𝓣𝓮𝓼𝓽𝓸𝓻 [ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ✔] •𝓢𝓱𝓸𝓾𝓽𝓸 𝔁 𝓚𝓪𝓽𝓼𝓾𝓴𝓲•

50.Fejezet

Bakugo Pov.                 

Shoto teljes sokkban volt a beszélgetés után az anyjával két teljes hétig. Minden éjjel valamiféle testiséggel enyhítettük a sok stresszt ami az elmúlt napokban ért minket. Sohasem mentünk tovább érintkezésnél.. de egészen egymáshoz szoktunk.

-Biztos ez a legjobb megoldás?-Nézett ránk Aizawa és aggódóan Todoroki vállát fogta.-Szerintem van más is..

-Nem..-Mondtam.-Ki szeretnénk kapcsolódni kicsit. Elviszem Shotot kicsit. Csak a városban leszünk. Csak egy hét..

-Jó, engedélyezem. De csak mert nagyon sokat tettetek az iskoláért. És Todoroki édesanyja nekünk sem kis gondot okoz.. képzelem akkor nektek mennyire.

-Köszönjük..-Szólt halkan mellettem Todoroki.

-Induljunk..-Néztem rá, és lepillantottam a kezében lévő csomagra. Ő csak bólintott egyet és kiindultunk az iskolából. Az osztályunk megnézett minket. Kivéve, Uraraka, Tsuyu, Kirishima és Iida. Ők velünk vannak. Azt mondták míg távol vagyunk szemmel tartanak mindent.

-Hová menjünk?-Kérdezem már kint.

-Nem tudom.. őszintén én inkább itt hagynám az egész iskolát. Elegen van.. besokalltam.

Igen.. ez a mindig nyugodt fiú most ideges.. és lelkileg összeomlott. Eddig sem mosolygott sokat, de most még csak nem is beszél.-El akarsz innen menni?..

-Igen.-Vallotta be. Őszintének látszik.. és én sem akarom hogy tovább maradjunk ott.

-Akkor elmegyünk.-Néztem rá komoly arccal. Engem nem köt ide semmi.. nem érdekel hogy mi lesz a sorsuk.

-Nem hagyhatunk magára mindenkit.. pont most. Visszajött anyám.. és Midoriya is. Apám megfogja támadni az iskolát ismét. És Kofuyu és Janna is mellette áll majd valószínű..-Sóhajtott egy nagyot a mellettem álló fiú.

-Hé.. nem köt ide minket semmi. Tudod?..

-Hogy ne kötne? Itt vannak a barátaink Katsuki.

-A barátaink, akik azokat tették velünk.. Nem lenne jobb egyszerűen csak lelépni?-Nem tudom hogy ezeket azért mondtam mert Shotonak akartam segíteni.. vagy csak a saját önző vágyaimnak engedtem. Ez.. nagyon bunkó dolog.. De valahogy elegen van abból hogy mindenkit ki kell húzni a szarból. Végre a saját életem akarom élni..

-Te el akarsz menni?-Nézett rám.

-Én el..-Mondtam el az őszintét.-De csak akkor megyek ha te is jössz.-Igen.. ő az egyetlen akiért bármire hajlandó lennék.

-Ez önzőség...-Hajtotta le a fejét.-Azt szeretném ha elmennénk innen.. jó messzire..-Nézett a szemeimbe. Megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjainkat.

-Minden ember önző.. csak nem mindenki enged..

-Mi engedünk az önzőségnek..-Tette hozzá.

-És ez olyan nagy baj lenne?-Húztam fel a szemöldököm.-Mindenki.. abból az iskolából mindenki már rég a fülét farkát behúzva menekült volna el. Én nem menekülni akarok.. de elegen van a jelentéktelen emberekből akiket védelmeznünk kellene.. semmi értelme az egésznek.

-Igaz.. -Megszorította a kezem.-Menjünk el.. üljünk vonatra.. és menjünk olyan messzire amilyen messzire csak tudunk!

Midoriya Pov.

 Valaki kopogtatott az ajtón bár nem igazán figyeltem rá. Mikor már percek óta ez megy megszólaltam.

-Ki az?

-Uraraka vagyok!-Szólt halkan a lány.-Bejöhetek?-Nem tudom miért kérdezi. Kórházi szobába akkor jön be az ember amikor csak akar.

-Gyere..-Válaszoltam. Mostanában annyira eltávolodtunk egymástól. Urarakával és Iidával is. Pedig ők voltak akik először törődtek velem. Mióta a képbe került Kofuyu minden megváltozott. Mielőtt ő feltűnt gyengéd érzelmeket tápláltam Uraraka iránt.. de nem éreztem hogy viszonozná. Aztán jött Kofuyu, a természete először nagyon hasonlított Urarakára.. és szerelmet vallott. Elfogadtam.. járni kezdtünk. Aztán megváltozott.. lejáratott embereket. És.. átállt az ellenséghez.. bár, nem mintha eddig velünk lett volna.

-Deku..? Minden oké?-Integetett az arcom előtt a lány. Kicsit elkalandoztak a gondolataim.

-P-Persze..-Néztem a szemeibe. Még mindig nagyon szép lány.. Kofuyu is hasonló.. tényleg hasonlítanak.-Mit szeretnél?

-Csak tudni akartam hogy jól vagy-e..-Mosolyodott el félénken és leült az ágy mellé.-És.. hiányzol Deku..

-Hiányzom?...

-Tudod.. megváltoztam.. Mióta Iidával vagyok.-Szóval együtt járnak? Nem csodálkozom.. Mindig is közel álltak egymáshoz.-Azóta nem félek.. de mégis, valami nyomja a szívem..-Sápadt el az arca.

-Mi bánt?..-Kérdeztem ösztönösen.

-Szeretlek..-Nézett lefele.-Szerelemmel.. De Iidával vagyok.. ő hasonlított rád. Tudja hogy csak azért vagyok vele mert te nem vagy.. és ez szőrnyű..

-Uraraka..-Szóltam halkan. A kezemmel az álla alá nyúltam, a szemeit kezdtem kémlelni majd felé hajoltam.

Ilyenné vállt a világ... az emberek menekülnek a problémák elöl.. és megbántanak másokat mert a saját érzéseiket előrébb helyezik. De, egy idő után mindenki besokall és magát helyezi majd előrébb.. nem a társait.