Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

1. Fejezet

Jackson

Az autó ablakán keresztül szemléltem a mellettünk elhaladó erdős területet, az üvegnek támasztva fejem. A rádióból halkan szólt valami koreai nyávogós lánybanda, ami idegesített, de lusta voltam átkapcsolni.

Anyám csendben az utat figyelte, rám se pillantva, de ez így van rendjén, sohasem foglalkozott velem, mi bánthat.

Sóhajtva csukom be pilláim, muszáj higgadtnak maradnom, kibírom, nem ugrok ki a járműből, és futok vissza egészen Kínáig.

Feladtam mindent, hogy egy új környezetben, ismerősök, barátok nélkül, minimális nyelvtudással kezdjek meg egy újabb fejezetet az életemben. Csodás.

Anyám persze boldogan vág neki mindennek, legalább ő tökéletesen beszéli a nyelvet, nincsenek nyelvi korlátai, mint nekem. Egy leheletnyi tudással rendelkezem, de ez még akkor is kevés, segítséget pedig nem kérek a vezető ülésben ülő nőtől.

Ő rángatott bele a véleményem semmibe nézve, én meg lettem volna apámmal, de az a hülye bíróság neki ítélt még annó, így muszáj vele élnem. Még messze van a tizennyolcadik születésnapom, addig muszáj kitartanom, utána el is tűntem, nem érdekel hová, csak el innen.

Elég ridegen hangzik, mégis csak az anyámról van szó, de megérdemli, egy normális anya foglalkozik a fiával attól, hogy dolgozó ember. Az anyám teljesen tönkre tette a családi idillt a folyamatos kimaradásaival, apám szerint csalta őt, amit ő tagadott, ezáltal megromlott közöttük a kapcsolat, aminek válóper lett a vége. Később kiderült, hogy csak miattam voltak együtt, mivel csak egy becsúszott gyerek voltam.

Kilenc éves korom óta egyedül nevelt, addig nem is volt ekkora szakadék közöttünk, amíg meg nem történt azaz eset.

Szerettem Kínában élni, én voltam az iskola nagymenője, amit itt lehetetlennek hiszek. Örülök, ha valaki majd hozzám szól, nem hogy rajongjanak értem a lányok.

- Jackie, megérkeztünk - szólalt meg, miután leparkolt egy kettőnknek óriási családi ház előtt.

Kiszálltam az autóból, s szemeztem új otthonommal. Kívülről szépen kimeszelt, emeletes ház volt, ahogy látom, erkély is tartozott hozzá, aminek kifejezetten örültem, sőt reménykedtem, az én szobámhoz tartozik.

Szeretem este nézni a csillagokat, megnyugtatnak.

Egy valami aggasztott, túl közel volt az erdő, és egyetlen kerítés sem választotta el a háztól, mintha a fák között lenne az otthonunk. Már előre tudtam, hogy vidéken leszünk, és nem Korea nagyvárosai egyikében, de ezt nem vártam, később utána nézek, milyen erdő is az „udvarunk".

- Jacks, ne nézz ilyen kétségbeesetten, nincs világvége, majd hozzászoksz az itteni élethez - mosolyodott el anyám, de nekem egyáltalán nincs kedvem hozzá.

- Persze, biztosan - morogtam.

- Segítesz becipelni a bőröndöket? - kérdésére csak bólintottam, majd felkaptam két jó nehéz bőröndöt, ami éppenséggel az enyémek, szeretek öltözködni, szóval van jó pár ruhám.

Felcipeltem az emeletre, szerencsére az erkélyes szoba az enyém, anyámé pedig a földszinten található. Az emeleten a szobámon kívül még egy fürdőszoba, és egy dolgozó szoba helyezkedett el, az utóbbit nem én fogom használni, hanem az orvos anyám a papírjainak.

A szobám nem volt túl nagy, de kicsinek se mondható, pont tökéletes a mérete. A falai mélyvörösek voltak, ami nagyon bejött, az ágyon és a szekrényem kívül egy íróasztal foglalt helyet a szobában. Leraktam a kezemben tartott bőröndöket, majd elterültem az ágyon.