𝓣𝓮𝓼𝓽𝓸𝓻 [ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ✔] •𝓢𝓱𝓸𝓾𝓽𝓸 𝔁 𝓚𝓪𝓽𝓼𝓾𝓴𝓲•

46.Fejezet

Todoroki Pov.

Felöltöztünk, a kimosott ágyneműket pedig kiterítettük, ezután pár percre már Kirishima szobájában ültünk a két fotelen. Kirishima a saját ágyán ült Asuival.

A szőnyegen pedig Iida és hozzádőlve csalódottan Uraraka.

-Mit akartok? Nem érünk rá egész nap!-Mondta felháborodva Bakugo. Kirishima csak csalódottan nézett végig rajtunk.

-Komolyan sajnáljuk!..

-Vágom.. Nem érdekel. Nem azt mondom hogy annyira haragszom, de nem kérek többet a barátságodból.-Intézte felé a szavait.-Veletek meg..-Fordult a többiek felé.-Eddig sem foglalkoztam.-Mondta lenézően.

-Figyelj.. akarok valamit tenni hogy egyenlítsek.. valamit tudnotok kell.-Kezdett bele Kirishima.

-Tch.. mondjad.-Vágta rá végül Bakugo, a többiek rám néztek én pedig csak bólintottam egyet.

-Tegnap, mikor Kofuyu felkelt mondott valamit.. Azt mondta bosszút fog állni amiért megaláztátok.

-Mi aláztuk meg?-Emeltem meg a hangom. Azóta a nap óta nem tudok uralkodni magamon. Azt hiszem elvesztettem azt a higgadtságot amit az évek alatt sikerült megtartanom. Már nem tudom kordában tartani magam.

-Háh..-Röhögött fel kissé Katsuki.-És amit ő csinált?

-Tudom.. hülyeség az egész..-Szólalt meg Uraraka.-Az a lány egy őrült... És Deku egy ilyen lányt..-Megszorította Iida vállát.

-Eddig egész szimpatikus volt.. De mostanában olyan furcsa. Mindent megtesz hogy keresztbe tegyen nektek...-Felelte Asui.

-Na ne mond..-Forgatta meg a szemeit ironikusan Katsuki.

-És mégis mit akar tenni ellenünk?-Kérdeztem meg.

-Nem tudjuk.. De elhagyta az iskolát tegnap éjjel.-Mondta Asui.-És.. Midoriya is vele ment.

-Deku?-Hallottam meg Katsuki hangját.-Az az idióta.. Remélem megdöglik azzal a lánnyal.

-Bakugo!-Szólt rá Uraraka.-Deku.. nem rossz ember, de az a lány azzá teszi..-Szomorodott el.

-Már azelőtt se bírtam a képét. Nekem tök mindegy hogy azzal a lánnyal vagy veled van!

-Bakugo..-Értem a kezéhez.-Nem alkalmas most így viselkedni..-Rám nézett majd megenyhült a tekintete.-Midoriya miatt meg nem kell aggódni. Úgyis vissza fog jönni.

-Végül is... Ez az iskola az otthona.-Mondta Uraraka.

-De az a lány már annál nagyobb gond. Ki tudja mi járhat a beteg fejében..-Szólalt meg ismét Kirishima.

-Eijiro.. Ugye most az igazat mondtad mindenről?-Fúrta bele Bakugo teljesen a tekintetét az említettébe.

-Mi okom lenne ezek után hazudni? Az a célom hogy újra bízz bennem.

-De ha nem mondasz igazat.. leszarok minden szabályt. Szét robbantom a drága kis testetek... Őszintén nem érdekel hogy hősként, vagy hősgyilkosként emlegetnek majd utána.-Az arca teljesen komoly volt. Már-már ijesztően.

-Megértettük..-Mondta Iida.-Tényleg sajnáljuk.

-Nem kérünk tovább a sajnálatból.-Kelt fel Bakugo a székből és rám nézett.-Menjünk.-Rám nézett majd vissza a társaságra.-Majd még beszélünk.-Ezzel le is zárta.

Visszamentünk a szobámba.

-Hé.. Shoto..

-Hm?-Néztem rá.

-Nagy baj lenne ha áthoznám ide a cuccaim?.. Úgyis mindig itt vagyok. Nem kellene átjárkálni.

-Nem, nyugodtan hozd át őket. Ez a szoba kicsit nagyobb is. Elférünk mindketten. Kipakolok az egyik szekrényemből és beférnek a ruháid.

-Jó.. Akkor áthozom őket.-Mondta majd kiment a szobából. Én elkezdtem kipakolni a szekrényből, át egy másikba.

Azon gondolkodtam, hogy mi lett volna ha ez a sok rossz dolog nem történik. Ha egy normális családba születek, egy normális apával, és egy épp elméjű anyával. Ha a gyerekkorom nem meggyalázással hanem játékkal telt volna. Ha apám nem kényszerített volna a hőssé válásra. Ha egy normális élethelyzetbe kerülök és már egy teljesen megszokott iskolában tanulhatnák.

Akkor talán.. Katsukival sem találkoztam volna. Most nem itt lennék, hanem otthon fent a szobámban. Lehet hogy éppen egy aranyos lánnyal lennék. Egy fotelen feküdnék a lány ölébe, ő pedig éppen egy könyvet olvasna. Olyan szép gondolat, de hiányzik belőle valami. Ez a valami a valóság, az élet keserűsége. És én magam is. 

Soha nem tudnák egy lánnyal lenni. Ha szerelemre gondolok ő jut eszembe. Csak Bakugo fut végig a gondolataimon. A szőke fürtjei és az enyhén pirosas ajkai. Azok a puha csókolni való ajkak...

A legbetegebb vágyaimban sem gondoltam volna, hogy örülni fogok egy ilyen valóságban amiben élek. Hogy boldog lehetek. És most mégis.. akármilyen mocskos ember is vagyok, nem bántam meg semmit.

-Shoto.. itt vannak a cuccaim..-Tette le mellettem majd rám nézett.-Shoto?-Kérdezett vissza én pedig ránéztem.-Te.. miért sírsz? Valami baj van?-Guggolt le hozzám.

-Nem.. Boldog vagyok.-Elmosolyodtam hirtelen, csak egy kis időre. De az a mosoly életem legőszintébb tette volt. Katsuki csak kíváncsian fürkészte az arcom.

-Furcsa vagy..-Felállt majd a már üres polcokba kezdte bepakolni a ruháit, eközben én végignéztem rajta. Az erősnek tűnő testén, majd az arcán. Minden vonását szeretem rajta. Még azt a bunkó stílusát is.

Felálltam a földről és átöleltem hátulról.

-Hé! Így nem tudok pakolni..

-Pakolsz később...

-Leüsselek?-Nem válaszoltam.-Hallod! Shoto! Szétverlek!-Ismételten nem válaszoltam, csak a vállára hajtottam a fejem és belepusziltam a nyakába.-Reménytelen vagy..-Mondta morcosan, és nem beszélt tovább. Így álltunk percekig.