Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

8. Fejezet

Jooheon

Miután hazakísértem Jacksont, én is elindultam otthonom felé, ahol végre átöltözhetek valami kényelmesebbe, egyszerűen rühellem az iskolai egyenruhákat, meg lehet bennük fúlni.

Párom pulcsija az egyetlen ruhadarab jelenleg rajtam, ami valamelyest megfelel ízlésemnek, de a tulajdonosa még annál is jobban. Valamit muszáj kitalálnom, miért kell megtartanom, mert nehezemre esne visszaadni.

Úgy érzem magam, mint egy őrült mániákus, de nem tehetek róla, ezen nem tudok változtatni, és ez még sokkal rosszabb lesz, ha közelebb engedem magamhoz a fiút, és belezúgok.

Kit áltatok, már megtörtént.

Hazaérve anyám épp pár szendvicset készít a konyhapultnál, így odalépek hozzá, hogy feje búbjára pusziljak, és elcsórjak egyet a tányéron sorakozó finomságok közül.

– Jimin jött hozzád látogatóba, Hyejoonnal játszik a szobájában – nyomta a kezembe a tányért, tudva, egy úgy sem csillapítja étvágyam.

– Köszi anyu, már megyek is – mentem fel az emeletre a húgom szobájába.

– Hiányoztál, Oppa – ölelt át rögtön Joon, amint beléptem a szobába Jimint ott hagyva egyedül a babáival. Letettem az asztalra a szendvicseket, ha nem akarom, hogy a földön kössenek ki.

– Nekem is, törpe – emeltem fel, és nyomtam arcocskájára egy cuppanós puszit.

– Nem vagyok törpe – nyújtotta ki nyelvét.

– Elviszi a cica a nyelved, dugd vissza – ölelgettem meg, majd tettem le a földre.

– Jooheon, beszélnünk kell – tért a lényegre a rövid hajú lány.

– Honey oppa velem játszik – húzott le a földre a csöppség. Van benne erő ahhoz képest, hogy csak 5 éves, mégis csak ott csörgedezik benne a farkas vér.

– Az én hercegnőmnek mindent, Jimin, majd később megbeszéljük, játszunk Joonieval egy kicsit. – Jó időhúzás, köszi Joon.

– Rendben – egyezett bele Jimin.

– Játszunk teazsúrosat – vette elő a műanyag teáscsészéit a legfiatalabb.

– Ugye nem hívtad meg a morgós macit? – kérdeztem vigyorogva.

– Nem, mert tudom, hogy nem szereted – kacagott fel csilingelő hangján. Nem mintha haragot tartanék egy plüssel, de ne beszéljen már a testvérem egy játékhoz, még akkor se, ha kicsi.

– Akkor megnyugodtam – tetettem megkönnyebbülést.

– Jimin, önthetek? – válaszul csak bólintott. Tudom, mennyire nem jön be neki ez a kis dedós játék, és már kikérdezne Jacksonról, de miattam úgy is kibírja.

A felszolgált „tea" mellé elfogyasztottuk az anyukám által készített szendvicseket, és babáztunk egy kicsit, mire hugicám fáradtan ásított, ideje aludnia.

– Kicsikém, ideje fürödni, hagyd a nagyokat beszélgetni – szólt be anyukám a szobába.

– Nem akarok menni – nyafogott.

– Joon, fogadj szót anyunak, amint végeztél, megyek jó éjt puszit adni – győzködtem.

– Jól van, szia Jimin – köszönt el a lánytól, és ment anya után.

– Elkényezteted a húgodat – mosolygott Jimin.

– Csak jó bátyus vagyok – vakartam meg tarkóm.