I'm Here [BEFEJEZETT]

Hatvanötödik

- Loki, az ég szerelmére! - csattantam fel az egyik reggel, mikor nem épp kitörő lelkesedéssel kelt ki az ágyból. Mondjuk, máskor se azzal szokott, de akkor nagyon fontos volt, már így is késésben voltunk Bannertől. Loki morogva bújt a puha paplan alá, de nem hagytam meg neki azt az örömöt, hogy tovább lustálkodjon, egy laza mozdulattal lerántottam róla a takarót. Mióta Loki megkérte a kezemet, azóta mindenkinek azt mondtuk, hogy elutaztunk, ne keressenek, persze csak a várandósságom miatt. Utáltam hazudni, de rákényszerültem, nem vallhattam be addig míg biztosra nem tudunk mondani egy dolgot, amivel képes vagyok megúszni azt az apró tényt, miszerint nincs sok esély, hogy túl éljem a szülést. Ebben Bruce erősített meg, de én kitartok amellett, hogy sikerülni fog. A babáról szót ejtve, már lassan úgy nézek ki, mint aki az első periódus végén tart, pedig csak 6 hetes vagyok. A hirtelen növekedést a testem is érzi, háromszor annyit eszek, mint eleve és nagyon fáj a derekam amit Lokinak sokszor el is mondtam. Meglepő módon nem hánytorgatta fel, hogy a magam döntéséből vagyok most itt, segít ahol tud, persze a maga módján, de helytáll, amiért nem tudom eléggé szeretni.

- Luanna, 5 perc, nem ég Asgard. - dünnyögte a párnába nyűgösen. Idegesen túrtam a hajamba, igyekeztem lenyugtatni magamat és kieszelni valamit amivel rávehetem Lokit, hogy velem jöjjön. De miért is kéne megvárnom? Magam is eltudok menni egy kontroll vizsgálatra.

- Jó, figyelj Loki! - kezdtem felpaprikázva - Egyedül megyek, nem fogok várni rád. - fordultam sarkon és kiviharoztam a szobából. Fenének fogja enni az idegét, nem kötelességem várni rá, morgolódtam magamban miközben lecaplattam az emeletről és az előszobába mentem, hogy felkapjam a cipőmet. Hirtelen két kar kulcsolódott körém, lazán felemelt és maga felé fordított. Méregzöld íriszekkel találtam szembe magam, lágyan és bocsánatkérően meredtek rám. Elfordítottam az arcomat.

- Ne csináld, Lu. - simította meg az arcomat Loki - Fent vagyok, mehetünk. - pöckölt lágyan homlokon. Morcosan néztem rá és elléptem tőle.

- Jójó, csak menjünk. Már most fáj a derekam. - nyavalyogtam neki amin felkacagott és csókot nyomott az arcomra.

-----

- Látjátok? - kérdezte a doki mikor a hasamon köröző valamivel végre megtalálta picurt. Loki az egyik széken terpeszkedett, persze mellettem, miközben a képernyőt figyeltük. Még mindig nem tűnt olyan nagynak, de attól függetlenül így is megterhelte a testemet.

- Szépen fejlődik, viszont egyre több vitaminra lesz szüksége amit a tested nem termel olyan hamar. Hiába eszel sokat, elmondásod szerint, a tested jóval több mindenre figyel, mint az egy átlagos kismamánál észrevehető. - magyarázta, de a szavai alig jutottak el a tudatomig, a pocaklakóban gyönyörködtem, a gyermekemben, akit Lokival ketten hoztunk össze. Megráztam a fejemet, hogy visszatérjek az álomvilágból.

- Kérlek, Bruce, ne légy ilyen negatív. Kibírtam az utcán való életet, egy szülés nem fog ki rajtam. - varázsoltam mosolyt az arcomra. A fejét ingatva igazította meg a szemüvegét.

- Nem a szülés, hanem az addig tartó folyamat. Tudom, hogy vasakarattal rendelkezel, de ez neked is nagy falat. - aggodalmaskodott. Lehunytam egy pillanatra a szememet, igyekeztem lenyugtatni magamat, de nehezen sikerült.

- Figyelj, Banner, értem, hogy aggódsz, sőt azokat az undorodó pillantásokat is látom amiket Loki felé küldesz sunyiban, de a baba bennem növekszik és nem gyilkos, ahogy Loki sem az. - már ellenkezni akart, de egy kézmozdulattal belé fojtottam a szót - Tudom, hogy hány embert ölt meg, de az a múlt. Te hány embert öltél meg Banner? Hány ártatlan és bűnős életét oltottad ki? - szegeztem neki a kérdést amire köpni - nyelni nem tudott. - Sokat, ugye? Loki nem különb, ahogy a bennem növekvő élet sem. Egy esélyt kaphatnak, ahogy én is, hogy a pesszimista hozzá állásod helyett ötleteket kéne kieszelni mégis, hogyan tudnánk megelőzni a bajt. - osztottam ki udvariasan, nyugodt hangnemben. Láthatóan nem tudta ezt hova tenni, a mellettem ülő Loki is fészkelődött a helyén.

- Igazad van. - ismerte el kelletlenül Bruce - Igyekszem kitalálni valamit, Luanna. - fordult el tőlünk és írni kezdett valamit. A fejemet ingatva töröltem meg a hasamat, visszahúztam a pólómat és leszálltam az ágyról.

- Köszönöm, Banner. - mondtam a dokinak, aki intett futólag egyet. Lokira sandítottam aki érzelem mentes arccal nézett vissza rám, viszont szemei elárulták, hogy milyen büszke is volt rám. Somolyogva hozzá bújtam, pár pillanattal később már a házban is voltunk, Loki mágiájának hála.

- Tudod, egyszer nekem is megtaníthatnád. - jegyeztem meg a mellkasába fúrva a fejemet. Derekamat simogató keze megállt.

- Micsodát? - érdeklődött. Felkukkantottam az arcára, sunyi vigyort küldtem felé.

- Ezt a teleportálás bizbaszt. Szívesen jönnék haza a munkai ebéd szünetekbe. - böktem meg. Elmosolyodott és csókot nyomott a nyakamra. Imádtam ha hideg ajka a bőrömhöz ér, kitudott volna kergetni vele a testemből, hogy aztán agyoncsókolgassam a fejét. Khm, kicsit sem ártottak meg a hormonok, á dehogy.

- Kisfiút vagy kislányt szeretnél? - szaladt ki a kérdés a számon. Loki meglepetten tekintett rám, szemei elkomorodtak.

- Téged szeretnélek élve. - mondta halkan. Szomorúan hajtottam le a fejemet, szerettem volna beszélgetni vele ilyen kis unalmas témákról, mint a könyvekben a párok.

- De ha választani lehetne akkor kislányt. - tette hozzá. Elképedten kaptam fel a fejemet, Loki arcát lágy, szomorú mosoly keretezte. Bátortalanul viszonoztam.

- Én kisfiút. Szeretném ha olyan lenne, mint te. Okos, vicces, hűséges és jószívű. - soroltam kedélyesen. Halkan elnevette magát.

- Biztos, hogy rólam beszélsz és nem magadról? - kérdezte, szemei szórakozottan csillogtak. Ha csak a kedvemért is tette, irtó hálás voltam neki azért, hogy képes félre tenni a gőgjét és miattam ilyen témáról beszélnie.

- Hát persze! - bólogattam hevesen, nevetve magához húzott és mámorító csókban részesített.