RAVEN ( INFINITY WAR )

első fejezet

A világ érhetetlen.
Élünk és egyszer csak meghalunk.
Van, aki több száz évig él. Megéli a háborúkat, új embereket ismer meg, akár rátalál a szerelemre. És vannak azok, akiknek az élet nem egészen egy habos torta. Akire nap mint nap veszély vár. Akinek meg kell küzdenie azért, hogy az élete könnyebben menjen.
Én az utóbbiak közé tartozom.
És minden akkor kezdődött, mikor egy este, egy igen díszes ajtó felé vettem utamat.

 NYOLC ÉVVEL EZELŐTT 

Szakadt az eső, a kislány pedig fázott. Lila köpenye átázva tapadt apró kis hátához. Kapucnija fején pihent. Igaz nedves volt, de a ébenfekete haját jól eltakarta, így azt nem érték a hideg őszi vízcseppek. A lány az esőben botorkálva ment egy céltalan új élet felé. Szülei halála után a nevelőanyja - aki egy hárpia volt -, kitette a kislányt az utcára, élelem és víz nélkül. Napokig járta New York városának széles és veszélyekkel teli utcáit, hogy valahol új otthonra leljen. De sehol sem találta a helyét. Apró kis lábaival a víz alkotta tócsákat rugdosta, miközben előre felé haladt. Napok óta nem evett, és már teljesen ki volt merülve. Nem lehetett több nyolc évesnél, mégis tovább bírta az utcán, mint egy átlagos gyerek. Hisz, közelről sem volt ő átlagos, és ezt valahol ő is sejtette. Tekintete egy gyönyörű szivárvány színű ajtóra siklott. Nem tudta, hogy miért, de mintha érezte volna, hogy az ajtó megszólítaná őt.
Gyere közelebb.
Csengess be.
Gyere közelebb.
Csengess be.
A lányka így is tett. Felugrált a lépcsőn és az ajtó melletti gombhoz akart nyúlni, de mielőtt még megtehette volna, egy hang megszólította a háta mögül.
– Hé!
A lány megfordult, és egy fekete kapucnis férfival találta szembe magát. A férfi arca markáns volt, és tekintélyt parancsoló. Hangja erélyesen szólt, az eső áztatta kihalt széles utcában. Felsietett a lépcsőn, majd mikor az ajtó elé ért, levette kapucniját és lenézett a lányra, aki szinte csak a hasáig ért.
– Mit keresel te itt? - kérdezte. Hangneme egyáltalán nem volt kedves, vagy megértő. Sőt, inkább már unottan csengett, de a lány nem hagyta ennyiben a dolgot.
– Kitettek. Otthont keresek. - felelte egyszerűen.
– Rossz helyen jársz! - felelte a férfi. - Menj haza! - ezzel a kulcsát a szivárvány színű üvegezett ajtó zárjába helyezte, majd egy fordítással ki is nyitotta azt.
– Nincs hova haza mennem.
– Ugyan már! A szüleid már biztos aggódva keresnek! Éjszaka elszökni nagyon veszélyes! Meg úgy általában is! Nem tanították meg ezt neked? - kérdezte tudakozóan, már szinte tapintatlanul a férfi.
– A szüleim halottak. - felelte komoran a kislány és a férfi szemeibe fúrta tekintetét, annak reakciójára várva. Amaz persze próbálta leplezni meglepettségét, de nem sikerült neki. Gyorsan igyekezett is terelni a kialakulni készülő kellemetlen helyzetet.
– És más családtagod nincs? Nagyszülők? Testvér? Unokatestvér? Nagybácsi?
A lány csak megrázta a fejét. A férfi körül nézett a néptelen utcán, és sajnos be kellett látnia, hogy nincs más választása. Felsóhajtott, mikor ismét a lányra pillantott.
– Jól van, gyere be! De ne nyúlj semmihez se! Még ki kell találnom, hogy mit fogok kezdeni veled...
A lány egy hatalmas mosolyra húzva ajkait és hirtelen megölelte a férfit. Annak még a lélegzete is elállt a gesztustól. Eltolta magától a lányt, akinek mosolya még mindig fülig ért. A kezét nyújtotta a férfi felé, aki vonakodva de megfogta a felé nyújtott kezecskét.
– Raven. - felelte a kislány.
– Doctor Strange. - mondta a férfi, majd elengedve a lány kezét, kinyitotta az ajtót, és előre engedte az új jövevényt. Ez a kislány én voltam.
Teltek a napok. Majd a napok hetekké lettek, s a hetek hónapokká váltak. A végén már azon kaptam magamat, hogy a tizenhatodik életévemet töltöm be. Gimnáziumba járok, és a doktor tanítványává cseperedek.
Azóta sem tudom, hogy miért fogadott be, hisz nem volt egy gyerekbarát ember, Wong viszont annál inkább. Segített nekem, és jobbnál jobb könyvekkel lepett meg. Mesélt nekem a doktor mágussá válásáról, és arról, hogy a balesete miatt kereste meg a Kamar Taj ősi templomát. Azt is elmondta, hogy Strange hogyan győzte le Dormammut és, hogy mennyi mindent tett a doktor, nem csak a Földért, de az egész univerzumért. Minden nyugodtan telt, addig a bizonyos napig, míg meg nem jelent egy isten. Jobban mondva kettő...