I'm Here [BEFEJEZETT]

Negyvenötödik

Emésztgettem magamban az információt, az álmom óta nagyon nehezen hittem el a dolgokat. Megcsíptem Thort, mire kislányosan felsikkantott.

- Ez mire volt jó? - húzta össze a szemeit a karját simogatva, hogy enyhítse a fájdalmat. Megvontam a vállamat.

- Tudni akartam, hogy valódi vagy. - mondtam egyszerűen.

- Valódi vagyok. Teljes egészemben. - morogta, abba hagyta a saját maga simogatását. Sóhajtottam. Most így nem tudtam mit kezdeni ezzel a dologgal, legszívesebben felpattannék, oda mennék Lokihoz és addig faggatnám amíg el nem ismeri. Mondjuk...

Váratlanul felálltam és futólépésben elindultam az emelet felé. Thor meglepetten kiáltott utánam, de most eltörpült a fejemben zakatoló kérdések és összefüggéstelen szituációk mellett. A megérzésemet követve mentem be Loki szobájába, még ha tudtam is, meglepett, hogy ott találom. Nem csinált semmit, állt a nyitott ablak előtt és bámult kifelé. Thor nem jött utánam, gondolom rájöhetett, hogy egy valakihez sietek ennyire. 

- Tudsz mindent, nem igaz? - szólalt meg hirtelen, hangja gúnyos, kissé csalódott volt. Összepréseltem az ajkaimat, közelebb lépkedtem lassan hozzá.

- Igen. - motyogtam, hirtelen nagyon száraznak éreztem a torkomat, muszáj volt nyelnem egy nagyobbat. Megálltam mellette, nem néztem rá, az ablakon túli tájat figyeltem. Csendes környék volt, nem mondhatóan New York gazdag negyede, de azért a legszegényebb se. Alig egy utca volt, de magában őrizte azt az idilli kis szépséget amit egy kisvárosi helyen is megtalálhatunk. 

- Mi volt a legszebb emléked az anyukáddal? - kérdeztem csendesen, nagy reményeket fűzve ahhoz, hogy válaszolni fog. Pechemre tényleg nem felelt, csak ingatta a fejét.

- A bátyámmal nem lelkiztem, nem veled fogom elkezdeni. - morogta ellenszenvesen. Halvány mosoly kúszott az ajkaimra, egyszeriben olyan világos lett minden. Hogy nem jöttem rá? Hisz Thor is mondta!

- Beszélj! - vigyorodtam el. Mérgesen fordult felém, tekintete szikrákat szórt.

-Süket vagy midgardi?! Nem fogok neked beszélni! - förmedt rám, de csak nagyobb lett a vigyorom. 

- Jó, ha nem beszélsz akkor mutasd meg. - fogtam meg a kezét, de elrántotta, arcán ijedtség futott át, de gyorsan rendezte vonásait.

- Kifelé! - dörrent rám, de makacsul megálltam előtte, karjaimat keresztbe fontam magam előtt.

- Nem nem! Hallani szeretném, mert nem azért szenvedtem végig ezt az egy évet! - vágtam az arcába. Tekintete elködösült, egy szempillantás alatt megragadta a felsőmet és felemelt. Megijedtem kicsit, azt hittem a nyakamat fogja megtámadni, megkönnyebbültem, hogy csak a pólómat kapta el.

- Neked volt szenvedés?! - vicsorgott. - Neked?! Van fogalmad róla mit éltem át? Nem, mert a saját kis nyomorod fontosabbnak bizonyult! - köpte felém a szavakat. Ez egyszerre esett szarul, de örültem is neki, hisz elértem amit szerettem volna. Tudtam ha kiakad, akkor úgy eljár a szája, hogy csak utólag veszi észre. Teljesen átlátható volt, Loki. A francba már, dehogy az, csak ha megfigyeli az ember akkor rájön mi borítja ki. Talán igaz az a mondás, hogy a szeretet sebezhetővé tesz, én meg aljas módon ki is használom ezt. Utálom magam.

- Miért? Nekem nem lehetett rossz? - villantottam rá gúnyos mosolyt. Ettől teljesen elment az esze, lekevert egy pofont, amire felszisszentem.

- Nekem ezerszer rosszabb volt! Meghalt anyám és majdnem én is! Tudod milyen szar érzés rájönni, hogy egyedül halsz meg?! Hogy senki sincs aki melletted lenne?! Anyámat sokan szerették, mégis aljas módon ölték meg úgy, hogy senki nem volt mellette! Szerinted egy magamfajtával, hogy tettek volna?! - ordította kétségbeesetten. Még mindig égett a pofon nyoma, szörnyen mérges lettem Lokira amiért képes volt megütni. Felé fordítottam az arcomat, a fogaimat csikorgattam. Szerintem ha látott volna minket valaki abban a pillanatban, elkönyvelt volna minket két ideges gyilkosnak. Vagy rosszabbnak.

- Ide figyelj, te farok! - sziszegtem és ellöktem magamtól a kezét - Nem haltál meg és élsz! Ha lenne vér a pucádban vagy lett volna akkor anno nem felvágod a karomat hanem elmondod szépen, hogy nem kedvelsz, én elfogadom, de ha így esett, hogy mégis megkedvelj akkor elhívsz randira! Vagy nálatok ha máshogy történik az udvarlás akkor légyszíves világosíts fel! - taszítottam rajta egyet amin meglepődött kicsit, de hamar rendezte az arcvonásait.

- Hogy van képed hozzám érni? - feszült meg az állkapcsa. Megforgattam a szememet. Utáltam ha figyelmen kívül hagyja amit mondok neki.

- Ne telj már el magadtól! Nem vagy több semmivel, csak plusz négy ezer éved van, nagy ügy. Mégis minek annyi ha becsülni se tudod?! Irigykedned kéne rám, amiért én legalább becsülni tudom azt a százat vagy kilencvenet amit kapok! - szúrtam oda. Persze ezt én se gondoltam komolyan, én lehetnék az utolsó akire irigykedni kellene. Gúnyos nevetés harsant fel tőle.

- Rád? Irigykedni? Ugyan már. - nevetett jobban. Fintorogva elhúztam a számat. 

- Nem is tudom kinek a nevét motyogtad kétségbeesetten mikor lázálmod volt. - morogtam durcásan. 

- Biztos nem a tiéd. - mosolyodott el gúnyosan. Oldalra döntöttem a fejemet, elgondolkodtam mégis miért vesződöm Lokival, miért nem hagyom inkább, hisz szánalmas már, hogy ennyire könyörgöm és harcolok, azért, hogy kedveljen.

- Végülis... igazad van. - rántottam meg a vállamat egyszerűen - Szia Loki. - intettem, majd elindultam kifelé, hogy feltakaríthassak. Arcán egy pillanatra láttam a meglepődést, de utána már nem is figyeltem. Lefelé menet hallottam magam után a lépteit, de nem szólított meg. Csalódtam azért, abban hittem ha hagyom, akkor látni fogja, hogy tényleg nem érdekel és elkezd küzdeni értem. De persze ahogy megsejtek vele kapcsolatban valamit, rögtön észreveszem, hogy kettővel már előttem jár és hiába kapkodom utána, csak én jövök ki ebből szarul. A bőröndömet elhúztam az ajtóból, Loki még mindig a nyomomba volt, mint egy pincsi kutya. Nem szóltam érte, gondoltam ha akarja úgyis megkérdezi. A konyhában lassan összeszedegettem mindent, a mosogatóba tettem, majd kerestem valami rongyot amivel feltöröltem a vizet. Loki még mindig az ajtóban állt, engem figyelt, szerintem próbált megfejteni vagy valami. Sóhajtva ültem le egy székre.

- Foglalj helyet. - kínáltam őt egy székkel. Biccentett, meglepődésemre nem tett semmi megjegyzést rá, csak lehuppant az előttem lévő székre. Rákönyököltem, a tenyerembe támasztottam az államat és úgy szuggeráltam.

- Mit szeretnél, Loki? - tettem fel először egy kérdést, nyugodtan, amit az elmúlt fél órával ezelőtt nem lehetett elmondani. Talán ez is volt a baj, sose tudtunk normálisan beszélni, mint két felnőtt. Láthatóan zavarba jött, megköszörülte a torkát és maga előtt összekulcsolta a kezeit.

- Tőled semmit. - felelte tárgyilagosan. Felvontam a szemöldökömet, átlátható hazugság volt.

- Akkor mégis miért bámultál engem fél órán keresztül? - érdeklődtem. Elmosolyodott gonoszan.

- Honnan tudod, hogy én vagyok? - kérdezte pimasz mosollyal. 

- Onnan, hogy nem törik meg a fény az alakodon. - fogtam meg egy kanalat az asztalról és hozzá vágtam. Fájdalmasan felnyekkent, csúnyán nézett rám érte, de persze kikacagtak jóízűen.