Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

4. Fejezet

Jooheon

A tisztástól nem messze lévő bokor takarásából figyelem a füvön fekvő fiút.

A hét minden napját itt töltötte,  egy könyvet bújva,  vagy épp csak az eget kémlelve. Nem is törődik azzal, hogy a telihold estéjén farkasok vették üldözőbe,  nyugodtan ücsörög.

Vakmerőség felőle ez a cselekedet,  bármi baj történhetne. Mi nem mászkálunk sokat farkasként, és csak a telihold hatására veszíthetjük el a józan eszünk,  de attól akadnak szürkefarkasok,  amelyek nem változnak emberré,  őket az ösztön hajtja,  semmi más.

Szerencséje,  hogy kiszúrtam,  milyen tájt jár ki ide,  így ügyelhetek rá,  nehogy megtámadják. A legtöbben nem veszik fel farkas alakjukat,  csak teliholdkor,  de én itt az erdőben élem ki magam,  ahol szabad vagyok.

Nem árultam el senkinek a párom megtalálását,  nem fogadnák jól,  hogy ő ember. Egy idővel biztosan kiderülne,  de jobb,  ha egy ideig titok marad.

A finom illatát ide érzem,  ami nyugalommal tölt el. A falkám által hallott történetek a bevésődésről nem voltak túlzások,  pontosan azt érzem,  ahogy leírták.

Birtoklási vágy,  óvni akarás, ragaszkodás.

Már annyi is elég, ha szemmel tarthatom, a közelemben tudhatom. Kérdéses, hogy kerül folyton az erdőbe, a helyében kerülném ezt a helyet, nem itt olvasgatnék védtelenül.

Nem fél, hogy újra áldozatul esik? Vajon ő rá is olyan hatással van a tisztás, mint rám? Esetleg a bevésődés miatt jár ide, hátha összefutunk? Reménykedek az utolsó választásért.

Aznap este, amint Changkyunék után eredtem, nem történt semmi szokatlan, nem kellett sokat várnunk, a fiatalok újra emberekként ültek a faházban. Furcsálták a pulóvert nálam, de letudtam annyival, hogy a háztól nem messze találtam.

Changkyun gyanakszik rám, szerinte túl boldog vagyok mostanság, és sokat járom az erdőt, de nem nyaggat miatta, legalább nem terhelem a hülyeségeimmel.

A fekete hajú fiú dühösen csapkodta a könyvet, pedig eddig nyugodtan olvasgatott, motyogott magában,  mintha tanulta volna annak tartalmát. Aranyosan hatott,  ahogy dühöng,  szívesen oda mentem volna,  hogy lenyugtassam,  de nem tehettem. Egyszer úgy is össze kell futnunk,  ha emberré válok,  de addig be kell érnem ennyivel.

Egyik nap,  amikor haza indult a nyomában voltam a biztonság kedvéért,  szegény már a házuk bejáratánál össze kapott az anyjával az erdőbe járással kapcsolatban. Igaza van,  veszélyes egy embernek,  de a makacssága ellen nem tehet semmit,  ő sem,  és én sem. Mégis jól esik,  hogy óvhatom a tudta ellenére is.

Sajnos még most sem tudom,  ki is ő pontosan, de már így is közel érzem magamhoz, megmelengeti a belsőm. Nem mondanám, hogy szerelmes vagyok belé, de ragaszkodom hozzá.

Halk léptekre kaptam hátra fejem, a barna farkas láttán megállt bennem a vér. Changkyunnal találtam szembe magam. Lebuktam.

Mellém sétálva pillantott ki a bokor mögül, pedig az illatból már biztosan tudja ki ül a fűben. Szemeiből rosszallást olvastam ki,  nem tetszik neki,  hogy itt van.

A párom felállt a földről,  majd elindult felénk,  így mindketten elbújtunk,  nehogy meglásson,  és megrémüljön. Changkyun csak azért nem támadja meg,  mert Yongguk tiltja az ilyesmit,  és tőle a nála fiatalabbak félnek,  sajnos az idősebbek nem tisztelik őt,  pedig nála jobb alfánk nem is lehetne.