RAVEN ( INFINITY WAR )

tizenkilencedik fejezet

* KÜLÖNKIADÁS: JELEN IDŐ,
STRANGE SZEMSZÖGE *

STEPHEN
~ Nem szabad félnem ~

Meg akartam óvni őt. Hazudtam neki, és nem véletlenül tanítottam meg őt, oly sok mindenre. Nem volt véletlen, hogy aznap oda keveredett, és az sem a szerencse műve volt, hogy mindez megtörtént vele. Ő egy okos lány, és tudja jól, hogy mindent okkal tettem, de túl büszke ahhoz, hogy ezt bevallja bárkinek is, legfőképpen magának. Valakire emlékeztet - mondta mindig Wong. Aznap, mikor a szentélyhez keveredett, még csak egy apró kislány volt, semmi több. Egy éhező, és árva lány, akinek esélye sem volt, hogy túlélje odakint egyedül, New York kegyetlen, és hideg utcáit. Pedig ő egy erős lány volt, és még most is az. Már akkor éreztem benne az erőt, a vágyat, és a varázslatot. Csak sugárzott belőle a harciasság, de legfőképpen a fegyelem. Már attól a naptól kezdve tudtam, hogy ő más. Más volt, s erről talán ő is tudott, de az igazat sosem tudta meg, a mai napig bezárólag persze. Én honnan tudtam meg, hogy ő kicsoda? Ez maradjon titok. Olyan titok, ami csak rám tartozik, egyenlőre. Miután nálam maradt, többet nem adtam ki a kezeim közül, az apró csöppséget. Szükségem volt rá, úgy ahogy neki is rám. Felneveltem, edzettem, kiképeztem...megszerettem. Sosem gondoltam, hogy egyszer majd így fogok kötődni valakihez. Persze mindezt remekül titkoltam egy ideig, de utána már számára is világossá vált, hogy kettőnk között kialakult egy kötelék. Nem vagyok vér szerinti rokona, sem pedig a jó barátja, az ő szavaival élve én számára a 'mestere' szerepet töltöm be. Igen, hazudtam neki, mert ezt tartottam helyesnek, és most sem tennék másképpen. Ha már a kezdetektől fogva tudta volna, hogy mi ő, félt volna. De most sem tudja titkolni előlem a félelmét. Szorosan itt áll mellettem, miközben megpróbáljuk lerakni ezt az átkozott űrhajót, és tisztán érzem a rettegését. Hisz gyerek még, nem ezt a sorsot, és nem ezt az életet érdemelte volna! Nem szabadna így lennie ennek, neki is élnie kéne a rendes tinédzserek életét. Barátokkal kéne lennie, tanulnia kellene a vizsgáira, és persze élveznie kéne az életet, de ehelyett épp az univerzumot próbálja megmenteni. Bámulatra méltó, hogy még most is, mennyi erő lakozik apró, törékeny testében.
Gondolataim egy pillanatra más utakra tévednek. Szeretett unokahúgomra gondolok. Vajon jól van? Amelianak nem könnyű az élete, és erről nagyban az én öcsém tehet. A családunkban, mindenki orvos volt. Már a dédnagyapánkig visszamenőleg, minden egyes Strange. Én is sebész lettem, de több sikert értem el, mint az öcsém, ezért a kapcsolatunk eléggé megromlott. Ameliatól pedig, ő sem vár el mást. A lány folyamatos "terrornak" van kitéve otthon. Mert ha nem felelnek meg a jegyei, vagy az illeme, akkor az öcsém már tesz arról, hogy a lány minden lehetséges kedve is elmenjen az élettől. Tőlem eltiltották. Hogy miért? Nos az öcsém nem akarja, hogy egy "flúgos bohóc" közelében legyen, az ő lánya. Ravent, ezért is kértem meg arra, hogy legyen jóban vele. Amelianak szüksége van arra, hogy valaki támogassa, és ott legyen vele. De talán Raven sincs ezzel másképp. Remélem, hogy a lány épségben van, és átvészeli ezt az időszakot, csak úgy, mint ahogy a Földön minden egyes ember. Karomat masszívan tartom előre, megőrizve a pajzs alakját, melyet magunk köré fontam. Stark, és a fiú azon vannak, hogy épségben letegyenek minket, de láthatóan ez nem sikerül nekik. Az a fiú is alig múlt tizenhat éves, és itt van. Starkot, elég érdekes szóváltásaink közepette ismertem ki jobban. Ő is retteg, és ezt le sem tagadja. Én félek e? A válasz roppant egyszerű: Nem. Nincs miért félnem, hisz amíg Raven, és a kő épségben itt vannak nálam, nem lehet baj. Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, mert az univerzum sorsa múlik mindezen. Nem szabad félnem, erősnek kell maradnom, legalább nekem. A pajzsot szüntelenül tartom, és szemeim előtt egyre jobban kirajzolódik a Titán vörös földjének alakja. A hajóban pirosan villognak a fények, több helyen is megsérült a hajtómű, és mi nagyon gyorsan közeledünk a föld felé. Ha becsapódunk meghalunk, és Stark láthatólag nem ura a helyzetnek, akármennyire is azt próbálja mutatni, nem az. Érzem, hogy két kar derekam köré fonódik, és egy arc a mellkasomba fúródik. Lenézek és meglátom Raven alakját, amint épp hozzám préselődik, és magához szorít. Ösztönös reakció. Úgy hiszi, hogy elérkezett az idő, pedig még közel sem vagyunk a végéhez. Valamiért ajkaimra egy aprócska mosoly ül, amint őt nézem. Egy másik életben, talán jobb gyámja lehettem voltam a lánynak, de talán lehet, hogy egy jobb családban élne most, ha nem lenne az, aki. Sosem voltam érzelgős típus, de elszomorít a tudat, hogy itt van velem. Otthon lenne a helye, mint mindenki másnak. Wong meg tudná őt védeni, ha úgy adódna a helyzet, de neki itt kell lennie, mert az aki...a hetedik kő őrzője. Tekintetemet ismét a közeledő föld felé vezetem. Felsóhajtok, és erőt veszek magamon. Minden energiámat, és mágiámat a pajzsba vezetem, és lehunyom a szememet. Nem szabad félnem, erősnek kell maradnom. Meg kell óvnom őt, a lányomat. Gondolataimba valamiért egy oly régi emlék furakszik, amire már régóta nem gondoltam vissza. Túl sokat jelentett számomra ahhoz, hogy elfelejtsem, ezért megőriztem elmém egy eldugott szegletében, de sosem idéztem fel, viszont most újra visszatértek a szavak, melyek felfedték előttem igazi létemet, s annak célját:

Az önteltsége és a félelme miatt, képtelen megtanulni a legegyszerűbb, de egyben legfontosabb leckét: Nem maga a fontos!*
Sosem én voltam a fontos.

Néha muszáj megszegni a szabályokat, a nagyobb jó érdekébe.*
Megszegtem a szabályokat.

Nem állok készen: Ez mindenkire igaz, nem mi választjuk meg a pillanatot.*
Nem állok készen, pont úgy, ahogyan akkor ő sem, most mégis erősnek kell lennem. Hallod Strange? Erősnek kell lenned! Nem szabad félned!

A mesterem sok mindenre megtanított. Ez így igaz. De egy valamire még ő sem tudott. Ez nem olyan dolog, amit meg lehet tanítani másnak...viszont az a kis aprócska lány, kinek haja oly fekete, akár az égbolt, s szemei oly titokzatosak, mint a csillagok, képes volt megtanítani nekem a létező legegyszerűbb, mégis a legnehezebb dolgot a világon: megtanított arra, hogy hogyan szeressek.

━━━━━━━━━━━━━━━━
*Idézetek a Doctor Strange című filmből