig tart a hatása? - kérdeztem, kezeimet lecsúsztattam a derekáig. Cirógatni kezdtem az oldalát, amire halvány mosolyt villantott.

- Egy napig. - dünnyögte.

- Egy napig mondasz nekem szépeket? - meresztettem rá boci szemeket.

- Nem. - ingatta a fejét kuncogva, mire feldúltan csücsörítettem.

- Akkor hagyj tusolni. - toltam el magamtól, de hirtelen visszahúzott, ajkait az enyéim ellen nyomta. Automatikusan visszacsókoltam, karomat a nyaka köré kulcsoltam. Kétségtelen... Loki elcsavarta a fejemet. Átkozott dög!