Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

20. Fejezet

Jackson

A hétvége sokak számára a megváltás, ezzel én se vagyok másképp, kiélvezem minden percét annak, hogy a puha ágyamban heverészhetek. Már dél is elmúlt, én mégsem keltem ki a takaró alól, jól esett a plafont bámulva gondolkozni.

Henry tegnap este az egyik kései géppel hazautazott újra egyedül hagyva. Az iskola előtt rendezett jelenete miatt nehezteltem rá. Mindenki előtt lejáratott, nem elég számomra az, hogy Jooheon nem akar velem beszélni, még be is éget előtte, és több osztálytársam előtt.

Nem sokáig tartott a haragom, kiengesztelt egy kis édességgel, aminek sosem tudok ellenállni.

Nem akartam elengedni, mégis csak a legjobb barátom, és hiányzik a közelsége. Újra csak a laptopom képernyőjén láthatom viszont, de megígértem neki, hogy legközelebb én megyek Kínába valamelyik iskolai szünetemben.

Tegnap későn értem haza, hulla fáradtan estem be az ágyamba, nem csoda, hogy a reggelem kimaradt.

Megfogadtam, hogy ma beszélni fogok Jooheonnal. Nem érdekel az sem, hogy hétvége van, igenis elmondom az egészről a véleményem, és meg fog hallgatni, nem úgy, mint tegnap.

Engem drogoztak be, mégis ő veszi sértve magát, itt csak nekem van haragra jogom. Nem tehetek róla, hogy meggondolatlanul viselkedtem, nem is voltam magamnál, a testem magától reagált úgy, ahogy. Józanon eszembe se jutna, hogy Choával csillapítsam a vágyaim.

Már egyetlen lány se kelti fel a figyelmem, amióta Koreába jöttem teljesen megváltoztam, és ez egy személynek köszönhető. Egyedül Jooheon képes elcsábítani, és még tudatmódosító szerekre sincs hozzá szüksége.

Üzenetekkel bombáztam már lassan egy órája, de egyetlen egyre sem válaszolt. Ürügynek felhoztam a különórákat is, de nem vesz rólam tudomást.

Végső elkeseredettségemben Changkyunhoz fordultam, hogy adja meg barátja címét, mert nem érem el sehogy. Meglepetésemre egy pillanat alatt leírta, azt hittem ő is ellenséges és nemtörődöm lesz velem, de még tanácsokkal is ellátott.

Állítása szerint Jooheon csak féltékeny a lányra, és ne törődjek az agressziójával, mert csak ezzel védekezik, nem fog bántani, s ne hagyjam magam, mert akkor soha nem békülünk ki. Kedves volt tőle, hogy nem küldött el melegebb éghajlatra.

Mégsem délben kellene beállítanom, így még rá érek összeszedni magam, azért nem ilyen állapotban akarok látogatást tenni a Lee családnál.

Lezuhanyoztam, s megszárítottam a hajam, majd egy kendővel a derekam körül távoztam a fürdőszobából. Egy fehér pólót, és egy szaggatott farmert magamra kaptam, majd a fekete bőrkabátommal tettem teljessé az öltözetem. Telefonom a farzsebembe csúsztattam, és már készen is álltam az indulásra.

Anya már nem volt itthon, csak egy cetli fogadott az asztalon, hogy Heechuléknál van meglátogatni a csöppséget.

Az ajtóban felvettem a fekete bakancsom, majd az ajtót kulcsra zárva indultam el a megadott címre. Nem lakott messze, kétutcányira, ha lehetett. Kevesen jártak az utcán, amit nem bántam, mert nem szeretem a tömeget, az egyetlen jó dolog, hogy ide költöztünk, Kínában nagyobb a sürgés-forgás.

Az emeletes ház előtt inamba szállt a bátorságom, csak álltam a csengővel szemezve, megnyomjam-e, vagy vegyem-e fel a nyúlcipőt, és meg se álljak hazáig. Egy nagyot nyelve, összeszedve minden erőm nyomtam meg a csengőt. Nem kellett sokat várnom, nyílt is az ajtó, de nem az fogadott, amire vártam.

Egy pici lányka nyitott ajtót, olyan nagy mosollyal, hogy nekem is kedvem támadt mosolyogni. Hosszúkás szemei még kisebbnek tűntek a hunyorítástól, és biztos voltam benne, hogy ki se lát rajtuk, tiszta bátyja ez a kislány.