Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

13. Fejezet

Jackson

A kiállítás helyszínén rengetegen voltak, nem vártam volna, hogy ennyi ember érdeklődik a művészetekért.

A festmények gyönyörűek, mindegyiken látszik, hogy az alkotója mennyi erőfeszítés árán festette meg a művét, beleadva minden érzelmét, ami át is jön a galéria látogatói számára, akik veszik a fáradtságot, hogy ne csak nézzék, hanem tanulmányozzák a műalkotásokat.

- Ugye milyen szép? Ezt a legjobb barátom festette - lépett mellém Jinyoung, aki nemrég még bájcsevegett a rendezvény szervezőjével.

- Igen - csak ennyit válaszoltam. Képes lettem volna órákat is beszélni a képről, ami tele volt szenvedéllyel, és vággyal, mégis érződött rajta a fájdalom, akár egy viszonzatlan szerelem, de még a szókincsem akadályozott benne.

- Amint elszabadul a tanárunktól, bemutatom neked, biztosan jól ki jöttök majd - paskolta meg vállam, válaszul csak bólintottam.

Jinyoung műve keltette fel a legjobban a figyelmem, nem azért, mert elfogult vagyok vele szemben. A kép árasztotta magából a pozitivitást, akár csak Jinyoung, ezer alkotás közül is tudnám, hogy melyik az övé, remekül eltalálta a stílusát. A telefonban mutatott rajzok is tetszettek tőle, de ez mindet túlszárnyalta.

- A tiéd tetszik a legjobban - mosolyogtam rá, kár hogy nem tudom magam kifejezni, sokkal több dicséretet érdemelne tőlem.

- Köszönöm, Jackson, ez sokat jelent a számomra, de tudom, hogy sokkal szebb festményekkel van tele a helyiség, még van hova fejlődnöm - mentegetőzött.

- Nekem nagyon tetszik, szép lett - biztattam, mert kell neki a megerősítés, elég bizonytalan még.

Jinyoung már hadakozott volna, de valaki vállán átrakva karját húzta magához közel, Jinyoungot nem zavarta, hogy szinte a srác fojtogatta ölelésével.

- Miért nem hiszel végre másoknak, hogy tehetséges vagy? - dorgálta meg a magasabb fiú.

- Mert nem vagyok az, JB - rázta le magáról a másik karját, kissé durcás fejjel.

Ilyennek még nem láttam Jinyoungot, mintha kicserélték volna, amint megjelent a JB nevezetű. Aranyos volt, ahogy kisebb vitába kezdtek, annyira más, mint a higgadt, mindig mosolygó Jinyoung, de látszott a szemében, hogy nem komoly, inkább csak baráti piszkálódás az egész.

- Gondolom te vagy Jackson, ugye? - kérdezett rá az ismeretlen.

- Igen, Jackson Wang vagyok - mutatkoztam be.

- Im Jaebum, Jinyoung legjobb barátja, sokat hallottam már rólad. Hogy haladsz a koreaival?

- Elég jól, de még van hova fejlődnöm.

- Ne haragudjatok, Jinyoung, tudnánk beszélni? - kérdezte a rajztanár, majd barátommal együtt otthagytak Jaebummal.

- Láttam a festményed, gyönyörű lett - törtem meg a csendet kettőnk között.

- Köszönöm, sokat szenvedtem vele, de megérte - vakarta meg tarkóját.

- Látszik, hogy sokat jelent számodra.

- Igen, remélem egy nap saját kiállításom is lesz, de az még messze van. A hétvégén lesz Jinyoung születésnapja, és bulit szervezek neki, eljöhetnél.

- Szívesen elmennék.

- Nálam tartjuk, megadom a címet, de addig még úgy is beszélünk. Ne említsd Jinyoung előtt, persze tudja, hogy tervezek valamit - kacagott fel.