Talking to the moon (JooSon/Jackheon ff.) --SZÜNETEL--

9. Fejezet

Jackson

A teremben már csak ketten voltunk Jooheonnal, a többiek már mind elindultak a dolgukra, egyedül hagyva minket.

A mai nap a suliban hamar eltelt, néhány osztálytársammal sikerült is megismerkednem. A tegnaphoz képest, mintha emberszámba vettek volna, és nem csak Jinyoung beszélt velem Jooheonon kívül.

Changkyunnal is dumáltam egy keveset, rendes srác, nem csoda, hogy Jooheonnal szinte elválaszthatatlanok, mint két testvér.

– Indulhatunk? – kérdezett rá a szőke, amire csak egy aprót bólintottam.

Már vettem is táskámat az egyik vállamra, amikor megcsörrent a zsebemben a telefon. A kijelzőn legjobb barátom neve villant fel, amely megmosolyogtatott, tegnap nem tudtunk beszélni, pedig annyi mindent el szerettem mondani neki. Jooheon felhúzott szemöldökkel figyelt engem, mit vigyorgok, mint egy vadalma.

– Ezt fel kell vennem, utána mehetünk – siettem ki a teremből, ahová Jooheon is követett.

Arra számítottam, lesz annyi esze, hogy a teremben marad, és nem hallgatja végig a beszélgetést, de mindegy is, amúgy sem ért majd belőle semmit. Fogadtam a hívást, és egy vidám hang fogad.

– Hali, Jacks – köszönt Henry.

– Szia, miért nem kerestél eddig? Összeszedtél valami csajt mi? – vontam kérdőre.

– Drága barátom, csak nem féltékeny vagy? Tudod, hogy te vagy az egyetlen a számomra. – Még telefonon keresztül is tudom, felveszi a tőle megszokott pimasz mosolyát.

– Persze, az vagyok, nem tagadom. Nem válaszoltál, beletrafáltam ugye? – kuncogtam.

Jooheon a terem ajtónak dőlve figyel engem, és mintha morcos lenne. Remélem nem rám haragudott meg, mert nem hiszem, hogy jól telne a külön óránk.

– Igen, az évnyitó bulin megütöttem a főnyereményt. Pont az esetem, és jó az ágyban. Mesélj mi újság veled? – áradozott tegnapi partneréről.

– Megvagyok. Tegnap nem csak a colos volt nálunk, hanem egy újabb régi ismerőse anyámnak, kész rejtély mit kutakodnak. Anyám hozzám vágta, hogy semmi közöm hozzá. Sosem lesz jó a kapcsolatunk, és ez még rosszabbá is válhat. Hiányzik az anyai szeretet, amit nem éreztem eddig egyszer sem – vallottam be. Mennyivel könnyebb vele beszélnem, mint itt akárkivel.

– Ne mondj ilyet, ez nincs így, csak elfoglalt – próbálta védeni a szülőm, de ő is tudja, igazam van.

– Ha nem haragszol, most leteszem, vár a szöszi, hogy tovább szenvedjek a koreaival, este lelkizünk tovább – néztem az említett irányába, aki csak bámul szemrebbenés nélkül. Paradicsommá fogok válni, ha így folytatja.

– Milyen szöszi? – emelte fel hangját.

– Az erdős srác, nem mondom a nevét, mert itt áll tőlem nem messze – utaltam Jooheonra.

– Maradj tőle távol, még megerőszakol, ha már a szabadban való pucérkodás hozza lázba – kiakadására csak megforgatom szemeim.

– Nem lesz baj, szia – bontottam a vonalat.

– Sajnálom, hogy várnod kellett.

– Nem gond, van időnk. Nem eszünk előtte valamit? – Nem rossz ötlet, ma még úgy sem ettem semmit.

– Rendben, hová megyünk? – nyögtem ki ezt a pár szót.

– Majd megtudod, kövess – indult el lefelé a lépcsőn.